Mostanra dőlt el, ki lett a bajnok 1987-ben

A brazil legfelső bíróság határozott, hogy mely csapat nyerte az 1987-es brazil labdarúgó-bajnokságot.
Mokány Lajos 2017. április 20., csütörtök 5:35
A brazil legfelső bíróság határozott, hogy mely csapat nyerte az 1987-es brazil labdarúgó-bajnokságot.
Szerző: Mokány Lajos 2017. április 20., csütörtök 5:35

A hosszan elhúzódó ügy hátterében az áll, hogy abban az esztendőben a szövetség (CBF) a pénzügyi nehézségei miatt nem tudta megrendezni a bajnokságot, így a 13 legnépszerűbb csapat – három meghívott együttessel kiegészülve – rendezett magának egy saját bajnokságot Copa Uniao néven.

A brazil szövetség a rajtot követően néhány héttel aztán bejelentette, mégis megrendezi a maga bajnokságát 16 másik csapat részvételével, és a menet közben hozott szabályok értelmében a két liga győztesének játszania kellett volna a bajnoki címért. Erre az összecsapásra a Flamengo és a Sport Club do Recife között azonban soha nem került sor.

A vita azóta folyt a két együttes között, mindegyik saját magát tartotta 1987 brazil bajnokának. Most a legfelső bíróság úgy döntött, a recifei csapaté a bajnoki cím annak ellenére, hogy a szurkolók és a média körében a független bajnokság volt a népszerűbb – viszont nem az volt a hivatalos.

„A bíróság döntött: az 1987-es cím kizárólag minket illet, pont úgy, ahogy azt harminc éve mondjuk” – írta a klub a hivatalos honlapján az ítélet után.

A Recife történetének ez a legnagyobb sikere, ezen kívül egyszer, 2008-ban nyert trófeát, akkor a brazil kupát hódította el. (MTI)

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz