Átigazolási hírek
Légiósok
Styles Callum
Stylest már a második birminghami csapattal hozzák hírbe, és megerősítették, mennyiért vásárolható ki a szerződéséből a sokoldalú magyar válogatott játékos.
MTK/DVTK
Marin Jurina
Az MTK Budapest megvásárolta a DVTK támadóját, Marin Jurinát, aki korábban a Magyar Kupa-döntőben is játszott.
Paks/Siófok
Hegedűs János
A Paks a tavaszi szezonra kölcsönadta Hegedűs Jánost az NB II-es Siófoknak. A 27 éves védő tavaly nyáron érkezett a tolnaiakhoz, de a bajnokságban csak egy meccsen játszott.
Ferencváros
Mounir Chouiar
Külföldön azt írják, hogy Mounir Chouiarért ajánlatot tett a Fradi, honlapunk azonban úgy értesült, hogy nem igaz a hír.
Ferencváros
Támadó érkezhet
Hajnal Tamás elmondta, hogy még egy támadó leigazolását tervezik, a Panathinaikosszal szóba hozott Samy Mmaee ügye pedig még nem tekinthető lezártnak. (nso.hu)
Debreceni VSC
Lehetséges távozó
Marko Milosevic a bosnyák Borac Banja Luka csapatában folytathatja pályafutását.
Diósgyőr
Marco Lund
Külföldi lapértesülés szerint a DVTK a svéd Norrköping védőjével erősítheti meg keretét.
Eduvie Ikoba
Fél év után távozhat az egykori ZTE-csatár
Eduvie Ikoba, a ZTE korábbi támadója, a dél-koreai másodosztályú Seoul E-Land csapatában folytathatja karrierjét. Ikoba még szeptember elején igazolt a portugál másodosztályú Viseuhoz a Zetétől.
Kecskemét
Lukács Dániel
Korábbi információinknak megfelelően Lukács Dániel a KTE csapatában folytatja pályafutását.
Ferencváros
Marquinhos
Mexikói hírek szerint az UNAM Pumas szerződtetné a Fradi 24 éves brazil támadóját, Marquinhost.
Csákvár
Érkező
A Puskás Akadémiában nevelkedő korosztályos válogatott Dusinszki Szabolcs tavasszal kölcsönben a Csákvár csapatát erősíti - tudatta az NB II-es klub.
Vidi
Az NB I-ből nézték ki Kodro utódját?
A Csakfoci információi szerint a Fehérvár FC szeretné, ha Stefan Drazic a Vidihez szerződne, és már egyeztettek is a Mezőkövesd támadójával, azonban egyelőre távoliak az elképzelések a klub és a szerb csatár között.
Lazio
Sallai Roland
Újra képbe került a magyar támadó kapcsán a római klub, amely egy játékossal (is) fizethet a Freiburgnak Sallaiért.
Fradi
Három játékos távozik
A Ferencváros arról adott tájékoztatást, hogy Anderson Esiti, Tokmac Nguen és Owusu Kwabena játékára sem számítanak a jövőben, a távozásukról zajlanak az egyeztetések.
Haladás
Visszavonulás
Bejelentette visszavonulását a Haladás ikonja, Bosnjak Predrag, aki tavasszal Aleksandar Jovic másodedzőjeként tevékenykedik majd Szombathelyen.