Fotó: mlsz.hu

Rossinak kihagyhatatlan Szoboszlai: "Abszolút irreális elvárásokkal találkozom Magyarországon" – azokról is beszélt, akiknek "elmentek otthonról"

A kerethirdetés után Marco Rossi hosszabban is nyilatkozott a sajtónak Telkiben.
Nyikes Zoltán 2024. augusztus 27., kedd 14:10
Fotó: mlsz.hu
A kerethirdetés után Marco Rossi hosszabban is nyilatkozott a sajtónak Telkiben.
Szerző: Nyikes Zoltán 2024. augusztus 27., kedd 14:10

A nagy kimaradókról és az újoncokról

– Az egyik legfontosabb befolyásoló tényező ezúttal az volt, hogy több játékosunk sem játszik a klubcsapatában. Mondtam is már korábban, ha volt hiba, az abban keresendő, hogy az Eb-re meghívtunk olyan labdarúgókat is, akiknek nem volt elég játékperc a lábukban, ez egyfajta kényszerhelyzet is volt. Lang, Fiola, Szalai Attila és Styles kihagyása is ennek tudható most be.

Fiola és Styles most talált magának csapatot, talán Lang és Szalai is meg fogja ezt tenni, ezt kívánom nekik. Senki számára nincs bezárva a válogatott kapuja, mindazok, akik már felöltötték a válogatott mezét és a közelmúltban játszottak, abszolút főszereplői voltak azoknak a sikereknek, emberileg is kiváló karakterek. Kívánom mindannyiuknak, hogy találjanak maguknak klubot és játéklehetőséget. A meghívottak között is vannak olyanok, akiknek nincs sok játékpercük. de ha minden alkalommal 50 játékos közül válogathatnék, akkor az azt jelentené, hogy már nem Magyarország edzője vagyok.

Ami az újoncokat illeti, mind olyan játékosok, akik az NB I-ből érkeznek, amely - nem leszólva - nem mérhető össze a német és a spanyol bajnoksággal. Olyan játékosok, akiket régebb óta ismerek, Gergényit például már azóta, hogy a Honvédban játszott. Vas stabilan játszik a Paksban, most néhány meccsen nem vett részt, de előtt többször is 90 percet játszott. Yaakobishvili Antal például a Girona összes felkészülési mérkőzésén játszott, bár a tétmeccseken már nem, de mégis itt volt az ideje, hogy meghívjuk a válogatottba, egy topbajnokság topcsapatához tartozik. Nikitscherrel kapcsolatban: a középpályán szükségünk van centiméterekre és fizikai erőre is, ennek bebizonyosodtak korábban a hiányosságai. Az elmúlt időben, már jó ideje ebben a pozícióban látom Szoboszlait, ami azért még korai számára, de Nikitscher olyan játékos, aki kiváló fizikai adottságokkal rendelkezik, nem igazán hibázik, nemrég pedig duplázott is, nagyon jó góllövő. Tavaly láttuk először, amikor játszani kezdett a Kecskemétben, folyamatosan jó teljesítményt nyújtott, majd jött egy súlyos sérülés, a visszatérése óta pedig ismét kiváló a formája. Újra a keret tagja Dárdai Palkó, aki a testvéréhez, Mártonhoz képest több percet kapott a mostani szezonban. Arra számítok az ő részükről, hogy itt jobban kibontakozhatnak, a kezdőben látom mindkettejüket, korábban is voltak már kezdők.

Olvastad már?
Magyar válogatott: Nagy kimaradók és négy újonc Marco Rossi NL-re készülő keretében - íme, a névsor
Ezzel a kerettel vág neki a magyar válogatott a németek és a bosnyákok elleni NL-meccseknek.
Elolvasom

A folytonosságról

– Mind olyan játékosok, akiket egy ideje követünk, a teljesítményük és szintjük alapján jó szintet mutatnak és rendszeresen játszanak. Magyarországon a folytonossággal vannak problémák. Minden esetben, amikor kerethirdetést tartok, állandóan hallom, hogy miért nem hívod meg őt, vagy a másikat, aztán ha jobban megnézzük, lehet, hogy egy év alatt két gólt lőtt az a szélső, akit hiányolnak. Előfordulhat, hogy három meccsen jól játszanak, aztán másfél hónapra eltűnnek, ez nemzetközi szinten elfogadhatatlan. Mindaddig, amíg nem értjük meg, hogy ez nehézség bárki számára, hiszen mindig elvárás a mi részünkről a folytonosság.

