EL: "Voltak, akik még az NB I-ben sem léptek pályára" - a Vidinek idegörlő volt, a Honvédnak nehéz szülés

A MOL Fehérvár és a Budapest Honvéd továbbjutott, a Puskás Akadémia búcsúzott az Európa Liga 1. selejtezőkörében. Így látta a három szakvezető csapata mérkőzését.
Dudás Gábor 2020. augusztus 28., péntek 8:52
A MOL Fehérvár és a Budapest Honvéd továbbjutott, a Puskás Akadémia búcsúzott az Európa Liga 1. selejtezőkörében. Így látta a három szakvezető csapata mérkőzését.
Szerző: Dudás Gábor 2020. augusztus 28., péntek 8:52

MOL Fehérvár FC - Bohemian 1-1 (Nikolics 37. – 11-esből, ill. Ward 22.) - 11-esekkel: 4-2

Beszámoló és videó itt!

Márton Gábor (Fehérvár): - Hogy ha a mérkőzés elején megszerezzük a vezetést, akkor minden másképp alakul. Megvoltak a helyzeteink, de nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket, miközben az ellenfél az első valamire való támadásából gólt szerzett.

Idegörlő mérkőzés volt, ezt megint csak saját magunknak köszönhetjük, újra sok helyzetet dolgoztunk ki, de sokat ki is hagytunk.

A tizenegyespárbaj előtt az járt a fejemben, hogyha igazságos a foci, akkor nekünk kell továbbjutnunk, ehhez képest kihagytuk az első lehetőségünket. Mindvégig bíztam a srácokban és abban is, hogy az ellenfél sem fogja értékesíteni az összes tizenegyesét. A párbaj végére mi mutattunk jobb formát, a Bohemian hibázott, így mi jutottunk tovább. (molfehervarfc.hu)


Bp. Honvéd - Inter Turku 2-1 (Traoré 90., Hämäläinen 105. – öngól, ill. Liliu 91.) - hosszabbítás után

Beszámoló és videó itt!

Bódog Tamás (Honvéd): - Nehéz szülés volt, talán nehezebb, mint ahogy gondoltuk.

De a csapat erejét, hozzászólását, morálját mutatja, hogy egy ilyen, az utolsó utáni pillanatban kapott gól után is ugyanazzal a lelkesedéssel tették a dolgukat a játékosok.

Bosszantó volt viszont egy ilyen szituációból gólt kapni - hogy előtte fault volt-e vagy sem, az teljesen lényegtelen. Tanulság, hogy ennyi párharcot a levegőben nem szabad elveszíteni, de jó csapat volt az ellenfelünk, amelyet nem is becsültünk le. Sok problémát is okoztak és voltak helyzeteik is. További sok sikert kívánok a bajnokságban a Turkunak - és nekünk is!


Hammarby - Puskás Akadémia 3-0 (Khalili 14., Bojanic 32., Paulinho 86.)

Beszámoló és videó itt!

Hornyák Zsolt (PFLA): - Gratulálok a svéd együttesnek a győzelemhez, sajnos nem tudtunk felállni olyan összeállításban, amelynek reális esélye lett volna a Hammarby ellen. Ugyanakkor büszke vagyok a csapatomra, mert becsülettel végigküzdötték a meccset.

Voltak olyan játékosok, akik nemhogy az Európa-ligában, hanem még az NB I-ben sem léptek pályára.

Persze ezzel nem szeretném kisebbíteni a hazai csapat győzelmének értékét, de úgy érzem, hogyha a legjobb tizenegyet tudtam volna pályára küldeni, más lett volna a mérkőzés képe. (pfla.hu)

(Kép: fotbollsthlm.se)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Vidi
Petőt telefonon menesztették
A Csakfoci úgy tudja, Pető Tamással telefonon közölték Fehérváron, hogy megválnak tőle. Utódja Tímár Krisztián lehet a Vidi kispadján.
Légiósok
Yaakobishvili Áron
A Barca magyar kapusa, Yaakobishvili Áron ügyében egy igencsak ismert név hozta el a fordulatot a katalán Sport szerint.
DVTK
Hosszabbított az alapember
A DVTK 2028 nyaráig meghosszabbította Bárdos Bence szerződését, aki saját nevelésű, ballábas belső védőként alapemberré vált és már 99 bajnokin lépett pályára a csapat színeiben.
Tovább az összes átigazoláshoz