A Hertha csatára, Derry Scherhant "némi fáziskéséssel", de reagált a korábbi berlini vezetőedző, Dárdai Pál több mint egy évvel ezelőtti kritikájára.
A 2023-as év végén Dárdai azt követelte Scherhantól, hogy dolgozzon a mentalitásán.
- Késve jön az edzésekre vagy a találkozókra. Még mindig van benne potenciál, de meg kell próbálnia fejlődni - mondta akkor magyar tréner, elismerve Scherhant javulni akarását is.
A ma már 22 éves támadó Cristian Fiél vezetőedző irányítása alatt megháromszorozta bajnoki góljai számát (2-ből lett 6) az előző szezonhoz képest, több büntetőt is értékesítve. Scherhant szerint Dárdai egykori szavai meglepték.
Nem volt könnyű. Nagyon meglepett, hogy a kritika egy része ilyen nyilvános lett, ráadásul olyan dolgokról volt szó, amelyek nem 100 százalékban voltak igazak
- mondta a támadó az rbb24.de-nek adott interjúban. Scherhant egyébként nem először panaszkodott volt edzőjére, korábban azt mondta, hogy Dárdai időszakában nem érezte a bizalmat, nem volt a legjobb a viszonyuk a magyar szakemberrel, és tavaly nyáron majdnem el is igazolt emiatt. Nem ő az első egyébként a korábbi játékosok közül, aki kritikus volt Dárdaival szemben.
Mint ismeretes, Dárdai ugyan 2024 májusa óta nem ül már a Bundesliga 2-es alakulat kispadján, de november óta a klub legendája, illetve volt játékosa és edzője a Hertha kelet-európai játékosmegfigyelésért felel, és a klub márkanagyköveteként is tevékenykedik.