1994-ben a londoni West Ham United az Oxford City pályáján játszott egy előszezoni mérkőzést. A csatár Lee Chapman néhány passznál hibázott, amire egy szurkoló sértegetni kezdte: haszontalannak, szamárnak nevezte. Harry Redknapp, a Hammers edzője felállt a kispadról, és rászólt a szurkolóra: „Akarsz játszani? Azt hiszed, te jobban játszanál, mint Chapman? Akkor gyerünk, mutasd meg”. A 27 éves fiú, akit Steve Daviesnek hívtak és egy nyomdai alkalmazott volt, nem ijedt meg: „Igen, nem probléma, megcsinálom”. Davies egy interjúban elmesélte később, hogy milyen kommunikáció zajlott le az eset után: „Redknapp beküldött az öltözőbe, hogy menjek átöltözni. A barátom, Chunk nem hitte el, néhány másik West Ham szurkoló is ott állt, és tátott szájjal kérdezte, hogy mi a fene folyik itt? Bementem az öltözőbe, felvettem a teljes felszerelést, még azt is megkérdezték, hányas cipőt hordok. Mondtam, hogy kilences a méretem. Erre ő kivett néhány stoplist egy nagy kosárból. Kiválasztottam egyet, és feltettem a sípcsontvédőt. Én magam sem hittem el, ami történik. Nem, én biztosan nem fogok a West Ham színeiben pályára lépni. Egész életemben West Ham-tetkóim voltak, egész életemben a West Hamnek éltem. Ez meg tényleg meg fog történni? A West Hamért fogok játszani?”
Elérkezett a második félidő: Redknapp a pályára küldte Daviest. Az egyik újságíró megkérdezte az edzőtől, hogy ki az a csatár. „A bolgár Tittyshev” – válaszolta Redknapp. De nem, nem ő volt, hanem a szurkoló, aki valóban megkapta a lehetőséget: „Elfutottam két védő között, és hirtelen a kapu előtt találtam magam, szemben a kapussal. A labda pont előttem landolt, és azt gondoltam, ez az én pillanatom, gólt szerezhetek a West Hamnek. Hátra húztam a jobb lábam, a vádlim megfeszült, a lábam a játékszer fele mozdult, és még életemben nem rúgtam meg ilyen keményen labdát. Egyenesen a felső sarokba lőttem. Hallottam a közönséget, szürreális volt az egész. Épp most lőttem gólt. Gólt, a csapat színeiben, amelyért rajongtam. Nem tudtam elhinni. Valószínűleg ez volt a legjobb érzés a világon”. A meccs után a fiatalember visszaadta a szerelést, és visszatért a nyomdai munkájához, azzal az örömteli érzéssel, hogy beteljesült élete álma.