Hatalmas tettet hajthat végre az U19-es válogatott, hiszen egy sikeres elitkörös szerepléssel Európa legjobb nyolc válogatottja közé juthattok. A csapathirdetésnél nyilván fontos arra is figyelni, hogy a kimaradók lehetőleg ne veszítsék el a motivációjukat. Mennyire kell ilyenkor egy edzőnek pszichológusnak is lennie?
- Nagyon nehéz helyzet ez ilyenkor egy edző számára, de tisztában vagyok vele, hogy ez a munka komoly döntések meghozatalával jár, ami nekem nem okoz problémát – kezdte Tímár Krisztián, az U19-es válogatott szövetségi edzője. - Legmélyen, belül persze én is együttérzek azokkal a játékosokkal, akiknek azt kellett mondanom, hogy nem férnek bele a 18 fős, szűkített keretbe. Most négy játékos maradt ki, nekik megpróbáltam úgy elmagyarázni ezt a döntést, hogy motivációt találjanak benne. Fontos, hogy egy profi játékosnak megfelelő legyen a kudarctűrő képessége. Az igazán erős karakterekből az ilyen döntések dacot váltanak ki, nem sértődnek meg, hanem ez inkább olaj a tűzre és megpróbálnak még többet kihozni magukból. Ilyen a jó mentalitású futballista, és az a célom, hogy a mi csapatunkat ilyenek alkossák.
Egy korábbi nyilatkozatodban azt mondtad, amikor játékosként kikerültél Angliába, kinézted a legnagyobb darab csapattársadat és elhatároztad, hogy edzésen a földbe döngölöd. Ezt a fajta mentalitást át tudtad már adni a játékosaidnak?
- Nem könnyű, de a küldetésemnek tartom, hogy ez sikerüljön. Nyilván mindenki nyerni akar, de nem mindenki akarata ugyanolyan erős. Azt szeretném, hogy a játékosaim mindenen keresztül tudják vinni az akaratukat. Eleve már a kiválasztásnál olyan karakterű játékosokat keresünk, akik azonosulni tudnak ezzel a gondolkodásmóddal és hajlandóak változni a csapat érdekében.
Milyennek tartod ezt a korosztályt, amellyel most együtt dolgozol?
- Jó mentalitású és jó képességű játékosok alkotják. Nemzetközi összevetésben kiemelkedőnek számító játékosunk nincs, de több nagyon jó van, csapatként pedig kifejezetten erősek vagyunk. Fontos megjegyezni, hogy az U19-es válogatott nem 18 játékosból áll, van egy 25-26-os keretünk, közülük bárkihez nyúlhatunk.
Mi áll közelebb az igazsághoz, elvárás vagy inkább bravúr lenne, ha az elitkört megnyerve kijutnánk az Eb-re?
- Elvárás semmiképp nem lehet a továbbjutás. Már az nagy dolog, hogy elsőként jutottunk el ide, aminek a csoportsorsolásnál is komoly jelentősége volt. A nagyon nagyokat így elkerültük, de egy erős kiegyensúlyozott csoportunk van, ahol a Törökország, Izrael és köztünk az aktuális forma, a sikeréhség fog dönteni. A skótok talán egy picivel vannak a három válogatott kvalitása mögött, de őket sem lehet leírni. Ne felejtsük el, hogy itt elsőnek kell lenni, vagyis egy hét alatt három mérkőzésen lesz szükség kiemelkedő teljesítményre. Hatalmas dolog lenne a továbbjutás, hiszen ez azt jelentené, hogy Európa nyolc legjobb csapata között vagyunk.
A hasonló korosztállyal dolgozó válogatott edzők korábban sokszor panaszkodtak arra, hogy a fiatal játékosaink a klubjaiknál kevés lehetőséget kapnak a felnőtt csapatokban. Hogy állunk most ezen a téren?
- Az elmúlt évekhez képest jobban, de még nem olyan jól, mint például a csoportellenfeleink. Az Izraelieknél például vannak olyan labdarúgók, akik az első osztályban játszanak rendszeresen 20-30 ezer néző előtt. Azt látni még mindig, hogy külföldön sokkal inkább bíznak a fiatalokban és bedobják őket a mély vízbe.
Nálunk a legtöbb klub inkább a légiósokat helyezi előtérbe, pedig hosszú távon sokkal kifizetődőbb lenne, ha a fiatalokban bíznánk a külföldiek helyett.
- Annak ellenére, hogy ezen a területen hátrányban vagyunk, felvesszük a versenyt az ellenfeleinkkel, a pályán ez nem látszik az egyéni képzettségben, a fizikális felkészültségben és a csapatjátékban sem.
A csapatsikerek mellett legalább olyan fontos az is, hogy az adott korosztályból hány játékos állja majd meg a helyét a felnőtt futballban. A jelenlegi U19-es csapat hány százaléka lehet sikeres felnőtt labdarúgó?
- Sok tehetségünk van, valószínűleg az U21-es válogatott majd erre a csapatra fog épülni, de azt követően a felnőtt válogatott környékén is sokan ott lehetnek. De csak akkor, ha a klubjukban megfelelően versenyeztetik őket. Ha valaki nem kapja meg a lehetőséget, hiába nagy tehetség, lehet, hogy megreked egy szinten és előfordulhat, hogy egy korábban kevésbé tehetségesnek tartott fiatal „kerülőúton” többre viszi majd, mert ő megfelelő időben megkapta a megfelelő meccsszámot a klubjában.
Sok tehetség „elveszik” mire a felnőtt fociba be tudna integrálódni. Mire kell figyelni az edzőknek és a játékosoknak, hogy ez ne történjen meg?
- A kluboknál figyelni kell rájuk, nevelni, oktatni, terelgetni. Felállítani egyfajta követelményrendszert és azt betartatni. Mi itt a válogatottnál is ezt csináljuk, csak kevesebb időnk van rá. Az értékteremtés rendkívül fontos része a futballnak, nézzük meg például a Salzburgot. Rengeteg pénze van a klubnak, ennek ellenére célként megvan határozva, hogy fiatal játékosokkal kell sikereket elérni. Soha nem fordult meg a fejükben, hogy igazoljanak idős sztárokat, pedig megtehették volna. Mostanra eljutottak oda, hogy már a BL-csoportkörből is sikerült továbbjutniuk.
A mostani csapatodnak mi a legnagyobb erénye?
- Leginkább az, hogy hogy mindenkire rá tudjuk erőltetni az akaratunkat, eddig egy mérkőzésen sem voltunk megalkuvók. Kezdeményező, támadófocit játszunk, nyilván volt, amikor vissza kellett állnunk, de azt is megoldottuk. A két legerősebb válogatott, az olasz és a dánok ellen is sikerült a saját futballunkat játszani. Az olaszoktól az első meccsen kikaptunk 1-0-ra, majd a másodikon ugyanazzal a játékfelfogással győztünk. A dánok talán még az olaszoknál is képzettebbek voltak, ennek ellenére 0-2-ről felálltunk, felőröltük őket és megnyertük a meccset.
A válogatott tagja a keret legfiatalabbja, Vancsa Zalán, akit a magyar futball egyik legnagyobb tehetségeként tartanak számon. Milyen karrier várhat rá?
- Az elmúlt hónapokban nagy volt körülötte a felhajtás, de jól kezelte, remek mentalitású srác. Egy nagyon jó játékosról beszélünk, átlagon felüli technikai képességekkel, emellett dinamikus, de a legnagyobb erénye a gólérzékenység. Gyorsan beilleszkedett közénk, sokat foglalkoztunk vele, elmondtam neki, hogy mit várunk tőle, hogyan tud a csapat hasznára válni leginkább. Megértette és az első meccse után azt mondta, olyan érzése van, mintha nem is egy új csapatba került volna.
Ilyen idős korban számít, hogy ő fiatalabb a társainál?
- Nem igazán, hiszen ő már az MTK felnőtt csapatában is bizonyított. A tehetségnek a megfelelő időben a megfelelő ellenállással szemben kel teljesítenie. Ilyen szempontból ő most jó helyen van nálunk. Az MTK-nál bátran nyúlnak a fiatalokhoz, jó lenne, ha több klubnál is ezt lehetne látni. A klubokkal közösen az az érdekünk, hogy a fiatalok fejlődjenek, de csak úgy tudnak, ha játszanak.
Mi itt a válogatottnál egy színpadot adunk nekik, ahol meg tudják mutatni magukat nemzetközi mérkőzéseken, de a klubokon múlik, hogy végül milyen karriert futnak be.
- Az értékteremtés mellett a tehetséggondozásra is nagy hangsúlyt kell fektetnünk, mert önmagában a tehetség még nem elég egy komoly karrierhez. Mondok egy példát: Xavi Simonst, a Barcelona utánpótlásában egy zseninek tartották, Pedri eggyel lejjebb lévő polcon volt hozzá képest. Simons elment a PSG-hez, ahol alig játszik, Pedri pedig ma már a Barca legnagyobb reménysége és az új Messiként beszélnek róla.
Te játékosként hol tartottál ennyi idősen?
- Az én pályafutásom is jó példa lehet a fiatalok számára. Az MTK-ban nem kaptam lehetőséget, ezért örömmel mentem a BKV Előréhez a másodosztályba, ahol rendszeresen játszhattam. Tudtam, hogy mindenképp futballista szeretnék lenni és azzal is tisztában voltam, hogyha eljön az ideje, ki akarom magam próbálni külföldön. Talán picit céltudatosabbak voltunk, de az is igaz, hogy valamivel könnyebb dolgunk volt akkoriban fiatalként, mivel sokkal kevesebb légiós szerepelt az NB I-ben. A mai 18, 19 évesek sok esetben az NB II-t tartják reális célnak, mert azt látják, hogy az NB I-ben telítettek a pozíciók. Ezért is nagyon fontos a mentalitás, hogy igenis akarj élvonalbeli futballista lenni, akarj külföldre igazolni. Engem ez az akarnokság jellemzett játékosként és most edzőként is.
2017-ben neveztek ki a Vidi második csapatának élére. Jobb edző lettél azóta?
- Nem nagyképűség, ha azt mondom, hogy jobb. Folyamatosan keresem a lehetőséget a tanulásra, nyitott szemmel, füllel járok, meghallom a kritikákat, az újdonságokat beépítem a mindennapi munkába, vagyis próbálok minőséget képviselni. Fehérváron az volt a cél, hogy minél több fiatalt neveljünk ki a magyar labdarúgásnak. Ez sikerült, hiszen például Bolla Bendegúz, Szabó Bálint, Mocsi Attila, Zeke Márió, Tamás Olivér, Ódor Máté vagy Major Martin is befutott játékos lett. Rengeteget tanultam én is Fehérváron, hiszen tét alatt kellett komoly döntéseket hozni, sok esetben improvizálni, amikor mondjuk iskola vagy egyéb elfoglaltság miatt nem tudtam a teljes keretnek edzést tartani. Emellett megtanultam az edzői stábot irányítani, amihez elengedhetetlen az emberi kapcsolatok kiépítése és a vezetői kvalitások megléte.
Az elmúlt években több alkalommal is felmerült a neved NB I-es kluboknál. Hány komolyabb megkeresésed volt?
Ahogy lépkedek előre az edzői ranglétrán, felfigyelnek a munkámra. Előfordult, hogy az épp edzőt kereső klubnál ott voltam a 2-3 jelölt között.
Ezek pozitív visszajelzések számomra, de természetesen még fejlődni szeretnék, és nem az jár a fejemben, hogy NB I-ben kellene dolgoznom. Elképzelhető, hogy a későbbiekben lehet akár ez is a következő lépcsőfok a karrieremben, de jelenleg egyáltalán nem foglalkozom a kérdéssel, nagyon jól érzem magam szövetségi edzőként, most az a legfontosabb, hogy az utánpótlás-válogatottak mellett a lehető legjobban végezzem a munkámat.
A téged jól ismerők szerint megszállott edző vagy…
- Sokat foglalkozom a labdarúgással, amit nem is munkaként fogok fel. Az biztos, hogy nem az az edző vagyok, aki reggel bemegy, megtartja az edzést és hazamegy. Folyamatosan a futballon pörög az agyam. Szerencsére ehhez van egy támogató családom. Hálás vagyok nekik is és a sorsnak is, hogy ez az életem.
Van szakmai példaképed?
- Guardiola futballhoz való hozzáállása, megszállottsága és Conte győzni akarása nagyon szimpatikus számomra. Játékosként szerencsés voltam, hogy a kor legnagyobb hazai edzőivel dolgozhattam együtt, csupa szövetségi kapitánnyal: Gellei Imrével, Bicskei Bertalannal, Csank Jánossal vagy éppen Várhidi Péterrel. Rengeteg olyan edzőm volt, akikre fel lehetett nézni és akiktől sokat lehetett tanulni.
Játékosként voltál válogatott, futballoztál külföldön. Edzőként felülmúlhatod a futballistaként elért sikereidet?
- Az a célom. Játékosként sok mindent átéltem a játékpszichológiából, hiszen nyertem bajnokságot, estem ki, hagytak ki a csapatból, voltam sérült. Sokszor, sokat kellett küzdenem, ezek mind megerősítettek és előnyömre válhatnak az edzői pályán is. Bízom benne, hogy sokkal jobb edző leszek, mint amilyen játékos voltam.
PRIVACSEK ANDRÁS
