Horváth szerint meghallgatásra kerültek Pintér bírói kritikái - mindkét edzőt Solymosi nyugtatta

Horváth Ferenc szerint az elmúlt hetek játékvezetői bírálatai miatt nem kaptak egyenlő feltételeket a Puskás Akadémia elleni meccsen.
Budai László 2017. augusztus 19., szombat 20:14
Horváth Ferenc szerint az elmúlt hetek játékvezetői bírálatai miatt nem kaptak egyenlő feltételeket a Puskás Akadémia elleni meccsen.
Szerző: Budai László 2017. augusztus 19., szombat 20:14

Velős, de nehezen félreérthető nyilatkozatot adott a Puskás Akadémia-Balmazújváros (2-1) mérkőzés után Horváth Ferenc.

- Két dolgot mondanék: az első tanulság, hogy ahol majális van a stadion mellett, ott nem kell feltétlenül ajándékot adni a hazaiaknak. A másik dolog pedig az, hogy a sírás olyan, mint az ima.

Akiknek sírsz, azok meghallgatják. Igen, a bírói hibákra gondolok. Például az első gólra, ami lélektanilag mindig nagyon fontos. Ott lerántották az egyik játékosomat, nem olyan bonyolult ez... Nem fociról beszéltünk a szünetben, az biztos. Amíg ilyen gólokat kapunk, addig nehéz lesz pontot szerezni

- nyilatkozta Horváth az M4 Sport kamerái előtt.

Horváth alighanem arról beszélt, hogy Pintér Attila az elmúlt hetekben folyamatosan kritizálta a játékvezetőket, szinte minden forduló után volt megjegyzése a hibákról, erről itt írtunk hosszabban.

A két fiatal szakember - akik anno egymást váltották Győrben - között egyébként a meccs alatt is akadt, hogy feszültebb volt a hangulat. Ez a második félidő elején csúcsosodott ki, akkor Solymosi Péter játékvezető ki is szaladt az oldalvonal mellé, odahívta az edzőket, és kérte őket, hogy fejezzék be azt, amit csinálnak.

ÍGY ÁLL AZ NB I - TABELLA

Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
DVSC
Máté reagált esetleges leváltására
A DVSC vezetőedzője nem nagyon gondolkodik azon, hogy veszélyben-e a munkája, csak segíteni akar a Debrecennek.
Tovább az összes átigazoláshoz