Az Instagram-oldaladon közzétett búcsúüzenetben majdnem mindenkinek köszönetet mondtál az eddigiekért, azonban feltűnt, hogy Szergej Rebrov kimaradt a felsorolásból. Van valami különleges oka, amiért így döntöttél?
– Valóban, de nem szeretnék más csapat edzőjéről nyilatkozni. Mostantól fogva csak a jelenről és a jövőről szeretnék beszélni. Hangsúlyozom szeretném megköszönni a Ferencváros-szurkolóknak is az elmúlt élményeket, amit velük közösen átélhettem.
Milyen dolgok és érvek szóltak amellett, hogy még idén nyáron elhagyod a Fradit?
– Amikor az ember meghoz egy ilyen horderejű döntést, ahhoz mindig két fél szükséges és azoknak a közös beleegyezése. Így történt ebben az esetben is.
Értesüléseink szerint az arab világból is volt megkeresésed. Mi tartott vissza, hogy végül nem igazoltál oda?
– Igen, voltak más lehetőségek is, mérlegelnem kellett. Egy magyar és két külföldi csapat szeretett volna,
többek között az arabok is, de úgy éreztem, hogy a leghelyesebb, ha itt fejezem be a pályafutásomat. A családom is nagyon jól érzi magát Budapesten, kiváltképp azért is maradtam Magyarországon, mert ez az egyesület adta nekem a legtöbbet pályafutásom során.
Semmi sem gátolhatott meg abban, hogy visszatérjek Kispestre. A Honvéd-szurkolóknak tartozok ennyivel, mindenképpen ki akartam fejezni, hogy milyen érzéseket táplálok feléjük, másrészt érzelmileg rendkívül kötődöm az klubhoz. Szeretném a teljesítményemmel viszonozni azt a fogadtatást, amiben az elmúlt években és most is részesítettek a kispesti drukkerek.
Milyen volt a közös munka Rebrovval?
– Nem neheztelek a Fradira, de ahogy említettem, nem szeretnék más edzőről véleményt formálni. A közösségi médiában már megköszöntem azoknak, akik számítottak nekem. Remélem, hogy a Fradi nagyon jól fog ma teljesíteni a Dinamo Zagreb ellen. Ha továbbjutnának, az komoly áttörést jelentene a magyar labdarúgásnak. A volt csapattársaimnak fogok szurkolni, majd a Kisvárda múltheti meccsét fogom megnézni, hogy a hétvégére még jobban képbe kerüljek róluk.
Sokak szerint jelzésértékű volt, hogy a Vidi ellen szabadrúgásból lőtt gólod után felszaladtál a nézőtéren ülő családodhoz. Miért nem az edződdel és csapattársakkal ünnepeltél akkor?
– Igazából nem volt különös oka az akkori gólörömömnek. Azért mentem oda a családomhoz, hogy megköszönjem nekik, amiért abban a nehéz időszakban támogattak. Végig mellettem álltak, ettől többet el sem képzelhettem volna tőlük.
Összességében, hányasra értékeled a Fradiban nyújtott teljesítményed? Akad hiányérzeted, vagy törlesztenivalód?
– A Fradiban gyűjtött tapasztalataim mindenki számára világosak és önmagukért beszélnek. Jöttem, láttam, győztem. Társgólkirályi címet szereztem és bajnok lettem. Kell ennél több? Ezek már a múltban történtek, és mostantól új fejezet nyílik előttem: számomra a jelen és a jövő a Honvédot jelenti.
A Fradi és a Honvéd-szurkolók körében megoszlanak a vélemények rólad. Őszintén, melyik szurkolótáborhoz húz inkább a szíved?
– Természetes, hogy a szurkolók véleménye megoszlik, hiszen mindenkinek meg van a véleménye rólam. Nekem ebben az esetben egy fegyverem lehet, ha a pályán nyújtott teljesítményemmel válaszolok nekik.
Tudom, hoztam olyan döntéseket, amelyek néhány szurkolónak nem estek jól, de higgyék el, be fogom bizonyítani, miért vagyok itt újra, és a rólam alkotott vélemények át fognak értékelődni. Tisztában vagyok vele, mindent bele kell adnom, ugyanakkor mindkét tábornak helye van a szívemBEN. A szurkolók fogadtatását majd a pályán fogom megválaszolni. Nem határozhatom meg az érzéseiket, a fogadtatásukat.
Bízom benne, hogy a meccseken nyújtott teljesítményem önmagáért fog beszélni, és kiváltja a drukkerek örömét az, hogy igen, itt vagyok, visszatértem, tiétek vagyok. Olyan dolgokat szeretnék véghez vinni a Honvédban, amire hosszú ideig büszke lehetek és kivívhatom a szurkolók biztatását.
Fél évvel ezelőtt méltatlannak tartottak a Honvéd dicsőségfalán, és a szurkolók törzshelyén lévő portrén az "Áruló" szó fedi az arcod. Megbékéltél már ezzel a jelenséggel? Hogyan tudnád ezt jelzőt "lemosni" magadról?
– Amikor ez történt, akkor egy nehéz döntés volt elhagyni a Honvédot, és nem volt könnyű rábeszélni magam a döntés meghozatalára. Aztán persze minden szurkoló azt gondol, amit akar. Aki engem ismer a Honvédnál, az tisztában vele, hogy mindig mindent beleadtam ezért a klubért.
Ez az egyetlen csapat, ahová háromszor is visszatértem, és nagy valószínűséggel itt fejezem be a pályafutásom. A Honvédnak különleges értéke van számomra.
Különösen azért, mert amikor Olaszországból Magyarországra költöztem, mindig otthon éreztem magam. Szeretettel fogadtak, sok sikert elértem, de hogyha egy szóval kellene összefoglalni, azt mondanám: óriási szenvedély! – jellemezte régi-új állomáshelyét Lanzafame.
Zavaróan hat rá a sok cél
– Nem szeretnék túlzottan sok célt kitűzni magam elé, mert ha sok van, akkor abba egy idő után belezavarodok. Ugyanakkor egyértelmű, hogy nagy célokkal érkeztem ide, és szeretném átélni újra a szép pillanatokat, amelyeknek annak idején részese lehettem a Honvéd színeiben. Nemcsak a jövő foglalkoztat, hanem a jelen is, sok győztes meccsen szeretnék játszani – válaszolta az újságírói kérdésre a 32 éves olasz csatár.