A 73 éves cseh tréner, aki korábban többször irányította a gárdát, most pedig 2023 júliusa óta ül ismét a kispadon, elismerte, hogy jogosak voltak azok a kritikák, amelyeket a védelmük miatt a közelmúltban kaptak, de mint mondta: elemezték a történteket és tisztában vannak vele, hogyan tudják kijavítani a hibákat.
- Két mérkőzésen dől el a párharc, mi pedig szeretnénk a lehető legjobb eredménnyel hazatérni, hogy kedvező helyzetből várhassuk a visszavágót - fogalmazott Miroslav Koubek. - Nem gondolom, hogy mi lennénk a párharc esélyesei, ezzel együtt bizakodva várjuk a meccset. Minőségi ellenféllel állunk szemben, ismerjük az eredményeit.
Elárulta, hogy elemezték az FTC találkozóit, ami "jó tananyag volt". A magyar bajnoknál lezajlott edzőváltásról a szakember úgy vélekedik: bár látják, hogy az előző meccsek nem úgy sikerültek a Ferencvárosnak, ahogy azt várni lehetett, nagy változásra nem számít Robbie Keane érkezésével, "az FTC egy jó csapat".
A Viktoria Plzen cseh válogatott csatára, Matej Vydra nem lát favoritot a párharcban, szerinte mindkét félnek 50 százalék esélye van a továbbjutásra.
- Tudjuk, hogy már a kieséses szakaszban vagyunk és nagyon nehéz ellenfél vár ránk, de úgy érezzük, van esélyünk. Játszottunk már erősebb és gyengébb riválissal is. Az FTC-nek főleg a támadójátéka erős, erre helyezi a hangsúlyt, de bízom benne, hogy ezt kezelni tudjuk - mondta a támadó.
A hírek alapján mintegy ezer szurkoló érkezik majd Csehországból, hogy buzdítsa kedvenceit, Vydra szerint nem lesz egyszerű dolguk, hogy túlkiabálják a hazai drukkereket, de ő ezzel együtt örül, hogy tele stadionban játszhatnak, mert biztosan remek lesz a hangulat.
Szóba került Varga Barnabás is, róla Vydra azt mondta, tudják, hogy nagyon gólerős játékos, nem lesz egyszerű semlegesíteni, de bízik a védelmükben.
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros és a hatszoros cseh bajnok Viktoria Plzen a kieséses szakasz első fordulójában, a nyolcaddöntőbe jutásért találkozik egymással azok után, hogy az alapszakaszban előbbi együttes a 17., utóbbi a 16. helyen végzett.
A Ferencváros-Plzen El-találkozó csütörtökön 18.45 órakor kezdődik a Groupama Arénában a georgiai Giorgi Kruasvili sípjelére. (mti)
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2025/02/vagner1-768x468.jpg)
![](/uploads/2025/02/csongvai-1-e1739375575831-150x150.jpg)
![](/uploads/2024/12/gruber-zsombor-e1734971511778-150x150.jpg)
![](/uploads/2025/02/Kallai_Zalan_a_DVTK_II_F4R-ben_folytatja_friss_1120_KALLAI_2-150x150.jpeg)