Átigazolási hírek
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Kisvárda
Figyelmeztetés a légiósoknak
Az NB I-es klub egy jogi szakértőn keresztül adott ki hivatalos közleményt a légiósok helyzetével kapcsolatban.
Paksi FC
Ötvös Bence
A Paks is érdeklődik a Kisvárda nyáron lejáró szerződésű játékosa, Ötvös Bence iránt. (Nemzeti Sport)
Honvéd
William Gallas
A korábbi világklasszis védő, a francia William Gallas egyéni képzésért felelős edzőként dolgozik a Magyar Futball Akadémián.
Légiósok
Szalai Attila
A nyártól biztosan nem számítanak már Szalai Attila szolgálataira Freiburgban a Kicker szerint.
Légiósok
Németh Szabolcs
Az osztrák negyedosztályú ASK Kohfidisch vezetőedzője lett Németh Szabolcs, a Haladás, a Dorog és a Soproni VSE korábbi trénere.
Kisvárda
Mario Ilievski
Két élvonalbeli csapat is érdeklődik Mario Ilievski iránt, aki a Várda kiesése esetén bizonyos feltételekkel távozhat a klubtól. (NSO)
Fehérvár / Puskás Akadémia
Tóth Balázs
A Fehérvár érvényesíti opciós kivásárlási lehetőségét a Puskás Akadémiától nyárig kölcsönkapott magyar válogatott kerettag kapus, Tóth Balázs ügyében. (Nemzeti Sport)
Légiósok
Dárdai Márton
Dárdai Bence után Dárdai Márton is a Bundesligában köthet ki, az Augsburg ugyanis kétmillió eurós ajánlatot tett érte.