Foci vb: Bendtner megsérült, topligás játékosok kerültek ki a dán keretből

Egyelőre nem tudni, hogy Nicklas Bendtner sérülése mennyire súlyos, mindenesetre bennemaradt a dánok szűkebb keretében.
Budai László 2018. május 29., kedd 7:00
Egyelőre nem tudni, hogy Nicklas Bendtner sérülése mennyire súlyos, mindenesetre bennemaradt a dánok szűkebb keretében.
Szerző: Budai László 2018. május 29., kedd 7:00

Age Hareide szövetségi kapitány nyolc játékos nevét kihúzta az így 27 fősre szűkített dán labdarúgó-válogatott bő világbajnoki keretéből, amelynek tagja a vasárnap megsérült Nicklas Bendtner.

A norvég Rosenborg 30 esztendős támadóját a Brann Bergen elleni, 2-1-re elveszített hazai bajnoki mérkőzés 73. percében kellett lecserélni ágyéksérülés miatt. Az csak a pontos orvosi vizsgálatok után derült ki, hogy milyen súlyos a sérülése és mennyi idő kell a felépüléséhez, ezért a szövetségi kapitány egyelőre nem mondott le róla.

Az viszont hétfőn biztossá vált, hogy Hareide nem számít a vb-n többek között Pierre-Emile Höjbjerg (Southampton), Daniel Wass (Celta Vigo), Riza Durmisi (Real Betis) és Kenneth Zohore (Cardiff City) játékára sem.

A végleges, 23-as keretet június 4-ig kell leadni. A június 14-én kezdődő oroszországi vb csoportkörében a dánok a C csoportban Franciaországgal, Peruval és Ausztráliával játszanak majd.
(mti)

A 27 fős dán keret

Kapusok: Kasper Schmeichel (Leicester City), Jonas Lössl (Huddersfield Town), Frederik Ronow (Bröndby)

Védők: Simon Kjaer (Sevilla), Andreas Christensen (Chelsea), Mathias Jörgensen (Huddersfield Town), Jannik Vestergaard (Borussia Mönchengladbach), Andreas Bjelland (Brentford), Henrik Dalsgaard (Brentford), Peter Ankersen (FC Köbenhavn), Jens Stryger (Udinese), Jonas Knudsen (Ipswich)

Középpályások: William Kvist (FC Köbenhavn), Thomas Delaney (Werder Bremen), Christian Eriksen (Tottenham Hotspur), Lasse Schone (Ajax Amsterdam), Mike Jensen (Rosenborg), Lukas Lerager (Girondins Bordeaux), Michael Krohn-Dehli (Deportivo La Coruna)

Támadók: Pione Sisto (Celta Vigo), Martin Braithwaite (Girondins Bordeaux), Andreas Cornelius (Atalanta), Viktor Fischer (FC Köbenhavn), Yussuf Poulsen (RB Leipzig), Nicolai Jörgensen (Feyenoord), Nicklas Bendtner (Rosenborg), Kasper Dolberg (Ajax Amsterdam)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Fehérvár FC
Tímár kamikaze szerződést ír alá
A Csakfoci legfrissebb információi szerint a nemrégiben Nyíregyházáról távozó Tímár Krisztián számára rendhagyó szerződést kínáltak, amit aztán elfogadott.
Paks
Bognár nem akar több pénzért elmenni
Bognár György vezetőedző elmondta,nem akar több pénzért máshol edzősködni, jól érzi magát, mindig egyéves szerződést ír alá. Ha jól megy, úgyis hosszabbít, ha nem, akkor feláll és távozik Paksról.
Vidi
Petőt telefonon menesztették
A Csakfoci úgy tudja, Pető Tamással telefonon közölték Fehérváron, hogy megválnak tőle. Utódja Tímár Krisztián lehet a Vidi kispadján.
Tovább az összes átigazoláshoz