Ezért nem követte Lőw Zsolt Angliába Tuchelt - a sztárújságíró adott hátteret a sztorihoz

A magyar szakember maga dönthetett úgy, hogy nem kíván az angol válogatottnál dolgozni.
Csakfoci.hu 2024. október 21., hétfő 19:26
A magyar szakember maga dönthetett úgy, hogy nem kíván az angol válogatottnál dolgozni.
Szerző: Csakfoci.hu 2024. október 21., hétfő 19:26

Mint arról már a csakfoci.hui is beszámolt, Lőw Zsolt nem lesz tagja Thomas Tuchel edzői stábjának az angol válogatottnál. A magyar tréner hat évig volt a német szakember segítője, a Paris Saint-Germainnél, a Chelsea-nél és legutóbb a Bayern Münchennél. A francia és a német sztárcsapatnál bajnoki címet nyertek (a párizsiakkal kétszer), a londoni Kékekkel pedig a Bajnokok Ligájában értek a csúcsra.

Kettejük közös útja azonban (egyelőre?) véget ért, Lőw pedig szűkszavúan nyilatkozott az ügy kapcsán az M4 Sportnak.

- Az élet úgy hozta, hogy hatévnyi eredményes közös munka, valamint az együtt megélt sikerek és élmények után ezúttal nem tartok vele. Ennél többet egyelőre nem szeretnék ezzel kapcsolatban mondani, meglátjuk, mit tartogat számomra a jövő - fogalmazott a korábbi magyar válogatott futballista.

Az átigazolási ügyekben különösen sokat idézett és mértékadónak mondott olasz sportújságíró, Fabrizio Romano is foglalkozott Lőw új útjával és azt is tudni véli, hogy

Lőw maga döntött úgy, hogy nem tart Angliába, ehelyett a saját útját szeretné járni a futballszakmában.

Arról nem szól a beszámoló, hogy a jövőben valamelyik klubnál vezetőedzői posztra pályázik-e az egykori újpesti futballista, vagy újra asszisztens lesz-e valaki mellett.

A Csakfoci-olvasók néhány nappal ezelőtt zajlott szavazásunkon nagy többségben arra számítottak, hogy Lőw Zsolt vezetőedzőnek áll, arra azonban kisebb esélyt láttak, hogy ez az NB I-ben fog megtörténni.

Lőw mellett egyébként Arno Michels sem dolgozik majd Tuchel mellett az angol válogatottnál, pedig ők ketten is jól ismerik egymást, kezdve a Mainznál töltött időszakukból, hogy aztán Michels később a Borussia Dortmundnál, a PSG-nél, a Chelsea-nél és a Bayernnél is megforduljon Tuchel oldalán.

Olvastad már?
Grzelak: "Remélhetőleg nem csak egy magyar edzői állást »lopok el«" - interjú az Újpest vezetőedzőjével
Edzőként és emberként is megnyerte már magának jelenlegi és volt játékosait, akiknek azért nem a barátjuk, hanem a főnökük. Fehérvárról szerinte idő előtt kellett eljönnie és nem ért el mindent, amit lehetett volna, mégis örül, hogy az újpesti projekt részese lehet. A Ferencváros elleni elveszített derbitől csak éhesebb lett, a fiatalszabályról megvan a véleménye, és azt is elárulta, kivel van a legjobb viszonya az NB I-es edzők közül, hogy miért nem lett a Chelsea játékosa, és hogy miért köszönhet sokat a svéd válogatott Magyarországnak. Interjú az Újpest vezetőedzőjével, Bartosz Grzelakkal.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
DVSC
Máté reagált esetleges leváltására
A DVSC vezetőedzője nem nagyon gondolkodik azon, hogy veszélyben-e a munkája, csak segíteni akar a Debrecennek.
Tovább az összes átigazoláshoz