Ahogyan arról beszámoltunk, Kerkez Milos balhéba keveredett a Bournemouth-Wolverhampton Wanderers FA-kupa-mérkőzésen. A Wolves támadója, Matheus Cunha megütötte, lefejelte, majd a földön is megrúgta a magyar válogatott szélső hátvédet. A brazil piros lapot kapott tette után, a Bournemouth pedig végül tizenegyespárbajt követően jutott tovább.
A mérkőzés után a Wolverhampton menedzsere, Vitor Pereira is elismerte, ilyesminek nem szabadott volna megtörténnie.
- Természetesen az érzelmi oldal nagyon erős volt, és nemcsak a pályán, hanem a padon és a lelátón is nagy volt a nyomás. Nem szabadna ilyesminek megtörténnie, de néha mégis ez történik a futballban - mondta a BBC-nek.
A BBC stúdiójában Rob Green teljesen kiakadt Cunha akciója után.
- Felháborító volt. Ez teljesen megbocsáthatatlan. És erre semmi szükség nem volt - mondta.
Az Arsenal korábbi angol válogatott hátvédje, Martin Keown sem fogta vissza magát.
- Nem láttam ilyesmit futballpályán a 70-es évek óta, teljesen elvesztette a fejét. A játékvezetőnek ki kellett állítania, aztán alig bírták levonszolni a pályáról. Ez ronda volt, ezzel a viselkedéssel le kell állnia.
Kerkez Milos hivatalos Instagram-oldalán üzent az összecsapás után. Azt írta, hogy "I am 1 of 1", amivel utalhatott a Cunha elleni balhéra, vagy arra, hogy gólját, majd később gólpasszát is VAR-ozás után vették el.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon



