Puskás: Hétfőn visszatér a társak közé Varga - a középpályás reagált az átigazolási hírekre

Felmerült, hogy Varga József öt hónap mellőzöttség és egyéves felcsúti kitérő után visszatérhet korábbi sikerei helyszínére, és a DVSC-nél folytathatja pályafutását, ám a játékos ezt cáfolta.
Csakfoci Admin 2019. augusztus 10., szombat 12:36
Felmerült, hogy Varga József öt hónap mellőzöttség és egyéves felcsúti kitérő után visszatérhet korábbi sikerei helyszínére, és a DVSC-nél folytathatja pályafutását, ám a játékos ezt cáfolta.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. augusztus 10., szombat 12:36

Korábban a csakfoci.hu is beszámolt arról, hogy a tavalyi nyári átigazolási időszak utolsó napján, augusztus 31-én közös megegyezéssel szerződést bontott a MOL Fehérvár FC-vel (akkori nevén MOL Vidi FC) Varga József, így a magyar bajnok játékos a Puskás Akadémia csapatához igazolt, ahol három évre kötelezte el magát.

A 31 éves, 30-szoros válogatott védekező középpályás első szezonjában hamar alapemberré vált az addigi vezetőedző, Benczés Miklós majd Radoki János irányítása alatt - 25 tétmeccsen lépett pályára és egy gólt szerzett a felcsútiak színeiben -, ám a bajnokság hajrájához közeledve, a március 30-i Haladás elleni idegenbeli mérkőzés óta játszott. A menesztett Radokit váltó klubigazgató, Komjáti András sem számolt a rutinos labdarúgóval - többek között Varga neve nem volt olvasható az utolsó hét bajnoki meccs keretében, valamint az elmúlt héten az Újpest elleni idénnyitón sem szerepelt a neve az összeállításban.

felmerült a lehetősége annak, hogy Varga csapatot vált, amennyiben pedig erről lenne szó, a DVSC lehet a célállomás.

Varga a DVSC saját nevelésű futballistája, ahol 2008 és 2016 között 156 élvonalbeli találkozón játszott a Lokiban, 5 gólt szerzett és 11 gólpasszt jegyzett. Pályafutása során megfordult többek között a német Greuther Fürthben, az angol Middlesbrough-ban, a MOL Vidi FC-ben, az előző bajnoki kiírásban a Puskás Akadémia együttesében szerepelt. A rutinos labdarúgó háromszoros magyar bajnoknak és kupagyőztesnek mondhatja magát a Debrecennel, kétszer elhódította a Szuperkupát, valamint egyszer pedig Ligakupa elsőséget ünnepelhetett a hajdúságiakkal.

A Puskás Akadémia azonban a hivatalos oldalán jelezte, hogy továbbra is sérüléséből lábadozik Varga József. A 31 éves labdarúgó nyolc hete lágyéksérv-műtéten esett át Németországban, majd öt héttel ezelőtt a közelítő izmát választotta le Székesfehérváron Abkarovits Géza professzor. A harmincszoros válogatott játékos részt vett a csütörtöki balatonfüredi csapatösszetartáson, s hétfőn kezdi meg a rehabilitációt Feszthammer Réka gyógytornász-manuálterapeutával. A játékos a klubhonlapnak adott nyilatkozatában elmondta, élő szerződése van, nagyon szeret a Puskás Akadémiánál futballozni és a visszatérése után is maradni fog a felcsútiaknál.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Ádám Martin
Van megkeresése a magyar válogatott csatárnak, aki januárban már az új klubjánál kezdené meg a felkészülést.
Kozármisleny
Elengednék az NB I-be a gólvágót
A Kozármisleny elengedné Kirchnert: "ha egyszer kipróbálhatná magát az NB I-ben, arra valószínűleg igent mondana, mi pedig egészen biztos, hogy ezt lehetővé is tennénk" - mondta Feleki Attila ügyvezető az M4 Sportnak.
Légiósok
Kiderült, hova igazolhat Lang
Ciprusi sajtóhírek szerint az előző hétvégén befejeződött norvég bajnokság bronzérmese, az FK Viking érdeklődik Lang Ádám iránt.
Tovább az összes átigazoláshoz