I. félidő:
Az első meccs végül fölényes, 3-0-s sikere után a Paks magabiztosan várhatta a montenegrói visszavágót. Az "odavágót" követően sokat panaszkodó Mornar igyekezett gólra törően futballozni - az első mérkőzéssel ellentétben -, de sokáig nem igazán volt veszélyes a kapura.
A Paks viszont az első lehetőségét kihasználta: a 12. percben 11-eshez jutott Bognár György együttese, miután Lenzsérrel szabálytalankodtak a 16-oson belül. A büntetőhöz Windecker állt oda és higgadtan lőtt a jobb sarokba (0-1).
Gyorsan jött az egyenlítés is, a menteni igyekvő Lenzsér vette be a saját kapuját a 18. percben (öngól, 1-1). Nem sokkal később a paksi csapatkapitányt, Szabó Jánost kellett ápolni, majd le is cserélni sérülés miatt.
A némi Mornar-mezőnyfölényt hozó folytatás igazán nagy helyzetet és gólt sem hozott már a szünetig.
II. félidő:
A fordulás után nem sokkal Vusurovic lövését tolta ki a léc alól Szappanos, majd akkor került előnybe a montenegrói gárda, amikor a látottak alapján a magyar csapat játszott fölényben. A 60. percben Zoric érkezett remekül egy szögletre és a paksi kapu bal oldalába fejelt (2-1).
A Paks igyekezett rákapcsolni, de a Mornar sem volt veszélytelen a kapura, sőt, a legnagyobb helyzete Kolundzicnak volt a 85. percben a 3-1-hez. Ehhez képest végül döntetlen lett a vége: a 87. percben Balogh találhatott volna a kapuba (és talán talált is), de "besegített" neki a becsúszó Zoric is, a labda pedig végül a hálóban kötött ki (2-2).
A történelme legjobb európai kupaszereplését megélő Paks így 5-2-s összesítéssel a Konferencia Liga playoff-köréig jutott, ahol a Mladá Boleslav (cseh)-Hapol Beer-Sheva (izraeli) párharc győztesével találkozhat majd.
Konferencia Liga, 3. selejtezőkör, 2. mérkőzés:
Mornar - Paks 2-2 (Lenzsér 18. - öngól, Zoric 60., ill. Windecker 13. - 11-esből, Balogh B. 87.)
Mornar: Popovic - Stevanovic (Vukovic, 83.), Ljutica, Mitrovic, Vukotic (Seratlic, 60.) - Kishi, Kaludjerovic, Cetkovic (Kolundzic, 77.) - Vusurovic, Vujacic, Zoric
Paks: Szappanos - Lenzsér, Kinyik, Ötvös - Osváth, Papp, Vécsei (Balogh, 83.), Windecker, Szabó J. (Kovács K., 23.) - Mezei (Haraszti, 46.) - Tóth (Böde, 60.)
Továbjutott a Paks, 5-2-s összesítéssel.