Nem csak az én számomra, hanem az én utódom számára is fennáll ez a nehézség, amíg az NB I az európai bajnokságok között a 23. helyen szerepel, és mindaddig, amíg a játékosoknak nem lesz még a folyamatos jó teljesítményük, amire szükség van.

Jobb állapotban vannak most a játékosok, mint az Eb-n?

– Hadd ismételjek meg valamit, mert lehet, nem ment át igazán. Az Eb-n elért eredmény abszolút normális és elvárható, semmi különleges nem történt. A probléma igazából az lehet, hogy önöket hozzászoktattuk a rendkívülihez és már úgy tekintenek a rendkívülire, mint ami a szokványos. Megvertük Skóciát, amelynek 60-70 millió euróval nagyobb az értéke, mint a miénk. Ez egy jó eredmény, de abszolút egy normális eredményként könyvelte el a közvélemény, pedig nem az. Veszítettünk Németország és Svájc ellen, akik nem kevéssel jobbak nálunk, de az, hogy a múltban megvertük Németországot, Angliát és más erős válogatottat, rendre kivételes eredmények voltak. A kivételes azt jelenti, hogy kivétel a szabály alól, abszolút irreális elvárásokkal találkozom Magyarországon. Volt, hogy az én játékosaim bizonyos megnyilvánulásai is ráerősítettek erre, de az én megnyilvánulásaim nem.

Megfogadtam, hogy ha továbbjutunk az Eb-n a csoportból, akkor körbe biciklizem a Balatont, de nem azért fogadtam ezt meg, mert nagy kerékpáros lennék, hanem mert az előző Eb előtt két órát bicikliztem, utána pedig két hétig fájt a vádlim és az ágyékom 20 km miatt. Ha 250 km-t kellett volna letekernem, valószínűleg  egy hónapig az ágyat nyomtam volna utána. Nem azért fogadtam meg, mert mazochista vagyok, hanem hogy érzékeltessem, mennyire nehéz lesz továbbjutnia a válogatottnak a csoportból, de ez az üzenet nem ment át.

Ha azt mondjuk, hogy senki sem elégedett teljesen azzal az eredménnyel, amit elértünk, az így van, de ez csakis annak köszönhető, hogy az első félidőt elveszítettük Svájc ellen, ott ment el az Eb. Ha abban a félidőben jobban teljesítünk, akkor utána mindenki sokkal jobbnak látta volna az egész teljesítményünket. Ami a formát illeti, tény, hogy az Eb-n minden második kulcsjátékos alul teljesített, nem értek fel saját magukhoz. Gondoljatok csak Willire, Svájc ellen több hibát követett el, mint a teljes szezonban előtte a Lipcsével. Ha belegondoltok, hogy előtte két hónappal MVP lett a Real Madrid ellen a Santiago Bernabéuban, nem hiszem, hogy ugyanezt a szintet hozta az Eb-n. Ugyanez elmondható Szoboszlairól, Schäferről is, ők mind kulcsjátékosok számunkra. Ha ők a maximumot tudják nyújtani, akkor jelentősen javulnak a lehetőségeink. Vannak olyan játékosaink most, akik jó formában vannak, például Nagy Zsolt, akinek kívánom, hogy csütörtökön győzelmet ünnepelhessen a Fiorentina ellen, gólokat lőjön és gólpasszokat adjon. Loic Negóról ugyanezt elmondhatom, nagyon jól teljesít az elmúlt időszakban. Azért is kell drukkolnunk, hogy a következő időszakban senki se sérüljön meg. Ha ezeket a srácokat hívtam meg a válogatott keretébe, annak az is az oka, mert bízom bennük, különösen abban, hogy közülük mindenkin látszódni fog a bizonyítási vágy.

Szavazás

A Csakfoci legújabb szavazásán az alábbi kérdést tettük fel olvasóink számára: Marco Rossi szerint többször is irreális elvárásokkal találkozni Magyarországon. Szerinted mit lehet most valójában elvárni a mieinktől az NL-meccseken? Kattints és szavazz itt!

A Nemzetek Ligája mennyiben tekinthető a vb-selejtezőre való felkészülés részeként?

– Ez ügyben tisztán kell fogalmazni, sok a tudatlanság a szakértők körében, aki körülvesz minket és a labdarúgást. A Nemzetek Ligája egy abszolút fontos sorozat, meghatározza azt, milyen kalapból sorsolnak ki minket a vb-selejtezőre. Óriási előnyünk, hogy az A-divízióban vagyunk az NL-ben, ha a C-ből várnánk a sorsolást, mint néhány évvel ezelőtt, akkor szinte lehetetlen lenne jó vb-selejtezős sorsolásban reménykedni. Így első vagy második kalapba kerülhetünk, ez egy olyan előny, amit meg kell tartanunk. Amikor az utolsó Eb-selejtező sorozatot játszottuk, noha nem volt egyszerű, de mégis más, mint Horvátország, Szlovákia vagy Wales ellen, akik ellen az azt megelőző selejtezőkön játszottunk. A vb-selejtező a divíziók alapján dől el és ha valaki azt mondja, hogy a Nemzetek Ligája nem fontos sorozat, vagy nem ért hozzá, vagy elmentek neki otthonról, nem tudom, melyik a rosszabb.

Szoboszlai Dominik jelenlegi teljesítménye

– Dominik jól van, 90 percet játszott mindkét PL-meccsen. Egy kicsit más pozícióban játszik, mint ahogyan Klopp játszatta, de nem is ez a lényeg, mindegy, hogy tíz méterrel előrébb vagy hátrébb játszik. Tud focizni, bármilyen poszton jól játszik. Nyilván, fizikálisan jó állapotban kell ehhez lennie, az Eb-n pedig nem volt jól, több okból kifolyólag.

Az én számomra ő egy kihagyhatatlan játékos. Aki azt mondja, hogy nem kellett volna játszatnom, mert nem volt teljesen jól, neki én azt mondom, hogy amikor Dominik rossz formában van, vagy nincs jól fizikálisan, akkor is játszatnom kell. Ő nagyon jól tudja, hogyan vigyázzon magára az edzéseken, előtte és utána is.

A Bosznia-Hercegovina elleni hazai kulcsmeccsről

– Bosznia ellen papíron nekünk áll a zászló, ellenben Németországgal és Hollandiával. Bosznia tavaly egy ok miatt jutott tovább az A-divízióba, mégpedig hogy minőségi játékosaik vannak, gondolok itt Dzekóra, Kolasinacra vagy Demirovicra. Ilyen nívójú játékosok ellen fogunk játszani, egy olyan balkáni csapat ellen, amely minden szempontból echte balkáni, kemények, ütközősek, minden labdáért megküzdenek. Nemrégiben váltottak edzőt, látszik, hogy lelkesebbek. Nem vettek részt az Eb-n, feltöltődve érkeznek. Ha bárki azt hiszi, hogy könnyű lesz ellenük, tőlük is elmentek otthonról. Kemény ellenfélre számítunk, egyáltalán nem nézzük le őket, fizikálisan és taktikailag is nehéz lesz.

Olvastad már?
Horváth Krisztofer a Fradi helyett végül Újpesten köthet ki - ez állhat a háttérben
A Csakfoci információi szerint elképzelhető, hogy Horváth Krisztofer a Fradi helyett végül az Újpestet választja. A folyamatos és biztos játéklehetőség lehet a döntő tényező.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Sallai Roland
Sallai Roland klubot váltott, a magyar válogatott támadó a Galatasaray együtteséhez igazolt a Freiburgtól.
BVSC
Megvan, ki miatt zárhatják ki a csapatot az átigazolásokból
A Csakfoci úgy tudja, hogy Ihrig-Farkas Sebestyén és a BVSC között alakult ki nézeteltérés még az előző szezon végén.
MTK Budapest
A Felvidéken kötött ki a szélső
A szlovák élvonalban szereplő KFC Komárno pénteken bejelentette az MTK-tól távozó szlovák-magyar szélső, Nikolas Spalek szerződtetését.
Tovább az összes átigazoláshoz