ANGLIA
Liverpool: A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató klub közel áll ahhoz, hogy 10 millió fontért leigazolja a Feyenoord játékosát, Anis Hadj Moussát. Az algériai válogatott szélső nyáron igazolt a holland csapathoz, amelyben azóta 23 tétmeccsen 6 gólt és 2 asszisztot jegyzett. (AfricaFoot)
Manchester United: A Besiktas vezetőedzője, Ole Gunnar Solskjaer arra kérte a vezetőséget, hogy még ebben az átigazolási időszakban szerződtessék Casemirót. A brazil középpályás ebben a szezonban csak epizódszereplő, a bajnokságban mindössze tízszer volt a kezdőcsapat tagja. (AS) A Manchester United érdeklődött Christopher Nkunku kölcsönvételének lehetőségéről a Chelsea-nél. A francia válogatott támadó a vártnál kevesebb játéklehetőséghez jut a mostani szezonban, így hajlandó lenne a váltásra. (Daily Mail)
Arsenal: Az Arsenal hajlandó kifizetni Nico Williams 42 millió fontos kivásárlási árát. A 24-szeres spanyol válogatott szélső a Bilbao saját nevelésű játékosa, 2021 nyara óta erősíti az első keretet, az elmúlt átigazolási idényekben pedig rendre a Barcelonával hozták szóba. (El Nacional)
Newcastle: A klub a szezon végén új szerződést kínál Alexander Isaknak, és továbbra is kitart amellett, hogy nem eladó a svéd válogatott gólvágó. A 25 éves csatár 25 tétmeccsen 19 gólt és 5 asszisztot jegyzett a mostani szezonban eddig. (Luke Edwards)
Bournemouth: Dean Hujisen szerződésében nyáron fog aktiválódni egy kivásárlási záradék, ezzel pedig Európa számos topklubja tisztában van és vélhetően élni is fognak ezzel a lehetőséggel. A Chelsea-t nagyon érdekli a védő, de a Bayern München célpontjai között is szerepel. Amióta a spanyol-holland kettős állampolgárságú védő a kezdőcsapat tagja, veretlen a Bournemouth, nyolc alkalommal pedig gólt sem kaptak. (Fabrizio Romano)
Sunderland: A Real Madridban játszó Jude Bellingham testvére, Jobe Bellingham a Borussia Dortmund és a Bayer Leverkusen célkeresztjébe került. (Goal)
SPANYOLORSZÁG
Barcelona: Parádés szezont fut Raphinha, 30 mérkőzésen már 22 gólnál és 11 asszisztnál jár, teljesítményével pedig több klub, különösen a szaúdiak érdeklődését is felkeltette, akik készen állnak arra, hogy olyan ajánlatot tegyen neki, amit nehéz lenne visszautasítani. Raphinhát a világ legjobban fizetett játékosává tehetik a következő szezonban, ha eligazol Szaúd-Arábiába. A legfrissebb hírek szerint a brazil sztár olyan ajánlatot kaphat, amely minden gazdasági elvárást felülmúlna, történelmi szerződést biztosítva számára mind időtartamban, mind fizetésben. A szaúdi klubok célja egyértelmű: Raphinhát a ligájuk egyik legnagyobb sztárjává tenni, hogy tovább növeljék bajnokságuk globális ismertségét. (El Nacional)
Az AS azt írja, José Mourinho, a Fenerbahçe vezetőedzője kölcsönvenné a Barcelona játékosát, Ansu Fatit.
OLASZORSZÁG
Serie A: A Milan a 91. percben még vesztésre állt, de mégis nyert
A címvédő Internazionale a papírformának megfelelően eredményes futballal 4-0-ra nyert vasárnap a Lecce vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában. A vendéglátó csapat - főleg a második félidőben - nem játszott alárendelt szerepet, de pontatlan volt, 16 kapura lövéséből egyetlen gólt sem tudott szerezni. A milánói kék-feketék ezzel szemben csak kilencszer lőttek kapura, ezekből öt gólt szereztek, egyet azonban videobírós ellenőrzés után les miatt érvénytelenített a játékvezető. A második helyen álló Internazionale változatlanul három ponttal marad el a listavezető Napolitól, amelynél azonban eggyel kevesebb mérkőzést játszott. (MTI)
Serie A, 22. forduló
Udinese-AS Roma 1-2 (Lucca 38., ill. Pellegrini 50. - 11-esből, Dovbyk 64. - 11-esből)
Lecce-Inter 0-4 (Frattesi 6., Lautaro Martínez 39., Dumfries 57., Taremi 61. - 11-esből)
Napoli: A szaúd-arábiai klubok mellé becsatlakozott a versenybe a Napoli is, amely szintén meg akarja szerezni a Liverpool uruguayi támadóját, Darwin Núnezt. (Fichajes)
NÉMETORSZÁG
Bundesliga: A magyar válogatott Schäfer Andrással felálló Union Berlin 3-0-s vereséget szenvedett a St. Pauli vendégeként a német labdarúgó Bundesliga 19. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A 25 éves középpályás az első félidőben sárga lapot kapott, majd a szünetben lecserélték. A St. Pauli összességében kézben tartotta a mérkőzést, amelyen kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, de a hazaiak pontosabbak voltak a támadásokban. A vendéglátók hőse a guineai Morgan Guilavogui volt, aki két gólt szerzett, a harmadikat pedig előkészítette. A St. Pauli ezzel a sikerrel megelőzte a tabellán az Union Berlint és feljött a 13. helyre. Az Eintracht Frankfurt 2-2-es döntetlent játszott a Hoffenheim vendégeként. A hazaiak a 95. percben szerezték meg az egy pontot érő egyenlítő gólt. A frankfurtiaknál a Ferencváros elleni csütörtöki Európa-liga-mérkőzésen is eredményes Hugo Ekitike duplázott, a meccskeretnek pedig nem volt tagja sem Fenyő Noah, sem Lisztes Krisztián. (MTI)
Bundesliga, 19. forduló
Hoffenheim-Eintracht Frankfurt 2-2 (G. Orban 65., Hlozek 95., ill. Ekitike 26. - 11-esből, 71.)
St. Pauli-Union Berlin 3-0 (Guilavogui 31., 51., Sinani 93.)
Bayern München: A Real Madrid, a Barcelona, a Manchester City, a Liverpool és a PSG is érdeklődik Joshua Kimmich iránt, aki így nyáron az egyik legkeresettebb szabadon igazolható játékos lesz. (Bild)