Az Európa Liga-továbbjutást érő AZ Alkmaar elleni győzelmet követően bepillantást nyerhetünk a FradiMédia jóvoltából az FTC öltözőjébe, ahol Robbie Keane vezetőedző intézett egy rövid beszédet a játékosok felé. Az ír szakember külön kiemelte a nemzetközi porondon először kezdő Tóth Alexet.
– Figyeljetek! Remekül csináltátok! Vegyük ki az utolsó hét percet. Tanulunk belőle. Jöttek előre, ez megtörténik. Hihetetlen csapatmunkát mutattatok be. Kiemelem a hozzáállásotokat, hogy segítettetek egymásnak, hogy gólokat szereztetek. Tényleg nagyon jól csináltátok. Vegyük külön az első 85 percet, azt remekül lehoztátok, az utolsó öt percben az apró részletekre kellett volna odafigyelni, okosnak kell lenni bizonyos szituációkban, tanulunk belőle. Egyébként nagyon jó csapatot vertünk meg, kiváló együttest. Kiemelkedő futballt mutattatok be. Alex egy 19 éves játékos, kiemelkedően futballozott! – dicsérte meg külön az edző a magyar középpályást, akit ezután az egész öltöző megtapsolt.– Mindenki láthatja, hogy építkezünk. Elképesztő csapatmunkát mutatott be mindenki, most fókuszálnunk kell. Miután elmegyünk innen, már nem foglalkozunk a méccsel. Hasonló hozzáállást várok vasárnap, ugyanezt az intenzitást. Mindenkire szükségünk lesz. Mindenki álljon készen vasárnap. Oké? Gratulálok!
A Ferencváros az Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutásért az AS Romával, vagy a Viktoria Plzennel csap össze február 13-án és 20-án. A rájátszás első fordulójának párosítását pénteken sorsolják Nyonban.