Mint arról beszámoltunk, a Bournemouth egy feszült hangulatú és büntetőpárbajban eldőlt győzelemmel biztosította helyét az FA-kupa negyeddöntőben, miután 1-1-es döntetlenre végzett a Wolverhampton csapatával.
A Farkasok brazil támadója, Matheus Cunha nagy gólt szerzett a kupameccsen, de nem elsősorban ezzel hívta fel magára a figyelmet a találkozón, hanem azzal, hogy a 120. percben a hazaiak magyar válogatott védőjével, Kerkez Milossal kakaskodásba keveredett, ennek során megütötte, lefejelte, majd a földön meg is rúgta Kerkezt. A vendégek játékosát természetesen kiállították, igaz, a magyar bekk is kapott egy sárgát.
Az angol játékvezetői bizottság (PGMOL) korábbi vezetője, Keith Hackett szerint Cunha eltiltásra és további pénzbüntetésre számíthat, de még az is előfordulhat, hogy viselkedési tanfolyamot kell elvégeznie.
Közben Kerkez egyik csapattársa, a spanyol Dean Huijsen viccelődő bejegyzést tett közzé a jelenet kapcsán. A képaláírása így szólt:
"Éppen nyugodtan nézem a verekedést. Csak egy kis popcorn hiányzott" - írta és Kerkezt is megjelölve hozzátette: "Bocs, de volt már egy sárgám..." - utalt arra, miért nem szállt be a lökdösődésbe.



