Fotó: twitter.com/HerthaBSC_EN

Dárdai a Hertha pocsék szezonrajtja után: "Nem vagyunk elég erősek ehhez a bajnoksághoz"

Dárdai Pál szerint megérdemelten győzött a Hamburg a Hertha ellen.
Csakfoci.hu 2023. augusztus 20., vasárnap 18:35
Fotó: twitter.com/HerthaBSC_EN
Dárdai Pál szerint megérdemelten győzött a Hamburg a Hertha ellen.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. augusztus 20., vasárnap 18:35

A német másodosztály harmadik fordulójában is vereséget szenvedett a Dárdai Pál vezette Hertha BSC, amely ezúttal a Hamburg otthonában maradt alul. A 3-0-s hamburgi siker azt jelenti, hogy a berliniek három forduló után nulla ponttal és 0-5-ös gólkülönbséggel az utolsó helyen állnak.

A német fővárosiak vezetőedzője, id. Dárdai Pál a lefújást követően a Kickernek adott interjút.

- A támadójáték gyenge volt, többet vártunk a múlt hétvége után. Nagyon furcsa, a Jena ellen gólfesztivált rendeztünk, nagyon jól játszottunk, de a három bajnokira ezt nem tudtuk átmenteni. Ma nem voltunk elég határozottak, és nem jutottunk el a befejezésekig - fogalmazott a tréner, aki szerint megérdemelten nyert a Hamburg, ugyanakkor úgy véli, az első két gólnál hibáztak a Hertha-védők. A lap hozzáteszi, a BSC-nek a helyzetek kialakításával is meggyűlt a baja a szombati bajnokin.

- Néhány hétig szoknunk kell ezt a szintet - folytatta Dárdai. Mondanom sem kell, ez egy nehéz bajnokság, fel kell vennünk a ritmust.

A héten az edzéseken még azt gondoltam, hogy ha így játszunk Hamburgban, akkor nyerni fogunk, de ebből semmi sem jött össze. Az öltözőben és az edzéseken minden rendben van, de a végén a minőség dönt, és abban nem vagyunk elég erősek ehhez a bajnoksághoz.

A mérkőzés összefoglalója

Olvastad már?
Szoboszlai lett a Pool-meccs legjobbja: "Még mindig nem tudom elfogadni, ha ilyen kis hibákat elkövetek"
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos, a Liverpool és a Bournemouth magyar válogatott labdarúgói egymás ellen léptek pályára, majd cseréltek mezt az Anfielden, ahol a vendéglátó Vörösök 3-1-es győzelmét követően a kamerák előtt viccelődtek egymással.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz