Nagy Dominikről azt írták, edzőt buktatott - kikérte magának a magyar légiós

Nagy Dominik vitás ügybe került Lengyelországban: az egyik vezető sportlap azt állította, hogy részese volt a Legiánál lezajlott edzőbuktatásnak. A magyar légiós később ezt határozottan cáfolta - társaival együtt.
Mokány Lajos 2017. szeptember 21., csütörtök 19:28
Nagy Dominik vitás ügybe került Lengyelországban: az egyik vezető sportlap azt állította, hogy részese volt a Legiánál lezajlott edzőbuktatásnak. A magyar légiós később ezt határozottan cáfolta - társaival együtt.
Szerző: Mokány Lajos 2017. szeptember 21., csütörtök 19:28

A napokban váltották le a varsói klub vezetőedzőjét, Jacek Magierát. A helyi sportlap, a sport.pl ezt követően meglepő állítást közölt. Az újság saját információi alapján azt írta, hogy négy Legia-játékos erősen közreműködött a szakember megbuktatásában: három lengyel - köztük a csapatkapitány - labdarúgó mellett a magyar Nagy Dominiket is azok közé sorolta a lap, akik az elnök felé azt közvetítették, hogy Magiera nem eléggé felkészült a Legia vezetésére.

A történet nem állt meg itt, a játékosok ugyanis foglalkoztak az üggyel, a klub honlapján adtak ki egy hivatalos reakciót. Ebben Nagy Dominikék cáfolják, hogy az információnak bármilyen valóságalapja lenne, visszautasítják a megjelenteket.

A sport.pl azonban ennek ellenére is fenntartja állításait, azt írják, többszörösen ellenőrzött információt tettek közzé, de idézték Dariusz Mioduski elnök szavait is, aki a váltás után azt mondta, nem minden játékos lett volna kész meghalni a menesztett trénerért. A lapnak viszont most úgy reagált, nincs alapja a megjelenteknek.

A Legia egyébként jelenleg a negyedik a bajnokságban, hátránya két pont a listavezetővel szemben.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Paksi FC
Böde jövője eldőlni látszik
Böde Dániel elárulta, Haraszti Zsolt ügyvezetővel már közel állnak ahhoz, hogy hosszabbítson még egy évvel: "Köztünk ez így megy, leülünk, és gyorsan dűlőre jutunk. Mindig egy évről beszélünk." (sportal.hu)
RB Leipzig
Lőw Zsolt a jövőjéről beszélt
Az RTL-nek adott interjút Lőw Zsolt, amelyben elmondta, nyáron biztosan távozik az RB Leipzigtól.
Légiósok
Kerkez Milos
Nem csak Kerkez Milos mehet a nyáron a Vörösökhöz, de csapattársa is.
Tovább az összes átigazoláshoz