Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Fradi-bravúr az EL-ben: Topligás csapat ellen szerezte meg első győzelmét a magyar bajnok - videó

Egy szerencsés öngólnak köszönhetően szerezte meg a győzelmet a Ferencváros, amely sokkal közelebb állt a második találathoz, mint a Nice az egyenlítéshez, így megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.
Nyikes Zoltán 2024. október 24., csütörtök 20:42
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Egy szerencsés öngólnak köszönhetően szerezte meg a győzelmet a Ferencváros, amely sokkal közelebb állt a második találathoz, mint a Nice az egyenlítéshez, így megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.
Szerző: Nyikes Zoltán 2024. október 24., csütörtök 20:42

A Ferencváros csütörtökön abban a reményben fogadta a Nice-t az EL alapszakaszának harmadik fordulójában, hogy megszerzi első pontját, jobb esetben akár pontjait, hiszen francia ellenfele nem érkezett jó formában Budapestre, már egy hónapja nyeretlen. Az FTC mindössze harmadjára találkozott francia klubbal, két éve az EL csoportkörében előbb idegenben 1-0-ra verte az AS Monacót, majd hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott vele.

Pascal Jansen három helyen változtatott a hétvégi, Fehérvár FC elleni bajnokihoz képest: Maiga helyét Abu Fani vette át, míg Kehinde és Saldanha - a nigériai támadót alapból nem nevezték az EL-keretbe - helyett Zachariassen és Varga Barnabás kezdett.

1. félidő

Már az első percektől aktívabb volt a Ferencvárős, a 7. percben Traoré száguldott be a 16-oson belülre a jobb oldalról, majd beadása kissé lecsúszott és a kapura volt veszélyes, de Bulka szögletre tolta, míg két percre rá Kady lőtt 17 méterről, tekerése a jobb kapufa mellett ment el.

A 13. minutumban Clauss jobbról érkező lapos beadása pontos volt a röviden Diopnak, akinek a közeli, bal sarokba tartó lövését bravúrral védte Dibusz. Nem sokkal később megszerezte a vezetést a Fradi: Rommens bal oldali szabadrúgása után a hosszún érkezett Cissé és a rövidre tartó fejese Bombitón megpattanva a bal sarokban kötött ki, 1-0 - öngól.

Varga Barnabás az első félidőben sajnos sárga lapot kapott, ami azt jelenti, hogy kihagyja a Dinamo Kijev elleni következő mérkőzést.

Az FTC magabiztosan őrizte előnyét, Dibusznak nem kellett komolyabban játékba avatkoznia, ellenben a túloldalon a Nice kapusának kétszer is figyelnie kellett a játékrész vége felé.

A 40. percben Kady 19 méterről végzett el szabadrúgást, a jobb sarokba tartó labdát védte Bulka, majd a hosszabbításban egy Nice-szöglet után Kady és Abu Fani indított kontrát egy vendég védő ellen, a 16-os előteréhez érve előbbi passzolt az izraeli középpályáshoz, akinek a jobb alsóba tartó lövését nagy bravúrral tolta szögletre Bulka.

2. félidő

A második játékrész elejét megnyomta a Nice, fél perc sem telt el, amikor Guessand tört be a Fradi 16-osán belülre és ígéretes helyzetbe került, de lövésébe belelépett Cissé és szöglet jöhetett. Ezután rövid időn belül Boga is kísérletezett, majd Guessand fejesét védte Dibusz.

A 60. percben egy gyors kontra végén Traoré vette célba 20 méterről a jobb alsót, Bulka oldalra ütötte, a kipattanót Zachariassen szerezte meg, de nem tudott ismételni, végül Rommens rosszul eltalált kísérletével lett vége az akciónak. Három percre rá még nagyobb Fradi-lehetőség jött, amikor Makreckis a jobb oldalon, a 16-oson belül emelt át a hosszúra, jó is volt Vargának, akinek a bal alsóba tartó fejesét a gólvonal előtt vágta ki Abdelmonem.

A 71. percben is közel volt az FTC ahhoz, hogy kétgólosra növelje előnyét, ekkor Makreckis indította a jobb szélen Traorét, aki simán lefutotta ellenfelét és betört a 16-oson belülre, majd az ötös sarka előtt célba vette a jobb alsót, a labda kevéssel mellé ment, pedig a kapu torkában még becsúszva érkezett Varga is, de ő sem érte el.

A 84. percben emberelőnybe került a Fradi: Rosario kapott azonnali piros lapot, miután a gólhelyzetben kitörő Saldanhát buktatta - a játékvezető ítélete a VAR-vizsgálat után is érvényben maradt. A hátralévő időben többet birtokolta a labdát a Nice, de egyáltalán nem volt veszélyes a kapura, így megérdemelten tartotta otthon a három pontot a Fradi.

Európa Liga, alapszakasz, 3. forduló

Ferencváros–Nice 1-0 (Bombito 15. - öngól)

Kiállítva: Rosario 84.

Ferencváros: Dibusz – Makreckis, Cissé, Gartenmann, Civic (Ramírez, 73.) – Abu Fani (Botka, 96.), Rommens – Traoré, Kady (Maiga, 73.), Zachariassen (Ben Romdhane, 73.) – Varga (Saldanha 80.).

Nice: Bulka – Mendy (Bouanani, 73.), Bombito, Abdelmonem – Clauss, Boudaoui, Rosario, Louchet (Abdi, 64.) – Diop (Boga, 46.), Laborde (Moukoko, 64.), Guessand (Cho, 64.).

Olvastad már?
Dibusz: "Nem érződött, hogy egy olyan csapattal találkoztunk, amelyik pontot rabolt a PSG-től", Varga: "Fontos volt a győzelem, mert szeretnénk továbbjutni" - EL-értékelések
Dibusz szerint ez is ugyanolyan pozitív mérkőzés volt, mint a Tottenham ellen.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Már nem Skrtel a sportigazgató
Szeptember közepén érkezett, valamivel több mint egy hónap után távozott a DAC sportigazgatói pozíciójából a korábbi klasszis védő, Martin Skrtel.
Kecskemét
A sportigazgató a kialakult helyzetről
Tóth Ákos az edzőváltásról, Gera Zoltánról és a leendő igazolásokról is beszélt.
DAC
Skrtel máris távozhat
Az NSO úgy tudja, hogy az egy hónapja sportigazgatónak kinevezett Martin Skrtel szakmai tervei nem egyeztek a klubvezetésével, ezért felmondott, bár a DAC ezt hivatalosan még nem erősítette meg.
Tovább az összes átigazoláshoz