Légiósok: Szalai Attila új posztra kerül kényszerből, hogy kezdőként játszhasson

Nem az utóbbi hónapokban megszokott helyén játszhat a magyar válogatott védő a Fenerbahcéban - de ismeretlen semmiképp sem lesz számára a pozíció. 
Dudás Gábor 2021. december 2., csütörtök 9:10
Nem az utóbbi hónapokban megszokott helyén játszhat a magyar válogatott védő a Fenerbahcéban - de ismeretlen semmiképp sem lesz számára a pozíció. 
Szerző: Dudás Gábor 2021. december 2., csütörtök 9:10

Mint ismeretes, azok után, hogy a Galatasaray elleni derbin 0, majd az Olympiakosz elleni El-meccsen 12 percet kapott, Szalai Attila a kiesés ellen menekülő Göztepe elleni (1-1) bajnokin is csak a 91. percben léphetett pályára.

A különböző török sajtótermékek már azt "pedzegették", azért, nehogy megsérüljön, mert úgy nehéz lenne – jelentős összegért – eladni a télen, azonban ezt a klub hivatalos közleményben cáfolta.

A hosszú időn át alapembernek számító Szalai azonban a következő, Rizespor elleni találkozón ismét a kezdőcsapat tagja lehet, aminek kényszerű oka is van. Eltiltották ugyanis a Fenerbahce elsőszámú balhátvédjét, a cseh válogatott Filip Novákot, megfelelő helyettese pedig nincs a keretben - esetleg az U19-es csapat tagja, Çağtay Kurukalıp, de nála rutinosabb játékost vetne be inkább a Fener edzője, Vítor Pereira. A török ensonhaber.com cikke szerint Szalai az edzéseken meggyőzte edzőjét, hogy képes ott is magas szinten teljesíteni.

Így a magyar bekk visszatérhet abba a pozícióba, ahol korábban, páldául az NB I-ben is futballozott már, de mivel hosszabb ideje a klubjában és a nemzeti csapatban is középhátvédként számoltak vele, így számára is picit új lehet majd a poszt és a szituáció.

Olvastad már?
Légiósok: "Volt Szalainál alkalmasabb" - fura magyarázatot adott az edző arra, miért nem kezdett most sem a magyar védő
Az okról a csapat vezetőedzője, Vitor Pereira nyilatkozott.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz