I. félidő:
Hazatérésed után sokan kételkedtek abban, hogy vajon újra a régi leszel-e. Az első gólod után aztán nagy érzelmi kitörést láthattunk tőled. Ez minek szólt?
- Nekem valahogy el kellett fogadnom, hozzá kellett szoknom, hogy mindig kételkednek bennem, a képességeimben - kezdte Nikolics Nemanja a csakfoci.hu-nak. - Amikor eligazoltam Fehérvárról, csak azt hallottam, hogy ami a magyar bajnokságban ment, külföldön aligha fog, hogy az én játékom maximum az NB I-ben hatékony, és Lengyelországban meg fogok égni. Szerencsére mindig sikerült csattanós választ adnom, ráadásul mind a Legiánál, mind Chicagóban azonnal beírtam magam a klub történelmébe. Amerika előtt is kiröhögtek, hogy rosszul választottam, és sokan hangoztatták: az a stílus nem fekszik majd nekem. Az MLS-ben töltött három szezon ezt a „félelmet” is megcáfolta. A visszatérésem utáni első gólom azért is volt fura, mert pont a Kaposvár ellen szereztem, ahol élvonalbeli játékos lettem. Szinte ugyanúgy ünnepeltem ezt a találatot, mint anno az első NB I-es gólomat, csak akkor a mezt nem vettem le. Hiszek a sorsban, és sorsszerű lehet az is, hogy azt a gólt a Vidi ellen lőttem, most pedig a Rákóczi ellen kezdtem meg a gólszerzést. Igen, komoly érzelmek törtek elő belőlem, de számomra mindegyik gól fontos és jelentősége van.
Az NB I-ben, a lengyel bajnokságban vagy az MLS-ben a legnehezebb gólkirályi címet szerezni?
- Egy gólkirályi címnek több összetevője van, de egy csatár teljesítménye rengeteg faktortól függ. Nyilván nem mindegy, hogy milyen középpályás sor futballozik a támadó mögött, mennyire bíznak a társak az ékben. Fontos, hogy ki hogyan képes, illetve milyen gyorsan képes átvészelni egy hullámvölgyet szezonon belül. Mert mindig lesz olyan periódus az idényben, amikor nem jönnek a gólok olyan ütemben, de akkor sem szabad elveszíteni a koncentrációt. Egy biztos: egyik bajnokságban sem egyszerű gólkirályi címet nyerni. Ezt én azzal bizonyítanám, hogy a Vidi azóta sem adott gólkirályt az NB I-nek, és sokan állították, hogy a Legiában nem nagy szám sorozatban gólokat szerezni. Speciel a távozásom óta nem lett gólkirály Legia-játékos.
Amerika megint egy másik történet, mert ott Chicago-csatár sosem nyert Aranycipőt korábban, én lettem a klub történetének első gólkirálya. Ráadásul egy olyan csapattal, amelyik nem a bajnoki címért ment, amelyik az érkezésem előtti idényben a liga legrosszabb mutatójával rendelkezett. Szóval, ha választanom kell, azt mondom: az USA-ban volt a legnehezebb csúcsra érni, nagyon büszke is vagyok arra a Golden Boot-díjra.
Háromszor már voltál gólkirály az NB I-ben. Meglesz a negyedik?
- Mindig is mondtam, sosem titkoltam, hogy engem ez az egyéni siker motivál. Csapatember vagyok, aki mindent hajlandó alárendelni csapata sikeréért, ugyanakkor csatárként vannak céljaim. Én úgy vágok neki az idénynek, hogy szeretnék a bajnokság legjobb góllövője lenni. Magasra tettem a lécet az elmúlt években, így számomra igenis csalódás lenne, ha nem harcolnék a gólkirályi címért. Mi több, én nemcsak a negyedik NB I-es aranycipőre hajtok, szeretném beírni magam a magyar labdarúgás történetébe azzal, hogy ötszörös magyar gólkirály vagyok, ez a célom, ezért dolgozom és küzdök majd a következő években.
Ki a három legjobb magyar csatár jelenleg?
