Arsenal-Real Madrid
Majdnem egy öngóllal indult a mérkőzés, Rüdiger ugyanis felszabadítás közben Camavingát találta el, a labda centikkel ment el a bal kapufa mellett. A madridiak inkább a kontratámadásaiban bíztak, ám Saliba jól irányította az Arsenal védelmét, így rendre megakasztották ezeket a próbálkozásokat. Az első félidő közepén Mbappé Bellingham pazar passza után került ziccerbe, de 9 méterről gyengén találta el a labdát. A londoniak erre nagy helyzettel válaszoltak, Courtois azonban előbb Rice fejesét, majd a kipattanóból Martinelli lövését is bravúrral védte.
A második játékrészben már nem volt ellenszere a belga válogatott kapusnak Declan Rice-ra, aki előbb az 58. percben lőtt egy szabadrúgást a kapu bal oldalába, majd a 70. percben szintén szabadrúgás után 24 méterről bombázott a bal felső sarokba. A 75. percben Lewis-Skelly lekészítése után még Mikel Merino is eredményes volt, ezzel 3-0-ra nyert az Arsenal, amely kedvező helyzetből várhatja a visszavágót, ahol nem számíthat majd Camavingára, aki a 94. percben piros lapot kapott.
Bayern München-Inter
Vincent Kompany védőgondokkal küzdött, ennek ellenére aktívan kezdte a mérkőzést csapata, Harry Kane-t is megtalálták a társak, az angol válogatott csatár viszont tőle szokatlan módon kihagyta a helyzeteit. A félidő felénél éledezett az Inter is, amely előbb az oldalhálót találta el Carlos Augusto révén, majd a 38. percben épp a középpályás beadása után Thuram sarokkal(!) tette vissza a labdát a tizenhatoson belül Lautaro Martínez elé, aki 12 méterről, jobb külsővel lőtt a léc alá. (0-1)
A második játékrészben a Bayern betolta kapuja elé az olaszokat, Olise cseleivel az őrületbe kergette az Inter védőit, de ez kevés volt az egyenlítéshez. A 85. percben jött a fordulat, a csereként beállt Thomas Müller ugyanis egyenlített, csakhogy a 87. percben Carlos Augusto újabb beadása megtalálta középen Davide Frattesit, aki kapásból a kapuba lőtt 5 méterről. (1-2)
Az Inter 2-1-re nyert Münchenben, a bajoroknak Olaszországban kellene kiharcolniuk a továbbjutást.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés
Arsenal-Real Madrid 3-0 (Rice 58., 70., Merino 75.)
Bayern München-Inter 1-2 (Müller 85. ill., Martínez 38., Frattesi 87.)



