EL: Jól állta a rohamokat a Vidi, de Morata mindent eldöntött – videó

Bár sokáig úgy tűnt a MOL Vidi FC egy bravúros gól nélküli döntetlent ér el a Chelsea vendégeként, de aztán jött Morata, aki eldöntötte a három pont sorsát az Európa Liga csoportmérkőzésének 2. fordulójában.
Csakfoci Admin 2018. október 4., csütörtök 22:51
Bár sokáig úgy tűnt a MOL Vidi FC egy bravúros gól nélküli döntetlent ér el a Chelsea vendégeként, de aztán jött Morata, aki eldöntötte a három pont sorsát az Európa Liga csoportmérkőzésének 2. fordulójában.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. október 4., csütörtök 22:51

I. félidő

Már a 10. percben helyzetbe került a Chelsea: Huszti beadása után Juhász fejelt kapura, ám az érkező Emerson négy méterről a felső kapufa fölé továbbította a labdát, valamint Willian is gólt rúghatott volna, de Vinícius mentett hatalmasat.

Az elkövetkezendő percekben a Chelsea dominált, több helyzetet is kidolgozott - főként Morata, aki öt méterről a bal felső sarok mellé emelt. A 29. percben ismét a spanyol volt főszerepben, Hadzic mellől tüzelt estében, de a játékvezető sípja néma maradt - ahogy a 43. percben is: Huszti emelt Nikolov elé, akit Cahill lökött fel a tizenhatoson belül - ezúttal is elmaradt a büntető.

A 44. percben Nego lábában maradt az áhított Vidi-vezetés, de két csel után elfáradt, és a lövése Kepa ölében landolt, így 0-0-al mentek pihenni a felek.

II. félidő

A fordulás után Nego helyzettel nyitott a Vidi, aki Nikolov fejese után lőtt kapura, de ez Kepának nem okozott gondot. Alig öt perccel később Willian szabadrúgása után Morata fejelt lyukat, majd a 62. percben a fehérváriak kerültek helyzetbe: Huszti passzolt Milanovhoz, aki kicselezte Fábregast, de a támadás végén az égbe lőtt.

A 70. percben megszerezte a vezetést a Chelsea: Fabregas emelt Willianhoz, aki Moratához csúsztatott és a léc alá lőtt (1-0). Nyolc perc múlva könnyen két gólosra is növelhették volna előnyüket a hazaiak, de egy szabadrúgás után Barkley a felső kapufát találta el.

A 84. percben ott lehetett volna a Vidi-egyenlítés: Fiola passzolt Kovácshoz, akinek a jobb alsóba tartó lövését Kepa érte el, s mivel több helyzet nem adódott mindkét csapat előtt, maradt az 1-0-s Chelsea győzelem az Európa Liga L csoportjának második mérkőzésén.

A csoport másik meccsén a PAOK 4-1-re legyőzte a BATE-t.

Összefoglaló

Chelsea – Vidi 1-0 (Morata 70.)

Chelsea: Kepa – Emerson, Christensen, Cahill, Zappacosta – Loftus-Cheek (Barkley 66.), Fábregas, Kovacic – Willian (Moses 74.), Morata, Pedro (Hazard 54.)

Vidi: Tujvel – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, Hadzic (Pátkai 83.), Nikolov – Huszti (Kovács I. 77.), Milanov (Hodzic 83.) – M. Scsepovics

További eredmények
Európa Liga, csoportkör – 2. forduló

G csoport
Szpartak Moszkva – Villarreal 3-3 (Zé Luís 34. – büntetőből, 82., Melgarejo 85., ill. Toko Ekambi 13., Fornals 49., Cazorla 96. – büntetőből)
Rangers – Rapid Wien 3-1 (Morelos 44., 94., Tavernier 83. – büntetőből, ill. Berisha 42.)

H csoport
Apollon – Marseille 2-2 (Markovics 74., Zelaya 91., ill. Payet 50., Luiz Gustavo 67.)
Eintracht Frankfurt – Lazio 4-1

I csoport
Malmö – Besiktas 2-0 (Caner Erkin 53. – öngól, Rosenberg 76. – büntetőből)
Sarpsborg – Genk 3-1 (P. Mortensen 5., 63., Zachariassen 54., ill. Trossard 49.)

J csoport
Krasnodar – Sevilla 2-1 (M. Pereyra 72., Okriasvili 88., ill. Nolito 43.)
St. Liege – Akhisar 2-1 (Emond 17., Djenepo 39., ill. Onur Ayik 32.)

K csoport
Jablonec – Dinamo Kijev 2-2 (Hovorka 33., Trávník 81., ill. Cigankov 8., Harmas 14.)
Korábban játszották: Asztana – Rennes 2–0 (Zajnutdinov 64., Tomasov 91.)

L csoport
BATE – PAOK 1-4 (Skavis 61., ill. Prijovics 6., Léo Jabá 11., 17., Pelkasz 73.)
Chelsea - MOL Vidi 1-0 (Morata 70.)

Olvastad már?
EL: Kleinheisler nélkül nyert az Asztana, Gulácsiék hozták a kötelezőt – eredmények, videók
Kleiheisler László ezúttal nem volt ott az Asztana keretében, amely hazai pályán 2-0-ra nyert a Rennes ellen, a Gulácsi Péter nélkül felálló RB Leipzig 3-1-re nyert a Rosenborg vendégeként az Európa Liga csoportkörének 2. fordulójában. Eredmények, videók.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz