Kiderült: A Hertha új edzője nem számolhat a menesztett Dárdai fiával

Egyelőre nem számíthat csapata, a Hertha a hétfőn menesztett vezetőedző, Dárdai Pál fiára, a német utánpótlás-válogatott Mártonra. 
Dudás Gábor 2021. november 30., kedd 17:30
Egyelőre nem számíthat csapata, a Hertha a hétfőn menesztett vezetőedző, Dárdai Pál fiára, a német utánpótlás-válogatott Mártonra. 
Szerző: Dudás Gábor 2021. november 30., kedd 17:30

A Hertha új török edzőjének, Tayfun Korkutnak egyelőre mellőznie kell Dárdai Mártont a védelemben. A berlini csapat kedden jelentette be, hogy a hétfőn menesztett vezetőedző, Dárdai Pál középső fia izomsérülés miatt egy időre kiesett.

Mint kiderült, Dárdai Márton farizomsérülés miatt nem állhat majd Korkut rendelkezésére.

A német utánpótlás-válogatott védő még az FC Augsburg elleni Bundesliga-mérkőzés előtti bemelegítésnél sérült meg, azt a találkozót megelőzően, amely végül édesapja utolsó meccse lett a Hertha kispadján, és amelyen az utolsó utáni pillanatokban bukott el két pontot (1-1) a fővárosi gárda.

Igaz, mint Fredi Bobic sportigazgató szavaiból kiderült, akkor is menesztették volna a magyar trénert, ha a Hertha megőrzi egygólos vezetését.

Olvastad már?
5 probléma, ami miatt távoznia kellett Dárdainak - a németek darabokra szedték a magyar edzőt
A B.Z. Berlin német lap összeszedte, mi lehetett az öt probléma, ami Dárdai állásába került.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Ezért nem lett edző a Fradinál Radenkovic
Radenkovic korábban tagja volt Stankovic stábjának a Zvezdánál, így akár az FTC-hez is követhette volna korábbi főnökét: "Elmondtam neki, hogy vezetőedzőként szeretném folytatni."
Nyíregyháza
Fontos bejelentés a gólerős játékosról
A Szpari 2027 nyaráig meghosszabbította a remek formában játszó Kovácsréti Márk szerződését.
DAC
Már nem Skrtel a sportigazgató
Szeptember közepén érkezett, valamivel több mint egy hónap után távozott a DAC sportigazgatói pozíciójából a korábbi klasszis védő, Martin Skrtel.
Tovább az összes átigazoláshoz