A csakfoci.hu nénány napja számolt be arról, hogy a Davide Lanzfame irányította Borgaro Nobis feljutott a Serie D-be az olasz Piemonti régió amatőr ligájának megnyerésével.
A Honvéd és a Ferencváros korábbi népszerű bajnoka és gólkirálya tavaly májusban vette át a Borgaro vezetését és edzői pályafutása első komolyabb sikerét érte el, mégsem marad csapatánál.
A La Stampa c. lap cikke szerint az ex-csatár távozik csapatától, a felek a különválás mellett döntöttek.
- A múlt vasárnapi buli után elbeszélgettem Perona elnökkel, és közösen úgy döntöttünk, hogy megszakítunk egy olyan kapcsolatot, amely tavaly nyáron kezdődött, és amely a hihetetlen feljutáshoz vezetett. Ez a legjobb megoldás mindkettőnk számára, a Borgaro bízott bennem, és megadta nekem az első edzői sikerélményemet, amit nem fogok elfelejteni, és mindig a csapat szurkolója maradok - mondta Lanzafame a szakításról.
A torinói lap szerint Lanzafame olyan projektet szeretne felkarolni, amely lehetővé teszi számára, hogy a Serie D-ben is a bajnoki címért küzdhessen, ezt az ambíciót azonban a Borgaro nem tudta garantálni neki, így végül nem maradt a korábbi remek támadó a kispadon.