Átigazolási hírek
Fradi - ellenfélfigyelő
Újabb erősítés
A Monacóból Görögországba szerződött Gelson Martins az elmúlt időszakban finoman szólva sem brillírozott.
Légiósok
Kleinheisler László
Kedden bemutatták új klubjánál a 47-szeres magyar válogatott középpályást, Kleinheisler Lászlót.
Fehérvár FC
Aláírt a tehetség
Szerződést hosszabbítottak a már az NB I-ben is bemutatkozott fiatal középpályásukkal, Kovács Bencével.
MTK
Zsóri Dániel
Zsóri a kék-fehér klub engedélyével Budafokon kezdi meg a felkészülést, de egyelőre kérdéses, hol játszik majd tavasszal.
Légiósok
Mester Csaba
A korábban az Austria Wiennél nevelkedett, fél éve csapatot kereső Mester Csaba az osztrák harmadosztályú Oberwartban folytatja. (Transfermarkt)
NB II
Új igazolás
A Kozármisleny bejelentette a 23 éves kapus, Oroszi István szerződtetését. A Ferencvárosban nevelkedett játékos 2021 nyarától a Budafoki MTE-t erősítette.
Diósgyőr
Karlo Sentić
Sajtóértesülés szerint Karlo Sentić, a DVTK kapusa a szlovák élvonalbeli Kassa csapatához igazolhat.
Fehérvár FC
Alen Ozbolt
A Hapoel Tel-Avivban játszó Alen Ozbolttal tárgyal a Fehérvár FC izraeli sajtóhírek szerint.
NB II
Kozármisleny
Ismét a Kozármislenyt erősíti a korábbi NB II-es gólkirály, Daru Bence.
DVTK/KTE
Lukács Dániel
A csakfoci.hu úgy értesült, hogy a KTE leigazolná Lukács Dánielt a DVTK-tól, de egyelőre nagyon távolinak tűnik az üzlet.
ZTE FC
Lun Boncina
Az már biztos, hogy Lun Boncina a ZTE-vel kezdi meg a téli felkészülést, de az kérdéses, hogy marad-e a tavaszi szezonra.
Diósgyőr
Baráth Péter
A csakfoci.hu információi szerint a Ferencváros 2-szeres magyar válogatott középpályása, Baráth Péter klubot válthat a télen: a Diósgyőr is vinné a 21 éves futballistát. 
Az arabok is hívják
Sztanyiszlav Csercseszov
A Fradi korábbi vezetőedzője iránt a Besiktas mellett most már egy emírségekbeli klub is érdeklődik.
Olimpiakosz
Fran Navarro
Az FTC EKL-ellenfele az előző két szezonban 33 portugál bajnoki gólig jutott Fran Navarrót venné kölcsön a Portótól.
Vasas
Magyar szélső érkezhet
A csakfoci.hu információi szerint a szombathelyi Doktorics Áron végül a Vasasnál köthet ki a téli átigazolási időszakban.