Fotó: www.mtkbudapest.hu

Felkészülés: Megszórta ellenfelét az MTK az első edzőmeccsén - videó

Prosser Dániel és Lencse László duplázott, Myke pedig egyszer vette be a harmadosztályú III. Kerületi TVE kapuját.
Nyikes Zoltán 2020. július 15., szerda 12:00
Fotó: www.mtkbudapest.hu
Prosser Dániel és Lencse László duplázott, Myke pedig egyszer vette be a harmadosztályú III. Kerületi TVE kapuját.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. július 15., szerda 12:00

Ma lejátszotta első felkészülési mérkőzését az MTK Budapest, amely a harmadosztályú III. Kerületi TVE-t fogadta a Salgótarjáni úti edzőpályán.

A fővárosi kék-fehérek Facebook-oldalán olvasható tudósítás szerint már a mérkőzés elején domináns, gyors játékot mutatott Michael Boris vezetőedző csapata, a legnagyobb lehetőség Prosser előtt adódott, de a bevetődő védő blokkolt a kaputól 10 méterre. A 13. percben már a III. kerületiek kapusának kellett bravúrt bemutatnia, ekkor Prosser lőtt szabadrúgást 28 méterről, a labda megpattant, de Steer védett.

A 21. percben megszerezte a vezetést az MTK: Prosser jobbról centerezett, a hosszún Myke repült be, és kapásból a bal felsőbe lőtt. Nem kellett sokat várni az NB I-es csapat következő találatára, hat perccel később gyorsan járatta a labdát az ellenfél tizenhatosánál az MTK, Bíró kiugratta Prossert, aki ballal a jobb felsőbe lőtt. A 29. percben szépített a III. Kerület: Mijatovics ugyan kiütötte Remili büntetőjét, de a kipattanót értékesítette a támadó.

A szünet után is nagy fölényben kezdett az MTK, három perc sem telt el, amikor tűzijáték alakult ki a kerületi kapu előtt, a kapus és a védők több lövést is blokkoltak. A 62. percben újabb góllá érett a nyomás, Prosser kapott az ellenféltől labdát, a vendégek lest reklamáltak, de az MTK-támadó köszönte a lehetőséget, és átemelte a kapust. Ezt követően két perc alatt újabb kétszer talált be az NB I-es csapat az ellenfele kapujába: a 67. percben Prosser futott el a jobbon, Lencsének passzolt, aki az üres kapuba passzolt, majd Lencse a jobb alsóba rúgta a kezezés miatt megítélt büntetőt.

Lencse a 74. percben közel állt a klasszikus mesterhármashoz is, ám lövésénél a kapus bravúrral védett, így maradt az 5-1-es végeredmény.

Összefoglaló

Felkészülési mérkőzés, Budapest

MTK Budapest FCIII. Kerületi TVE (NB III) 5-1 (Myke 21., Prosser 27., 62., Lencse 67., 69., ill. Remili 29.)

MTK, 1. félidő: Mijatovics - Balázs, Varju, Nagy, Barna - Cseke, Mezei, Kanta - Prosser, Bíró, Myke.
MTK, 2. félidő: Somodi - King, Varju, Ferreira, Herrera - Kata, Katona, Palincsár - Prosser, Lencse, Schön.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz