"Későn jött feltámadás Budapesten - az AZ ismét gyengén teljesített külföldön, és kétarcú mérkőzésen kikapott a Ferencvárostól" – olvasható a De Telegraafon, amely még keményebben is megfogalmazta kritikáját: "a már biztos továbbjutó AZ csúnyán leszerepelt Budapesten", hozzátéve, hogy a magyar rekordbajnoknak semmi gondja nem volt a teljesen átalakított alkmaari csapattal, bár az eredmény mást sugallhat. Kiemelték, hogy Maarten Martens vezetőedző meglepő kezdőcsapattal állt ki a Groupama Arénában, az első számú csatárok, Troy Parrott és Mexx Meerdink a kispadon találták magukat, az edző összesen hét változtatást hajtott végre a Sparta Rotterdam elleni bajnokihoz képest.
A portál párhuzamot vont a Liverpool holland edzője, Arne Slot és Martens között, miután utóbbi sem akarta „felturbózott B-csapatnak” nevezni a kezdőjét, ahogyan egy nappal korábban Slot csapata is több tartalékjátékossal állt ki a PSV ellen és szenvedett vereséget.
"Az AZ nem tudta befejezni a visszakapaszkodást a Ferencváros ellen" – olvasható a Voetbal Internationalon, amely szintén kiemeli, hogy a vendégek egy rendkívül fiatal kezdőcsapattal álltak ki Magyarországon, illetve mellékelték az Opta statisztikáját is, mi szerint 21 év és 340 nap volt az Alkmaar átlagéletkora, ami a legfiatalabb kezdőcsapat volt egy európai mérkőzésen 2023 decembere óta (ekkor a Salzburg állt ki 21 éves 308 napos átlagéletkorú csapattal), és egyben a legfiatalabb volt a holland klub történelmében.
21y&340d - With an average age of 21 years and 340 days, @AZAlkmaar have named the youngest starting XI in a major European game since FC Red Bull Salzburg in December 2023 (21y 308d) and their youngest ever. Internship. pic.twitter.com/0BIdUjE64o
— OptaJohan (@OptaJohan) January 30, 2025
Adama Traoré gólját ők is elismerték: "Traoré elképesztő gólt lőtt, erre még Keane is irigykedett volna legszebb napjaiban" – írták. Megjegyezték, csak akkor vált veszélyesebbé a holland csapat, amikor Parrott és Mijnans is pályára lépett a 63. percben.
"Martens kísérleti csapata végül csak statiszta volt Keane hazai debütálásán. A belga edző és csapata számára egyedüli pozitívum, hogy a továbbjutás már korábban biztossá vált" – összegezték.
"Későn kapcsolt rá az AZ, de továbbjutott" – olvasható a nos.nl címében.
"Düh és csalódottság egy furcsa futballesten Budapesten: AZ tervei dugába dőltek" – írja a Noordhollands Dagblad, hozzátéve, hogy az Alkmaar csütörtökön gyenge teljesítménnyel zárta az alapszakaszt, Maarten Martens elképzelései teljesen összeomlottak a mérkőzés során.
"Nem tudott ellenállást kifejteni a túl fiatal B-csapat" – írja a Voetbal Primeur, amely a holland játékosok többségének 5,5-ös és 6-os osztályzatot adott. Martensnek felróják, hogy ugyan érthető, hogy pihentetni akarta a játékosokat, de ez túlzott mértékű változtatásokhoz vezetett.