Nyolc és fél évet húztál le a Bundesligában, első és másodosztályú csapatokban, miközben a magyar játékosok zöme kikopott a német bajnokságból. Te hogy kapaszkodtál meg ott ennyi ideig?
- Nagyon fiatalon, alig 21 évesen kerültem oda, gyakorlatilag felnőtt bajnoki meccs nélkül. Voltak emlékezetes időszakok, ahogy nehéz pillanatok is, de a pozitívumok maradtak meg leginkább. Megtanultam egy nyelvet, olyan kapcsolatokat építettem ki a futballban, aminek később még biztosan komoly hasznát veszem, miközben belülről ismerhettem meg a világ egyik legerősebb és legjobban szervezett bajnokságát.
Említetted, hogy voltak nehéz időszakok, amikor például kevés lehetőséget kaptál. A közel egy évtized alatt hányszor kerültél közel ahhoz, hogy elhagyd Németországot?
- Igazából soha nem vágyakoztam más bajnokságok iránt, mindig is ott akartam maradandót alkotni. Ha néha visszább kellett lépnem a Bundesliga II-be, megtettem, azzal a reménnyel, hogy lesz még visszaút az élvonalba, aminek van egy egészen különleges vonzereje. Akadt, hogy talán türelmetlen voltam, akadt, hogy peches. Hamburgból például talán túl korán mentem el, hiszen nem sokkal utána egy új edzőnél tiszta lappal indulhattam volna. A Kaiserslauternnél az engem kinéző edző fél év után önszántából elment, nem sokkal később a sportigazgató is ment utána. Szinte ugyanez zajlott le pár évvel korábban, amikor a Fürth-tel majdnem megvertük a Hamburgot az osztályozón. Akkor ők nagyon hívtak, mindenképpen meg akartak szerezni. Odamentem, majd az edzőt a harmadik fordulóban menesztették, a sportigazgató már azt sem élte meg, az érkezésem után két héttel távozott, hektikus volt az egész. A fenti esetek is mutatják, hogy sokszor milyen dolgok befolyásolják egy játékos helyzetét.
Most országot is váltottál. Miért?
- Egyértelműen új impulzusra volt szüksége a karrieremnek. 2-3 hete került képbe a DC United, sok mindent át kellett gondolnom, hiszen ez azért mindenképpen óriási váltás, már csak a nagy távolság miatt is, ami a válogatottra is hatással van, ami nekem szent dolog. Viszont mostanra ért meg bennem az, hogy kipróbáljam magam egy új kultúrában. Egy olyan bajnokságba igazoltam, amely rohamosan fejlődik, ahol olyan technikai és infrastrukturális háttér van, ami sok helyen Európában se nagyon. Átgondoltam ezt az egészet, és úgy éreztem, most ez a legjobb döntés. Aki ezt kívülről esetleg úgy ítéli meg, hogy levezetni mentem az MLS-be, az nagyon téved. Nagyon motivált vagyok, egy évről évre fejlődő projektnek leszek a részese. Még érzek magamban jó pár évet, egyáltalán nem kell leírni engem ezzel a szerződéssel, épp ellenkezőleg, szeretnék még jobb játékossá válni.
A kinti sajtó szerint klubrekordot érő összegért vettek meg, és Te leszel a klub legjobban fizetett játékosa. Ez felelősség, presztízs vagy büszkeség számodra?
- Ez egy olyan téma, amiről Amerikában nyíltabban beszélnek, a fizetések is általában nyilvánosak, de egyelőre erre a kérdésre legfeljebb annyit tudok mondani, hogy jól esik az embernek, ha megbecsülik.
Sztárként is kezelnek máris? Milyen impulzusok értek néhány nap alatt?
- Nincs ilyenről szó, viszont jól esett, hogy a washingtoni magyar nagykövetségtől fontosnak tartották, hogy eljöjjenek a sajtónapra, jelezték, bármiben szívesen segítenek. Az edzőmmel is tudtam már hosszasan beszélni, pont szerdán volt erre lehetőségünk, elmondta, hogy mely pozíciókban számít rám, ebben egyezett is a véleményünk. Érezhetően nagyon felkészült volt, látszott, hogy nagyon sok videót láttak rólam. A célom az, hogy gólokat szerezzek, gólpasszokat adjak, de az elsődleges most az, hogy mielőbb top fit legyek. Nem sok van már hátra az idei szezonból, de szeretném már idén is segíteni a csapatot, jövőre pedig valami nagyot alakítani.
Kikérted a kinti magyar játékosok véleményét egyébként?
- Nem, előzetesen egyedül Urbányi Istvánnal beszéltem, akivel régóta jóban vagyunk, még az ifiben volt edzőm, kikértem mindenben a véleményét szakmai és a mindennapokban segítségemre lehető dolgokban is. Viszont amikor kiderült, hogy ide szerződök, akkor kaptam a kint lévő játékosoktól üzenetet az interneten, köszöntöttek az MLS-ben. Később biztosan lesz majd lehetőségünk beszélgetni.
Bernd Storckkal is egyeztettél? Nikolics Nemanja esetében úgy tűnik, a nagy távolság nem feltétlenül előny a válogatottság szempontjából.
- Igen, egyeztettem vele, felvetettem neki ezt a lehetőséget. Ő nagyon biztatott, azt mondta, vágjak bele, számára az a legfontosabb, hogy minél többet játsszam. Én úgy vettem ki egyértelműen a szavaiból, hogy semmivel nem kerültem rosszabb helyzetbe nála azzal, hogy Amerikába szerződtem. Az ő bizalmát egyébként a kinevezése óta érzem, nehezebb helyzetekben is rendre kitartott mellettem.
Ha már válogatott: kezdő voltál a rossz emlékű Andorra elleni meccsen, de 21 perc után sérülés miatt lecseréltek. Hogy élted meg azt az egészet?
- Így, hogy a pálya mellett voltam a meccs nagy részében, még nehezebben, nagyon rossz volt átélni mindezt kívülről. Szívesen segítettem volna inkább a csapatnak, vagy a kapitánynak elkerülni ezt a vereséget. Eléggé extrém dolog volt ezt megélni alig egy évvel az Eb után. Bár, megjegyezném, hogy ez a keret nem is igazán hasonlítható ahhoz, mint ami az Eb-n volt. Ez valamelyest egyébként meg is magyarázza a visszafogott játékot, hiszen a fiatal játékosoknak még nem volt meg a kellő rutinjuk egy ilyen meccsre, ahol idővel egyre inkább csak fokozódott a pszichés nyomás. Generációváltás zajlik a csapatnál, ami elkerülhetetlen, de hiába voltak kint nehezítő körülmények, ennek nem lett volna szabad sehogyan sem megtörténnie. Én nagyon rosszul éltem meg mindezt, a szurkolókat nagyon sajnáltam, szeretnénk kárpótolni őket valahogy.
Mokány Lajos