- Szalai Ádám, Németh Krisztián és Nikolics Nemanja. Ádi évtizede szerepel topbajnokságban, egy vérprofi sportoló, aki sosem adja fel, jó látni, hogyan dolgozik edzésen. Világklasszis játékosok között állja meg a helyét hétről hétre, folyamatosan képes pályára kerülni a Bundesligában, gólokat szerez Németországban és igazi vezér a csapataiban. Némó számomra a legnagyobb tehetség, belőle még több kijöhetett volna, még nagyobb karriert futhatott volna be. De látni őt edzéseken, ahogy a labdához nyúl, amilyen zseniális megoldásokra képes, mindenkinek nagy élmény. Több poszton is bevethető, káprázatosan olvassa a játékot, nem csoda, hogy Amerikában is zseninek tartotta mindenki.
Magamat azért teszem a top 3-ba, mert 10 éve folyamatosan szállítom a gólokat, ilyen magyar csatár pedig nincs rajtam kívül. Az sem egyszerű, hogy elérj egy szintet, de azt tartani évről évre még sokkal nehezebb. Nekem egyelőre megy, és erre büszke vagyok.
Egy időben a közvélemény próbált szembeállítani Szalai Ádámmal. A te szurkolóid úgy látták, hogy Szalai miatt nem juthattál több szerephez a válogatottban. Milyen a viszonyotok Szalaival?
- Mindig jó viszonyban voltunk, tisztelem Ádámot, elismerem a munkáját. Butaság azt feltételezni, hogy miatta szorultam háttérbe a válogatottnál, hiszen nem is hasonló a stílusunk. Oké, hogy őt is és engem is csúcséknek tartanak, de ez nem zárja ki, hogy bizonyos játékrendszerben ne szerepelhetnénk együtt elöl. Szerintem hiba úgy gondolkozni, hogy vagy Szalai, vagy Nikolics. A szurkolónak azonban joga van hinni valakiben, ezt vagy azt a játékost favorizálni. Tudom, hogy Ádám kapott hideget-meleget az évek alatt, de ezt is mindvégig profin kezelte és nincs oka magyarázkodni. A nagyszerű pályafutása beszél helyette.
Ha te lettél volna a kapitány, Szalait vagy Nikolicsit játszattad volna?
- Nem egy csapatnál adódik olyan helyzet, hogy több kimagasló játékos is szerepel a keretben. A legtöbb helyen mégis képesek és hajlandóak megoldani ezt a kérdést. Tisztában vagyok vele, hogy a magyar válogatott nem játszhat felelőtlenül, nem léphetünk mindig úgy pályára, hogy mi diktáljunk, de én biztos megnéztem volna, mire megy ez a két fiú egymás mellett. Rutinosak vagyunk, mindketten játszottunk már a másikunkhoz hasonló ékpár oldalán. És működött. Én történetesen Prijoviccal remek párost alkottam a Legiánál, aki hasonló stílust képvisel, mint Szalai Ádám.
Hogy élted meg, hogy az Eb-n egyszer sem voltál kezdő és két meccsen nem egészen 40 perc jutott neked?
- Akkor visszakérdezek: bárki más, aki futballozik, hogy élte volna meg azt, hogy élete szezonját futja, az Eb előtti idényben 36 gól szerez a klubja színeiben, és mégsem számítanak rá? Szerintem mindenkinek fájt volna. A legjobb állapotban, nagyon inspirálóan érkeztem az Európa-bajnokságra és hatalmas pofont kaptam. Izland ellen megkaptam az esélyt és éltem vele, az én centerezésemből lett az öngól és szereztünk továbbjutást érő pontot. Jól ment, mindenki hangoztatta, hogy lendületet hoztam a pályára, jót tett a beállításom a játékunknak. Az utolsó csoportmeccsen aztán voltak személyi változtatások, Portugália ellen több olyan játékos is szerepet kapott, aki addig nem játszott. Én is úgy készültem, hogy itt az idő, most pályán leszek. Erre be sem cseréltek…
Fura helyzet, mert csapatszinten, érzelmileg életem egyik legnagyobb élménye a franciaországi Eb, de szakmailag, ha csak magamat nézem, hatalmas csalódás és düh van bennem miatta.
Melyik kapitány bízott benned leginkább és melyik a legkevésbé?
- Egyetlen egy kapitány volt az évek alatt, akinek, ha nem is én voltam az elsőszámú embere, sőt azt sem mondanám, hogy bennem bízott, ugyanakkor végig őszinte volt velem, az Dárdai Pál. Nála tudtam, mire számíthatok, vele korrekt és egyenes volt a kapcsolatom, amit mondott, be is tartotta, sosem fordított hátat nekem.
Mi volt az az utolsó csepp a pohárban, amiért lemondtad a válogatottságot?
- Az évek során voltak pillanatok, amikor már közel voltam ahhoz, hogy besokalljak. Az egy dolog, hogy belátod, nem rád építenek, mindig van egy kapitány, övé a felelősség, ő viszi el a balhét. Sosem követeltem, hogy tegyenek a kezdőbe, nem siránkoztam. Ha hívtak, mentem és beleadtam mindent az edzéseken. Volt egy lettországi meccs, idegenben, gólpasszt adtam az első félidőben, vezettünk, a második félidőben volt rá esély, hogy támadjunk, ami az én játékomnak is feküdhetett volna. A szünetben mégis engem cseréltek le. Nehezen viseltem…
Akkor ugye ott volt az Eb, ahol – nem tudom szebben fogalmazni – megalázó szerep jutott nekem. De még utána sem dobtam be a törülközőt. Kikerültem Amerikába és ott rájöttem, ez nem mehet tovább.
- Hazajöttem, ugyanúgy nem én voltam a favorit. Amikor visszaértem Amerikába csütörtökön, hulla fáradtan edzettem egyet pénteken, szombat kora délután pedig meccset játszottam. Futni nem bírtam, rosszul voltam a pályán. Sikerült ugyan gólt szereznem, de az a meccs egy kínszenvedés volt. Akkor elhatároztam, hogy ezt nem szabad tovább csinálni, mert rámegy az egészségem és a karrieremet is veszélyeztetem.
Állítólag Csányi Sándorral beszéltél erről először. Tudomásul vette az elnök úr vagy próbált győzködni?
- Úgy gondoltam, hogy az a tisztességes, az a korrekt eljárás, ha a szövetség elnökét tájékoztatom a döntésemről. Előtte persze sokat agyaltam, vívódtam, beszéltem hozzám közel állókkal. Nem azért hívtam fel Csányi elnök urat, hogy győzzön meg: ne tegyek így. Ezt tartottam etikusnak. Nagyon korrekt módon vette tudomásul az elhatározásomat.
Leszel még válogatott?
- Súlyos döntést hoztam meg három éve, nem egy perc alatt mondtam le a válogatottságot. Nem vagyok az a típus, aki felelőtlenül mond ki dolgokat. De elárulom, azóta történtek lépések. A Diósgyőr elleni meccsünk előtt pénteken találkoztam Marco Rossival Telkiben és beszélgettünk vagy másfél órát. Rengeteg kérdése volt, amit megválaszoltam neki és én is érdeklődtem sok mindenről, amire neki voltak válaszai. Elmondta, egyeztetett a klubom vezetőedzőjével és olyan fehérvári szakemberekkel, akik a fizikai állapotomról számoltak be neki. Megkapta azokat az eredményeket, amik bizonyítják, hogy az egyik legjobb mutatókat produkálom a meccseken. Elmondta, szeretne rendszert váltani, szüksége van egy olyan csatárra, akit ebben a rendszerben használni tud, illetve, aki – ha védekezőbb felfogású a stratégia – bármikor bevethető. Bevallom, nekem erre volt szükségem. Sosem követeltem be magam a kezdőbe, de ha esélyem sincs a játékra, ha nincs helye a stílusomnak, akkor miért erőltessünk bármit is?
Abban maradtunk, hogy ha a következő kerethirdetésnél úgy látja, hogy válogatott szintű a formám, és én is úgy ítélem meg, hogy az aktuális állapotom megfelelő ehhez a szinthez, akkor visszatérek. Aztán jött a vírus és a kerethirdetés akkor elmaradt…
II. félidő:
Mivel másabb a mostani Nikolics, mint az öt évvel ezelőtti?
- Érettebb lettem, képes vagyok kritikus pillanatokban elszámolni hétig-nyolcig. A tíz még nincs meg, annál forróbb fejű vagyok azért, de van még néhány év a karrieremből, javulhatok… Annak idején egy rosszabbul sikerült meccs után képes voltam 2-3 napig őrlődni, volt, hogy nem beszéltem a feleségemmel sem egy vereség másnapján. Mostanra átértékelődtek a dolgok, van fontossági sorrend. Háromgyerekes családapa vagyok, akinek akkor is apaként kell viselkednie, ha teszem azt büntetőt hibázik a meccsen. A tűz, a motiváció a régi, de ez a Niko már egy tudatosabb, életrevalóbb fickó.
Mikor voltál pályafutásod csúcsán, amikor meglátásod szerint rád lehetett volna építeni a magyar válogatott támadójátékát?
- 2013-ban debütáltam a válogatottban és 2014 és 2018 között sorozatban négy évig, három különböző országban lettem gólkirály. Szerintem ez csúcsformát jelent.
Ki volt az az edző, aki a legnagyobb hatással volt rád, és kiben csalódtál leginkább?
- Pályafutásom alatt nyolc klubedzővel dolgoztam, és hétnél gólkirály lettem, egyedül Paulo Sousánál nem sikerült. De mind a nyolc edzőm maradéktalanul bízott és hitt bennem. Ezt én – mint a számok mutatják – gólokkal háláltam meg. Mindenkitől tanultam valamit, de ha muszáj kiemelni, akkor Csercseszovot és Carillót mondanám. Csercseszovnál felszabadult lettem, megváltozott a játékom és életem legjobb szezonját hoztam ki magamból. Carillo pedig az edző, aki érezteti veled, hogy melletted áll, de nem simogat, hanem „kiveri” belőled a maximumot.
Mi a sorrend nálad az alábbi négy csapatodnál: "régi" Vidi, Legia, Chicago, "új" Vidi?
- Nálam nincs régi és új Vidi. Csak Vidi van, ami mindig is az első helyen áll. Ez a klub, ez a város befogadott, az otthonom lett, hálás vagyok a sorsnak, hogy itt lettem felnőtt férfi, édesapa és pályafutásom legszebb emlékeit együtt élhettem át a barátaimmal. Szerencsés vagyok, mert a Legiától is mindent megkaptam, amire vágyhattam. Fantasztikus másfél évet produkáltunk, mindent megnyertük, az összes megszerezhető egyéni díjat bezsebeltem és teljesült az álmom: a Bajnokok Ligájában szerepelhettem. Chicago is örök emlék marad, hiszen Villával, Giovincóval, Ibrával küzdhettem a gólkirályi címért, és az első évemben az MLS All Star csapatába is bekerültem. Arról nem beszélve, hogy a harmadik gyermekünk Chicagóban született, ezért ezt a várost is a szívünkbe zártuk. Mindegyik helyszín sokat jelent, mindenhova szeretnénk visszatérni még. És ami különösen jó érzés: Varsóba és Chicagóba is jó szívvel megyünk majd vissza.
Mielőtt a Vidihez szerződtél, hívott a Fradi is. Miért nem jött össze? Eljátszottál valaha a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a Fradi játékosa leszel?
- Akkoriban rengeteg csapattal hoztak össze engem is és a többi kaposvári játékost is.
Egyszer valóban említette a tulajdonos, hogy a Ferencváros is az érdeklődők között van. Nem tudom az összeget, de az biztos, hogy tekintélyes pénzt kért értem a klub, és akkor az FTC még nem volt a mostanihoz hasonló stabil helyzetben.
- Valamiért nem jött össze az egyezség, ugyanakkor számomra már az is elismerés, hogy a Fradinak felkeltettem az érdeklődését, hogy szóba került a zöld-fehéreknél a nevem. A forgatókönyv azonban jobban sült el: a Vidi villámban igazolt át, hiszen egyik nap szóltak, másnap mentem is Fehérvárra, és a hétvégén már az edzőtáborban találtam magam. Ez a történet így kerek, ennek így kellett lennie.
Magyarországon „mindenki” ért a futballhoz. Mi volt a legpozitívabb kritika, amit esetleg már túlzónak is éreztél és mi volt az, ami rosszul esett?
- Megható és megtisztelő, hogy mennyien kezdték követni a Legia meccseit Magyarországról, amikor ott játszottam.
Éreztem a magyarok figyelmét, szeretetét, lehet, túlzó, amit mondok, de a Niko-Legia „házasság” még inkább szorosabbra fűzte a lengyel-magyar barátságot. Ami viszont ennél is durvább, és ez már kizárólag nekem szólt: a magyarok elkezdték nézni az MLS-t, éjjel ébren maradtak, hogy drukkoljanak nekem.
- Komolyan azt éreztem, hogy sok ezer magyar focidrukker ott van velem, segít, hogy gólkirályi címet nyerjek az USA-ban. Nem volt olyan meccs, olyan helyszín, ahol ne láttam volna magyar zászlót. Még most is beleborzongok. Kritika? Talán a válogatottság lemondásakor írt levelemre jöttek bántó üzenetek. Akkor kicsit ki is zártam a külvilágot, mert tudtam, hogy vannak, akik nem ismerik a sztori hátterét, akik nem képesek ebben a kérdésben higgadtak maradni. Valahol ezt is megértem, de azért nyilván rosszul esik az embernek, amikor – szerinte – igazságtalanul bántják.
Egy 8-1-es vesztes meccsen mutatkoztál be a válogatottban Hollandiában. Fel tudod idézni, utána mit éreztél, milyen hangulatban voltál? Tudtál örülni a debütálásnak vagy a 8-1 ezt elhomályosította?
- A Kozármisleny ellen játszottunk a Vidivel Ligakupát hétközben, amikor gratulált a technikai vezetőnk. Azt sem tudtam, mihez. Mondta, hogy a meccs után csatlakoznom kell a válogatotthoz. Pillanatok alatt történt minden, aznap már Telkiben aludtam, másnap utaztunk Hollandiába. Fura, mert nekem az életem egyik legnagyobb eredménye, hogy elértem a célomat és bekerültem a válogatottba, miközben jött ez a súlyos vereség. Az az igazság, hogy ez a különbségű kudarc akkor jogos volt. Egy fantasztikus holland csapat fantasztikus játékosai fogtak ki egy tökéletes napot.
Kivégeztek minket, brutál volt látni, amit művelnek. Teljes letargiában volt mindenki, de én belül mégis boldog voltam, hiszen a befektetett meló megtérült.
Melyik volt a legnagyobb csapat, amely valóban keresett, de aztán nem jött össze a szerződés?
- Sosem dobálóztam nevekkel, sosem érdekelt, hol kerülök látótérbe. Van menedzserem, ő tartja a frontot, nekem csak akkor szól, ha valami konkrét ajánlat van az asztalon. Biztos voltak alapjai a híreszteléseknek, de manapság már azonnal kiszivárog minden és készpénznek vesznek egy puszta érdeklődést is. Nem bánok semmit, szerintem mindig jól döntöttem.
Ha az eddigi pályafutásodat nézzük, mire vagy a legbüszkébb és mit sajnálsz leginkább?
- Arra vagyok a legbüszkébb, hogy lépésről lépésre mindent megvalósítottam, amit terveztem. 18 évesen jöttem át Magyarországra, alulról indultam, senki nem gondolta volna, hogy eddig eljutok: bajnokságokat nyertem, légiósnak állhattam, a válogatottal nagy világversenyen szerepeltem és számtalan egyéni díjat kaptam. Hiányérzetem természetesen a válogatott miatt van, pontosabban az Eb miatt. Én akkor csúcson voltam a Legiával, a topbajnokságok csapatait pedig a számok érdeklik elsősorban, amire nálam aligha lehetett panasz. Arra az utolsó lökésre lett volna szükségem.
Tudom, hogy a fociban nincs „ha” és felesleges ebbe belemenni, de ha olyan Eb-t produkálok, mint Szalai, Dzsudzsák, Kleinheisler vagy Kádár, akkor jön ajánlat egy topbajnokságból. Tőlem elvették ennek a lehetőségét!
Mihez kezdesz a pályafutásod után?
- Egyelőre nem gondolkozok ezen, mert még érzem, hogy évekig szeretnék pályán lenni. Ameddig a szervezetem, az egészségem engedi persze. Imádom a futballt, alig várom a meccseket, fűt a bizonyítási vágy, dolgozik bennem a tűz minden hétvégén. Amíg ez tart, nem szabad elveszíteni a fókuszt. Abban azonban biztos vagyok, hogy bármibe is fogok majd, felkészült leszek rá. Ilyen vagyok, felkészítem magam a feladatra, hogy ott képes legyek teljesíteni. Nem tudom, hogy ez a futballban lesz, vagy más területen, de mindenképp maximalista leszek ott is. Addig még sok dolgom van. Egyébként pedig megígértem a feleségemnek, hogy a pályafutásom végén – amitől amúgy félek, mert el nem tudom jelenleg képzelni magam foci nélkül – kiveszünk egy év szabit és utazunk, pihenünk. Felkészülünk a következő életszakaszra.
PRIVACSEK ANDRÁS
TOVÁBBI EXKLUZÍV HÍREKÉRT KÖVESD A CSAKFOCI.HU-T A FACEBOOKON IS: