"Hiábavaló próbálkozás, a Viktoria hátrányból indul a visszavágón" – írja az isport.cz, amely kiemeli, hogy a Fradi fergeteges kezdése után a Plzen egyáltalán nem nézett ki jól, gyorsan hátrányba került, nem tudta kezelni a hazaiak erőteljes rajtját. Fokozatosan azonban összeszedte magát a Plzen, és egyre jobb teljesítményt nyújtott ezt követően. A portál úgy látta, a Plzeň gyors, egyérintős támadásokkal próbált rést találni a Ferencváros védelmén, így került helyzetbe Adu és később Havel is, szerintük ez lehet a kulcs a hazai meccsen is.
Megemlítik, hogy a Plzen váratlanul nagy kockázatot vállalt a második félidőben, amelynek következtében a Ferencváros veszélyes kontrákat vezetett.
"Végső soron a Viktoria nem lehet elégedett a vereséggel, de az egygólos hátrány még nem jelent végleges búcsút. A cseh csapat hazai pályán már sokszor bizonyította, hogy képes az európai topcsapatok ellen is dominálni, így a visszavágó még nagyon izgalmas lehet" – zárja a portál.
"A második félidei javuló játék nem volt elég, a vereséget a rossz kezdés döntötte el" – ez olvasható az idnes.cz portál főcímében. Hozzáteszik, hogy összességében kiegyenlített volt a találkozó, a Plzennek ledolgozható a hátránya, a párharc teljesen nyílt maradt.
"Összességében azonban ez nem volt a legjobb mérkőzésük, és az 1-0-s eredmény igazságosnak mondható" - jegyzik meg, míg a vendégek edzőjéről azt írják, a hajrához közeledve egyre frusztráltabban gesztikulált, és próbálta támadóbbá tenni a csapatot.
A sport.cz-n ez áll: "Az álmos kezdés döntött, a Plzeň szoros vereséggel tér haza Magyarországról."
Kiemelik, hogy a Viktoria a nyitó játékrész első felében nyújtott langyos teljesítményéért megfizetett. A hangulattal kapcsolatban azt írták, hogy Budapest nem fogadta barátságosan a Plzent: már a mérkőzés előtt egyértelmű volt, hogy a magyar fővárosban a Viktoriára ellenséges légkör vár, annak ellenére, hogy közel ezer szurkoló utazott el a csapattal. A hazai szurkolótábor hatalmas hangerővel énekelte csapatát biztató rigmusait, miközben zászlók lengtek a magasban. Talán a lázadó atmoszféra, talán a mérkőzés tétje volt az oka, de a Plzeň mintha otthon felejtette volna a legfontosabbat – a bátorságát."
Ceskatelevize.cz: "A Plzen nem tudott érvényesülni Budapesten, a visszavágón egygólos hátrányt kell ledolgoznia."
Denik.cz: "A Plzen elbukott, de az esély tovább él – egy gól döntött Budapesten."
A Deník is kiemeli, hogy a Plzen védelme folyamatosan egyre nagyobb nyomás alatt állt az első játékrész elején, és csak nagy szerencsével tudott ellenállni – egészen a 23. percig. A Plzen aztán aktívabb lett a kapott gól után, de nem tudta kihasználni a helyzeteit az egyenlítéshez.
A hangulattal kapcsolatban megjegyzik, bár a Ferencváros szurkolói egyértelmű fölényben voltak, a vendégek szektora is hallatta hangját. Összességében azt írják, a budapesti eredmény reményt ad a Plzen számára a visszavágóra.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2025/02/sd9hn-768x432.jpg)
![](/uploads/2022/06/szivics_tomiszlav1-e1661265913658-150x150.jpg)
![](/uploads/2025/02/kerkez-150x150.jpg)
![](/uploads/2024/07/dvsc.png)