Fotó: skysports.com

Szoboszlai a csapattársairól: "Néha nagyon jól teljesítenek, néha csak jól, de sohasem rosszul!"

Szoboszlai Dominik szerint ugyanígy kell folytatniuk a szezont, ahogyan elkezdték.
Nyikes Zoltán 2023. október 30., hétfő 12:11
Fotó: skysports.com
Szoboszlai Dominik szerint ugyanígy kell folytatniuk a szezont, ahogyan elkezdték.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. október 30., hétfő 12:11

Diogo Jota, Darwin Nunez és Mohamed Salah góljaival 3-0-ra nyert vasárnap a Liverpool a Nottingham ellen, a mérkőzés legjobbja azonban ennek ellenére Szoboszlai Dominik lett, aki két gólpasszt is kiosztott, mellette 93%-os pontossággal passzolt, három sikeres csele is volt és több párharcot is megnyert.

– Mindenki megpróbál legyőzni minket, de mi készen állunk erre, csapatként sok mindenre képesek vagyunk ebben a szezonban. Ahogy kezdtük a szezont, ugyanígy kell folytatnunk. Dolgozni, dolgozni, dolgozni kell, amennyit csak tudunk, és a végén ez kifizetődik. Úgy gondolom, megérdemeltük a győzelmet, remekül játszottunk, mindenki tette a dolgát és elvittük a három pontot.

A találkozó másik fontos szereplője Mohamed Salah volt, aki mindhárom gólban szerepet vállalt valamilyen módon, az egyiptomival kapcsolatban így nyilatkozott Szoboszlai.

– Mindig veszélyes, legyen szó büntetőről, ellentámadásról, mindig benne van az assziszt vagy a gól. Nagyon fontos számunkra.

Arra is kitért Szoboszlai, hogy mennyire élvezi a többi veszélyes támadóval való közös játékot is.

– Csak azt tudom mondani, hogy mindannyian nagyszerű játékosok, fantasztikus srácok. Néha nagyon jól teljesítenek, néha 'csak' jól, de sohasem rosszul! Könnyű dolgunk van így.

A Vörösök Luis Diaz nélkül léptek pályára a mérkőzésen a kolumbiai játékos hazájában fennálló családi problémái miatt. Az első gólt szerző Diogo Jota a találatát követően az oldalvonal felé vette az irányt, hogy felemelje a Diaz nevével ellátott hazai mezt a támogatás jeléül.

– Mindenkinek ez járt a fejében a mérkőzés alatt. Luchóért tettük. Hogy őszinte legyek, reggel hallottam a hírt, amikor ő már elutazott. Volt egy megbeszélésünk erről, és mindenki tudta, hogy mit kell tennünk érte. Egy csapat vagyunk, küzdenünk kell egymásért. Ma ezt tettük Luchóért - zárta Szoboszlai a klubhonlapon.

Olvastad már?
A “portörlő” Szoboszlaira már hegyezheti a stopliját Kerkez - ma este újra összecsaphat a két magyar Angliában
Magyar válogatott játékosok ütközete is várható november 1-jén, szerdán 20.45-től, amikor Kerkez Milos csapata, a Bournemouth Szoboszlai Dominik Liverpoolját fogadja a Vitality Stadiumban. A felek már a nyolcaddöntőjénél járnak az Angol Ligakupának, a Bournemouth legutóbb a Stoke-ot verte úgy, hogy Kerkez végig a pályán lehetett, míg a Pool a csereként beállt Szoboszlai bődületes góljával győzött a Leicester ellen. A mostani párharc első mérkőzését te is élőben követheted majd az ARENA4 csatornáján, a meccset pedig még izgalmasabbá teheted egy kis sportfogadással, amihez lejjebb tippeket is adunk.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz