Fotó: twitter.com/GironaFC

A La Ligába berobbant magyar légiós nyitott a kölcsönadásra - ekkor dőlhet el a sorsa a fiatal védőnek

Yaakobishvili Antal úgy érzi, számít rá a Girona, de nyitott arra, hogy kölcsönadják a spanyol másodosztályba.
Póczik Dávid 2024. július 15., hétfő 20:42
Fotó: twitter.com/GironaFC
Yaakobishvili Antal úgy érzi, számít rá a Girona, de nyitott arra, hogy kölcsönadják a spanyol másodosztályba.
Szerző: Póczik Dávid 2024. július 15., hétfő 20:42

Yaakobishvili Antal, a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Girona első csapatával kezdte meg a felkészülést és reméli, hogy az edzőmeccseken is bizonyíthat majd.

A 20 éves magyar futballista szerint az előző szezonban több védő is sérült volt a felnőtt csapatnál, ami hozzájárult, hogy bemutatkozhatott a La Ligában. Az utolsó meccsén a Real Mallorca ellen viszont nem úgy teljesített, ahogyan azt elvárták tőle, és a sérültek is szépen lassan felépültek, így ő visszakerült az utánpótláscsapatba, melynek a bajnokság hajrájában erősítésre volt szüksége.

Yaakobishvili februárban négy évvel meghosszabbította szerződését a spanyol élvonalbeli együttessel, és elmondása szerint csak rajta múlik, hogy mikor sikerül beverekednie magát az első csapatba.

- Ha készen állok rá, akkor már most az első csapat tagja lehetek, ha bármilyen okból kifolyólag még nem, akkor kölcsönbe is adhatnak, de azt akarják, hogy minél előbb elérjem a profi szintet.

Erről két-három hét múlva már többet fogok tudni, most úgy érzem, jó formában vagyok és számítanak is rám

- mondta az M1 aktuális csatornának a magyar védő, majd hozzátette, nyitott arra, hogy kölcsönadják a spanyol másodosztályba.

A La Liga előző kiírásának bronzérmese hét edzőmeccset jelentett be, ezeken pedig Yaakobishvili is szeretne bizonyítani, bár elmondása szerint még nincs ilyen találkozókról tapasztalata. A magyar utánpótlás-válogatott játékos azt is megjegyezte, hogy a következő szezon sokkal nehezebb lesz és nem várják el maguktól, hogy megismételjék az előző idényt, mert "ők sem tudják, hogyan csinálták ezt", de megpróbálnak minden meccset élvezni és a legjobbat kihozni belőle.

A Bajnokok Ligájában legszívesebben az idén döntős Borussia Dortmunddal, a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpoollal vagy az Internazionaléval játszana, ha rajta múlna a sorsolás. Egyéni céljai között említette a minél több játéklehetőséget, illetve ennek kihasználását, és szeretne a csapat teljes értékű tagjává válni vagy akár bemutatkozni a Bajnokok Ligájában. (MTI)

Olvastad már?
"Apróért" megvehető a magyar válogatott sokoldalú Eb-játékosa: "Talán a fizetése miatt adják el"
A volt angol válogatott támadó szerint kiváló vétel lenne a magyar középpályás, pláne ha igazak az alacsony kivásárlási áráról szóló hírek.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Yaakobishvili Antal
Helyi lapinformációk szerint Yaakobishvili Antal, a Girona magyar utánpótlás-válogatott védője a szintén spanyol Real Zaragozánál köthet ki a nyári átigazolási hajrában.
ZTE
Nigériai légiós jöhet
A zte_1920 értesülései szerint a 26 éves nigériai középpályás, Jack Ipalibo hamarosan a ZTE játékosa lehet. A szabadon igazolható futballista legutóbb Ukrajnában szerepelt.
Légiósok
Gyurcsó Ádám
A korábbi híreknek megfelelően Gyurcsó Ádám elhagyhatja klubját, a ciprusi AEK Larnacát.
Tovább az összes átigazoláshoz