Nyolc percet kapott a magyar-török (0-3) NL-playoff mérkőzésen a vendégeknél Yusuf Akçiçek, akinek ez volt a debütálása hazája válogatottjában. Az első meccsét pedig nemcsak ő, de kis túlzással fél Európa tűkön ülve várta. A Fenerbahce 19 éves belső védője ebben a szezonban már igen sok lehetőséget kapott José Mourinhótól, aki 15 tétmeccsen (hét Európa Liga, öt bajnoki, három Török Kupa) is bevetette már őt, teljesítményét pedig folyamatosan figyelik a sztárcsapatok.
A Bild és a Fanatik is tud a Bayern München élénk érdeklőséről, igaz, a német lap szerint a bajorok nyári átigazolási terveiben nem szerepel a fiatal labdarúgó, egyelőre csak szemmel tartják őt. Másrészt a Fener sem akarja még elengedni egyik gyöngyszemét, ehelyett gyorsan meghosszabbítaná 2028-ig érvényes szerződését, egészen 2030-ig.
A Bayernnek azonban nem lesz könnyű dolga, ha így fejlődik Akçiçek, ugyanis a Manchester United, a Napoli, az Atlético Madrid és az RB Leipzig is kiszemelte már őt magának. A hírek szerint a hátvéd szerződésében benne lesz majd, hogy amennyiben megaajánlat érkezik érte, akkor a klubvezetők azonnal tárgyalhatnak az eladásáról.



