A címvédő Real Madrid a hajrában fordítva 3-2-es győzelmet aratott a 2023-ban győztes Manchester City otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája kieséses szakaszának első fordulójában, a párharc keddi első mérkőzésén.
A finálénak is beillő találkozón a hazaiak szereztek vezetést Erling Haaland góljával, de a szünet után egyenlített a spanyol listavezető a franciák világbajnoka, Kylian Mbappé látványos, de furcsa gólja révén. A norvég sztárcsatár második góljával - amely egy Dani Ceballos-szabálytalanság után megítélt büntetőből született - ismét előnybe került az angol csapat, de a két perccel korábban beállt marokkói Brahim Diaz ismét egyenlített a 86. percben. Ezzel azonban még nem volt vége: Jude Bellingham a ráadás második percében bevette a hazaiak kapuját, így a nem sokkal korábban még vezető City végül vesztesként hagyta el a pályát.
Az angol és a spanyol csapat 2020 óta majdnem minden idényben találkozott egymással a BL egyenes kieséses szakaszában: 2020-ban a nyolcaddöntőt kettős győzelemmel a City, 2022-ben az elődöntőt a Real, 2023-ban szintén az elődöntőt a City, tavaly pedig a negyeddöntőt - tizenegyespárbajban - a Real vette sikerrel.
A Realhoz hasonlóan a Juventus is kedvező helyzetből várhatja a jövő heti visszavágót, miután otthon 2-1-re nyert a PSV Eindhoven ellen, míg a tavaly BL-döntős, de a német bajnokságban most csak 11. Borussia Dortmund váratlanul simán diadalmaskodott a portugál listavezető Sporting vendégeként, s gyakorlatilag már a 16 között érezheti magát.
A visszavágókat jövő szerdán rendezik.
A 36 csapatos alapszakaszból az első nyolc helyezett egyenes ágon a legjobb 16 közé jutott, míg a 9-24. helyezettek rájátszásban vívnak meg a nyolcaddöntős részvételért. (MTI / csakfoci.hu)
Bajnokok Ligája, a nyolcaddöntőbe jutásért, 1. mérkőzés:
Manchester City - Real Madrid 2-3 (Haaland 19., 80. - a másodikat 11-esből, ill. Mbappé 60., B. Díaz 86., Bellingham 92.)
Juventus - PSV Eindhoven 2-1 (McKennie 34., Mbangula 82., ill. Perisic 56.)
Sporting Lisszabon - Borussia Dortmund 0-3 (Guirassy 60., Gross 68., Adeyemi 82.)
Korábban:
Brest - Paris Saint-Germain 0-3
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2025/02/balfe-768x431.jpg)
![](/uploads/2025/02/csongvai-150x150.jpg)
![](/uploads/2025/02/kelen-150x150.png)
![](/uploads/2023/06/mezokovesd_cimer-1-150x150.png)