17 évesen debütáltál az NB I-ben, magyar élcsapatok hívtak, most 27 évesen mégis Budafokon futballozol. Mit rontottál el?
- Szinte mindent - kezdte a csakfoci.hu-nak Kulcsár Kornél, akinek a Budafok a tizedik csapata pályafutása során. - Kilencven százalékban rossz döntéseket hoztam. 18 évesen már nagy tehetség voltam, akart az Ajax, a Lecce, a Videoton. Úgy voltam vele, hogy Kaposvárról biztos csak felfelé igazolhatok. Aztán nagyon nem így lett. Pedig a Haladásnál még nem ment rosszul a játék, de aztán Artner Tamással összebalhéztunk. Az újságokon keresztül üzengetett nekem, hogy le kellene fogynom. Nem mondom, hogy nem volt rajtam pár kiló plusz, de akkor se üzengessen, mondja meg, ha bármi baja van. Nem volt túl jó a hangulat, a csapat két klikkre szakadt, voltak a Halmosi-párti szombathelyiek és a többiek Keneseivel. Aki nem szombathelyi volt, azokat nem tűrte meg Artner a csapatban, ezért hatan vagy heten eljöttünk.
A téged jól ismerők szerint enyhén szólva sem tudtad kezelni a kezdeti sikereket….
- Sajnos, nem. Korán elkerültem otthonról, először kollégiumban laktam, majd 17 éves koromtól albérletben. Megjelentek mellettem a kamu barátok, akik nem voltak rám jó hatással. Buliból buliba jártunk, csajoztunk, azt gondoltam, enyém a világ. Nem a foci volt a legfontosabb dolog az életemben.
A kisiklott karrieredben nyilván a nem túl sportszerű életmódot is közrejátszott.
- Ez tagadhatatlan, de egyáltalán nem voltam akkora partiarc, mint ahogy az elterjedt rólam. Fiatalon persze hogy buliztunk, ittunk, szórakoztunk. De ezek nem voltak mindennapos dolgok, meccsek után lazítottunk egy kicsit, meg esetleg szerdán. A kamu barátok folyamatosan mondogatták, hogy menjünk szórakozni, én pedig mentem. Azt gondoltam, hogy a tehetségemből meg lehet élni a futballpályán.
Nem volt olyan edződ, aki észhez tudott volna téríteni?
Próbálkoztak. Prukner László és Sisa Tibor is sokat pátyolgatott, de nem változtam meg. Sisa például folyamatosan ellenőrizte esténként a játékosait, edzések előtt szondáztatott mindenkit. Rajtam azonban ez sem segített.
- Később is voltak olyan szakemberek, akik próbáltak nevelgetni, de amit elmondtak, arra két perc múlva már nem emlékeztem. Öntörvényű voltam, aki megvolt arról győződve, hogy mindent jól csinál. Ugyanaz igaz volt a játékomra is, akkor éreztem magam jól a pályán, ha kötetlen szerepkörben játszhattam.
Mikor jöttél rá, hogy ez az út nem vezet sehová?
- A sokadik csapatváltás után, amikor egyre lejjebb kerültem, már éreztem, hogy baj lesz, de akkor már késő volt. Sajnos addigra bekerültem egy dobozba, megbélyegeztek, kezelhetetlennek tartottak. Persze, tisztában vagyok vele, hogy erről én tehetek, hiszen mindent megtettem annak érdekében, hogy ez így legyen. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ebből a dobozból ilyen nehéz lesz kitörni.
Próbálsz?
- Nem lettem szent, ugyanaz a zsivány vagyok, aki tíz éve, de már egy sokkal tapasztaltabb zsivány. Ma már nem lazsálom el az edzéseket, tudom, hogy szükségem van a munkára, régen másképp gondoltam. Várhidi Péterrel például remekül kijöttem Mosonmagyaróváron, emberileg és szakmailag is a legjobbak között van. Nem is értem, hogy miért nincs csapata. Azt nem mondom, hogy felhagytam a bulikkal, de mára a foci és a család lett a legfontosabb számomra. Hat éve van egy barátnőm, a napokban érkezik a kisfiunk, úgyhogy megváltozott az életem.
A klubváltásaidnál a vezetők vagy az edzők szembesítettek a múltaddal?
- Volt olyan klubvezető, aki közölte, hogy szeretettel lát a csapatban, nem érdekli őt a múltam, bízik bennem. Majd, amikor az anyagiakra terelődött a szó, akkor kiderült, hogy a csapattársaim átlagfizetésének a felét kapnám. Komolytalannak tartottam, ezért berekesztettem a tárgyalást, felálltam és eljöttem. Az edzőim és a csapattársaim nem foglalkoztak a múltammal, az alapján ítéltek meg, hogy mit nyújtok az adott csapatban.
Nem tartoztál ugyan a durva játékosok közé, de mégis háromszor annyi piros lapod van, mint NB I-es gólod. Ennek mi lehetett az oka?
Mindig nagy pofám volt a pályán, amit a bírók nem szerettek. Engem sokkal könnyebben állítottak ki, mint mást. Voltak olyan bírók, akik nagyon tisztelettelenül viselkedtek velem, meg akarták mutatni, hogy ki a főnök. Ha csak a haverokkal játszunk, akkor is mindig győzni akarok, meccsen anyázzuk egymást, de aztán meccs után újra cimbik vagyunk. Azt gondolom, hogy ez egy jó mentalitás.
Ha reálisan nézed a pályafutásod, mi a maximum, amit még kihozhatsz belőle?
- Természetesen szeretnék visszakerülni az NB I-be, de már unom, hogy félévente klubot váltok. Nem bánnám, ha itt meg tudnék ragadni. Budafokon megbecsülnek, Oláh Lóránt sportigazgató és Csizmadia Csaba vezetőedző is jól ismer, hiszen játékostársak voltunk. A legtöbbet a barátnőmnek köszönhetem, leendőbeli kisfiam édesanyjának, aki, ha nem lett volna mellettem, valószínűleg már régen befejezem a focit.
PRIVACSEK ANDRÁS
