"Abban az időszakban sok minden megfordult a fejemben..."

Első hely az NB II-ben, ötpontos előny – gondolom, jelenleg aligha bánja, hogy visszatért a nyáron a magyar fociba.

- Nem igazán…az idény elején két fontos célt tűztünk ki magunk elé: egyrészt szerettünk volna minél több fiatal játékost beépíteni a csapatba, másrészről szerettünk volna minél eredményesebben is szerepelni - ehhez persze nem árt meccseket sem nyerni. A felkészülés első hat hete briliáns volt, csak győztünk egy döntetlen mellett, akkor nagyon bizakodó voltam. Aztán jött az első négy tétmeccs, amik még úgy-ahogy elmentek, de nem volt az igazi a formánk, utána viszont mindenki láthatja, mi történt.

És azt tudja, mi történt augusztus 4-én?

- Nem jut eszembe…

Ekkor kapott ki először és azóta is utoljára csapatával az NB II-ben, még a Csákvár ellen. Akkor gondolta volna, hogy ide jutnak majd el az azonnali vereségből?

- Erre gondolni sem mertem, ugyanakkor nálunk a teljesítmény ugyanolyan fontos, mint az eredmény. Lehet olyan egy meccs például, amikor egy korai kiállítás dönt el mindent és nem azért kapsz ki, mert rosszabbul játszol, mint az ellenfeled, ilyen esetben kevésbé bosszantó a vereség. Az első mérkőzést elveszítettük, de nem játszottunk rosszul, utána jött egy döntetlen, amikor hátul volt egy pici kihagyás, de a kapott gól előtt ziccert is hibáztunk.

Sokkal fókuszáltabb játékosokat szerettem volna a pályán látni, kevesebb esélyt hagyva az ellenfélnek, és a Dorog elleni meccsel rá is léptünk a megfelelő útra.

14 veretlen találkozó, 9 zsinórban aratott győzelem. Figyeli a statisztikáit, rekordjait?

- Azt azért nem mondanám, de azt mondták nekem, hogy a 14 veretlen meccs már a második leghosszabb sorozat a második vonalban a klub életében, de a kilenc siker is biztosan elég jól mutat a történelemben, még ha az NB II-ről is van szó. Volt valaki, aki az ötödik-hatodik siker után már csak úgy jött oda hozzám, hogy „már megint egy győzelem”.

a Siófok edzőjével beszéltem legutóbb, ő már mondta, hogy a többi csapatnál is figyelik már azért a győzelmeinket, most kb. mindenki minket akar megverni. Úgyhogy egyre nehezebb és nehezebb lesz folytatni a sorozatunkat – de szeretnénk.

"Nem kérdezték, hová megyek, mit csinálok, semmit."

Kijelenthető most már, hogy az MTK a bajnoki cím és a feljutás elsőszámú várományosa?

- Nyilván a 14 veretlen meccs után és az 5 pontos előny birtokában lehet ilyet mondani, pedig az idény előtt talán nem sokan tippeltek ránk, mivel azok közül, akik a feljutást célozták meg, magasan nekünk a legfiatalabb a csapatunk. Mi azonban akkor is bíztunk abban, hogy a nehezebb utat választva is versenyképesek leszünk.

Mennyire lepődtek meg volt klubjánál, Japánban, hogy alig négy hónap után máris távozik?

- Semennyire, amin én viszont meglepődtem…amikor visszamentem Japánba, közöltem a klubbal, hogy szeretnék szerződést bontani, ők pedig annyit mondtak: „rendben”. Ennyi. Nem kérdezték, hová megyek, mit csinálok, semmit. Az igazság az, hogy nagyon nem bántam, túl messze voltam mindentől, a családomtól, Németországtól. Itt felülhetek a repülőre és két óra alatt otthon vagyok. Japánban ez már nehezebben jött volna össze. Illetve nem titok, hogy előtte nagyon szerettem Magyarországon dolgozni, így örömmel jöttem vissza.

Hallottuk, hogy iderepült és szinte változtatás nélkül írta alá az MTK vezetői által Ön elé tett szerződést, pedig ilyenkor szokás hosszasan alkudozni, főleg az elválás feltételeiről kudarc esetén. Ennyire akarta ezt az állást vagy ennyire bízott magában?

- Szerettem volna újra Magyarországon dolgozni, ami annak is köszönhető, hogy korábban szerettem az MLSZ-nél is dolgozni. Megkedveltem az itteni embereket, kedvesek, nyitottak, tudunk együtt dolgozni, ami szöges ellentéte volt annak, amit Japánban tapasztaltam. Az a hangyaboly-szerű, merev szervezettség nem az én világom.

 Sokat számított az, hogy nagyon jó kapcsolatban voltunk előtte is Polyák Balázs sportigazgatóval, hiszen vele nagyon megegyezik a futballról alkotott nézetünk, így tudtam, mire számíthatok, de a tulajdonos, Zakor Sándor elhivatottsága is garancia volt számomra, hogy ide kell jönnöm. Amit felvázoltak nekem, egyből meggyőzött. Tetszett, hogy nem csak eredményesnek kell lenni, de elvárás a látványos futballra való törekvés, és az is, hogy a fiatal játékosaink folyamatosan fejlődjenek.

Nyilván sok NB II-es meccset látott még az U21-es válogatott edzőjeként, de milyen „belülről” a bajnokság, a mérkőzések színvonala, a többi csapat?

- Abban az időben, egy idényben 30 meccset is megnéztem az első- vagy másodosztályban, a legnagyobb különbség, hogy akkor a támogatási rendszer miatt még az élvonalban játszottak inkább a fiatalok, most meg az NB II-ben. Most talán két-három játékosa lehet Gera Zoltánnak az OTP Bank Ligából, míg akik nálam játszottak, azok közül öten-hatan most is ott vannak Marco Rossi keretében. Erős csapatok vannak, sok a tehetséges futballista, jót tett a másodosztálynak a fiatalítás. Nagyon tetszett például a Siófok, a Budafok vagy a Csákvár játékstílusa, ellenük jó volt futballozni, meccselni. Fejlődik a másodosztály, évről évre erősebb lesz.

"Ez az, ami Angliában vagy Németországban szokványos..."

Több rangadón is olyan középpályával állt fel a csapata, amikor a triót egy 17, egy 19 és egy 20 éves játékos alkotta. Egy feljutásért küzdő csapat esetében nem kockázatos ez?

- Az elejétől fogva úgy beszéltük meg, hogy kiemelten támaszkodunk a fiatalokra, akár kulcsposztokon is. Nagyszerű akadémia áll a csapat mögött, sorra jöttek fel a tehetségek, akiknek kellett némi idő ahhoz, hogy a felnőttfutballt is megszokják, most viszont már kezdőként is lehet velük számolni. Ott van Kata Mihály, Zuigeber Ákos, Palincsár Martin, Mezei Szabolcs, vagy a védelemben Varju Benedek és még sorolhatnám. Nem mindenkivel könnyű, van, akivel ugye még tolmácson keresztül kell kommunikálni, de igyekszünk az összes fiatal játékossal közös nevezőre jutni. Mi hiszünk bennük.

Azt sem sok edző csinálta volna meg az MTK kispadján, hogy a nagy figyelemmel övezett Vasas elleni rangadón a már egészéges Kanta Józsefet a cserék közé sem nevezi…

- Tudja, hetente 2-3 alkalommal beszélünk Polyák Balázzsal a csapat játékáról, arról, hogyan kell kinéznie az MTK-nak a pályán. A stílus, amit mi akarunk játszani a csapattal, az a „támad a labda” (mondja magyarul – a szerk.), mi minden helyzetben próbáljuk kézben tartani, irányítani a mérkőzést, gólra akarunk játszani. Kanta nagyszerű játékos, remek erőállapotban van még mindig, jó példa erre a DEAC elleni kupameccs, ahol óriási munkát végzett el és kiváló labdákat adott. De egyszerűen vannak olyan mérkőzések, vagy szituációk, amikor más típusú játékosra van szükség. Ezért került vissza például egyből a csapatba legutóbb is a Siófok ellen a 17 éves Kata Misi. Nem a kora, hanem a stílusa, a sebessége miatt, mert frissebb volt kezdőként. De ez nem arról szó, hogy én Kantára nem számítok kellőképpen, nagyon tisztelem őt, akár csereként beállva is képes megváltoztatni egy mérkőzés képét. A fiatalabb futballistáknak vele is meg kell küzdeniük a helyükért.

Vannak olyan játékosai is, akiket picit lustábbnak neveztek korábban, most a 80. percben, vagy 2-0-s vezetésnél is sprintelnek a labdáért.    

- Nekem ez azért fontos, mert csak így tudunk a következő meccsre és a nagyobb feladatokra megfelelően felkészülni. Ha egy csapat leáll mondjuk a 70. percben, mert 3-0-ra vezet, akkor csak 70 percet futballozott a megfelelő színvonalon. Most például jön majd a Magyar Kupa-meccs is a Diósgyőr ellen, ahol akár egy 120 perces csata is bekövetkezhet, és ha folyamatosan kiengednénk, akkor képtelenség lenne jól teljesíteni olyan mérkőzéseken is, ahol 90 percig élesnek kell lenni. Ehhez viszont kell a megfelelő erő és mentalitás.

Extrán sokat is fut a csapata az elemző programok szerint,  az átlag nagyjából 1 kilométerrel több játékosonként, mint az NB I-ben volt, és sokkal több a sprint is.
- Az imént említett stílushoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű futás is. Az erőnléti edzőnk kiváló munkát végez, és azt kell, hogy mondjam, a csapat is élvezi ezt a féle munkát. Amelynek látványos eredményei lehetnek, akár nemzetközi szinten is, elég, ha csak az általam vezetett U21-es válogatott Portugália elleni, 3-3-as döntetlenjét, vagy a német válogatott legyőzését említem. Fontos az MTK-nál az is, hogy a játékosok segítik egymást, gyorsan képesek vagyunk visszazárni, lezárni a területeket.

Nekem az egy, a csapatomra nagyon jól jellemző jelenet volt, amikor nemrégiben Deutsch Bence egy sprint után becsúszott és elért egy már kimenni látszó labdát – a csapattársak meg úgy örültek neki, mintha gólt szerzett volna. Ez az, ami Angliában vagy Németországban szokványos, nekem pedig van egy elég futballőrült csapatom ahhoz, hogy az ilyen mentalitást elsajátítsa.

A játékosok is tisztában vannak az adataikkal?

- Igen, az öltözőben mindig kitesszük az eredményeiket, mutatóikat. Lencsének például 32,5 kilométer per órás sprintje is volt legutóbb, úgy ment, ahogy még az NB I-sem futott. Nyilván az ilyennek örülnek, annak már kevésbé, ha jön az erőnléti edző és rakja fel a gátakat a sok-sok futáshoz…de nem is az edzéseken kel frissnek lenniük, hanem a hétvégén, a meccseken.

"Sokat jelent, hogy Önök nagyon segítőkészek..."

Ön azt vetette fel korábban, még az U21-es válogatott edzőjeként, hogy a magyar játékosok félnek hibázni a pályán, emiatt sokszor görcsösek. Ezt az MTK-nál is tapasztalja, itt is problémát jelent?

- Igen, a munka elején a gátakat itt is elkezdtük lebontani, bár problémának mindezt azért nem nevezném.

Nálunk a „hiba” szó tiltott az öltözőben. Kimondjuk, mi nem volt jó, de nem nevezzük hibának.

Nem leteremteni kell a játékosokat, ha valamit elrontanak esetleg, hanem meg kell beszélni az arra adott választ, reakciót. Minden játékosnak vannak rossz megoldásai, még Messi vagy Ronaldo sem dönt tízből tízszer helyesen. Ezt el kellett magyarázni sokszor a játékosoknak, el is ment az első 2-3 hónap arra, hogy ezt megértsék. Most viszont már úgy érzem, ezen a téren is egységes csapattá váltunk. Nem akarom azonban a hiba szót hallani, számomra a nagyobb gond az lenne, ha nem próbálkoznának gólra törően játszani, helyette a biztos megoldásokat választanák.

Rengeteget beszél, illetve gesztikulál a mérkőzéseken is a játékosai irányába az oldalvonal mellett. Sokak szerint ez csak a show része, mások szerint ennél többről van szó. Ön miért csinálja?

- Pont emiatt, amit mondtam. Jó az, ha az esetleg fáradtabb játékost pár szóval fel lehet pörgetni az oldalvonal mellől is. Ez is az edzői munka része, nálam ez nem arról szól, hogy jól nézzek ki az oldalvonal mellett rohangálva…ha valaki nem hallja, amit kiáltok, akkor füttyentek. A játékosaimmal ellentétben rajtam nincs ember a kispadnál, nem kell senkire odafigyelnem, csak a csapatomra, és ha kell, a védekezésben segítek egy-két szóval, ha nem vagyunk szervezettek. A támadójáték más tészta, ott lefektetjük az automatizmusokat, ami a játékosok improvizációjával teljesedik ki, így ott nem lenne értelme folyamatosan kintről bekiabálni, ki mit csináljon, helyette csinálják azt, amit jónak gondolnak. Sokat segít persze, hogy a pályán is vannak igazi vezérek, akik irányítanak.

A legtöbbször magyarul kiabál be. Hogy áll most a kommunikációval a mi nyelvünkön?

- Tanulom a nyelvet továbbra is, a nagyjából 1000 szavas szókincsem megvan, most járok hetente négyszer nyelvtanozni, tanulom a ragozást, az igeidőket, azért az nehéz és nagyon más a némethez képest. Sokat beszélek a játékosokhoz is magyarul, így adom a rövid utasítások többségét is. Ha beszélnek hozzá, vagy leírnak valamit nekem, nagyjából megértem. Hogy magyarul adjak interjút? Azért az még odébb van. Sokat jelent, hogy Önök nagyon segítőkészek, türelmesen elmondják, ha valamit rosszul értek, így tanulhattam meg, hogy a sütőtök leves az mégsem csütörtök leves…vagy hogy a „kész vagyok” az nem „kéz vagyok”.

"Láttam, hogy a játékos bólogat ugyan, de valójában fogalma sincs arról, miről beszélek"

Az Instagramon sokszor előkerül a posztjaiban a hunting („vadászik”) kifejezés. Mire utal?

- Vannak ilyen csapaton belül használt kifejezéseink, mint a „vadászik”, a „paradicsom” vagy a „labda” például. Nyilván nem abban az értelemben használom, ahogy mások, de mindenki tudja a játékosok és a stábtagok közül, mit jelentenek, amikor például bekiabálom a pályára. Mindig büszke vagyok, amikor „hunting” után szerzünk például egy gólt, vagyis amikor a labdát támadva és megszerezve indíthatunk meg egy akciót.

Amikor legutóbb beszéltünk Önnel, még csak reménykedett abban, hogy volt játékosa, Szoboszlai Dominik is esélyt kap majd az A-válogatottban, ma pedig már mondhatni alapembere a nemzeti csapatnak. Önt akkor nem lepte meg a berobbanása?

- Szoboszlai esetében különösen igaz, hogy nem a kor, hanem a teljesítmény számít. Úgy gondolom, ma már Rossi akkor is őt jelölné a kezdőbe, ha Gera Zoltán lenne a posztriválisa. Nézzék meg, hogy játszott például a Liverpool ellen, ami azért „másik kávéház” (mondja Boris magyarul – a szerk.)! Ki mondta volna meg, hogy 2000-ben született? Dominik nagyon jó úton jár, rendkívül tehetséges, parádés szabadrúgáslövő, labdaügyes, nagyszerűen passzol, nagy jövő áll előtte. Hallottam, hogy kritika is érte Ausztriában, de azt is remekül kezelte.

Egyébként is, ha bármiféle probléma lenne vele, akkor nem játszatná ennyit az edzője Salzburgban.

Fiatal német edzőként pont annak a generációnak a tagja, amely nagyon népszerű a topcsapatok körében is. Mitől ennyire kapós ez a korosztály akár külföldön is?

- Nagymértékben köszönhető a német edzők népszerűsége annak a változásnak, amely 2014-ben következett be a német fociban, az edzőképzés terén. Tíz hónapig tart a legmagasabb szintű képzés, de ez nagyjából megfelel az egyetemi tanulmánynak, a végére annyira elfáradsz, hogy úgy érzed, semmit nem tudsz a labdarúgásról. Viszont rengeteg információ, behatás éri az embert, amelyek hatására másképpen, sokkal mélyebben kezd el gondolkodni a fociról. Meg kell írnia az embernek a saját futballfilozófiáját, hogyan, mi alapján akarja felépíteni csapata játékát. Kedvelem például Pep Guardiolát, ahogyan látja, ahogyan hozzááll a játékhoz, ahogyan reagál a helyzetekre. Még akkor is, ha képes kikapni Jürgen Klopptól is…amikor az ember felvázolja a saját filozófiáját mondjuk egy táblára, ábrákkal, elkezdi a védekezéssel és a támadással, aztán azt veszi észre, hogy ott van már vagy 100 különböző rajz, annyira szerteágazó játék ez…a pszichológiája annak, hogyan érje el az ember a játékosait, ugyancsak nagyon érdekes. A táblára rajzolva, videókkal, vagy akár a pályán megmutatva. Korábban én is csak a táblát használtam, aztán láttam, hogy a játékos bólogat ugyan, de valójában fogalma sincs arról, miről beszélek… Fontos, hogy folyamatosan reagáljunk az új kihívásokra.

DUDÁS GÁBOR