Egy napja írtad alá életed első profi szerződését, egy norvég élvonalbeli csapathoz. Ilyenkor illik megkérdezni: mit érzel most?
- Már nagyon kis koromban kitűztem azt a célt magamnak, hogy külföldön szeretnék futballozni, első osztályban. Mint szinte minden korombeli, én is nagy bajnokságokról álmodom, ott, ahol valódi futballkultúra van, és a norvég első osztály egy tökéletes állomás ehhez. Úgy gondolom, hogy ez a bajnokság jobban szem előtt van, mint az NB I, innen könnyebb a továbblépés lehetősége. Szeretném, ha 3-4 éven belül egy spanyol, német vagy angol klub játékosa lennék, mostantól minden erőmmel ezért dolgozok.

Pár hónapja meglehetősen távolinak tűnt ez a külvilág számára: senki nem értette, hogy a magyar futball egyik korosztályos ígérete miért a norvég negyedosztályú Ullernhez igazol.
- Nem, mert nem vertük nagy dobra azt, mi miért történik. Azt fontos tudni a történtek megértéséhez, hogy idehaza minden klubomnál tisztában voltak azzal, hogy ha lesz lehetőségem rá, szeretnék mielőbb kikerülni külföldre, amikor viszont ez a gyakorlatban is szóba került, akkor általában akadályokkal találtuk magunkat szemben. Egy újabb ilyen helyzet is kellett ahhoz, hogy az Ullernhez szerződjek. A Vidinél például az biztosan nem segített a helyzetemen, hogy a felkínált profi szerződést nem írtam alá.

Miért nem?
- 2017 nyarán a Kubala Akadémia kiesett az élvonalból, engem pedig hívott a Vidi, így odaszerződtem, mert komoly klubnak tartom a fehérváriakat. A lehetőséget megkaptam náluk az NB III-ban, az első időszak elment a beilleszkedéssel, majd tavaszra már jöttek a gólok is, a tavalyi szezon vége felé teljesítettem úgy, ahogy elvártam magamtól. De ahogy telt az idő, egyre inkább megérett bennem az a döntés, hogy bizonyos dolgok miatt nem a hazai bajnokságban látom a jövőmet, ezért sem szerettem volna magamat hosszú távra elkötelezni. Ennek volt ára házon belül, emiatt maradtam le például a tavaly téli edzőtáborról.  Nyárra nyilvánvalóvá vált, hogy meg kell hoznunk olyan döntéseket, amelyek az egész felnőtt karrieremre hatással lehetnek.

Így jött képbe az Ullern?
- Igen. Az engem most leigazoló Stabaek már nyáron is meg akart szerezni, ki is mentem edzeni hozzájuk két hétre, és az első után egyből jelezték, szeretnének leigazolni. Ám hiába volt itthon amatőr szerződésem, nem sikerült összehozni a klubváltást, felmerült egy csomó akadály. Így jött képbe az ullerni lehetőség, ahová minden kötelezettség nélkül el tudtam szerződni, még úgyis, hogy anyagilag ez egy nagyon rizikós döntés volt, hiszen Norvégiában jóval drágább az élet. Tudtam, hogy ez egy negyedosztályú klub, ahová legfeljebb annyi időre megyek, hogy megvessem a lábam a norvég futballban. Amikor a döntés megszületett, még nem tudtam, hogy később is kelleni fogok-e még a Stabaek-nek, de mégis inkább ezt választottam, mint a magyarországi profi szerződést.

Mondhatjuk azt, hogy dupla vagy semmire játszottál?
- Abszolút, nagyot kockáztattam, és úgy tűnik, jól döntöttem. Azt nem mondom, hogy az idő engem igazolt, mert még semmit nem értem el, de léptem egyet afelé, hogy bemutatkozhassak egy jegyzett külföldi bajnokságban. Ahogy az Ullernnél lezárult a szezon, újra felvették velem a kapcsolatot a Stabaektől, és jelezték, hogy várnak edzésre. Erre sor is került, ami után az volt a jelzés, hogy most még jobban tetszettem nekik, mint nyáron, úgyhogy várnak vissza. Tartották az ígéretüket, és ennek eredményeként írhattam most alá életem első profi szerződését.

Korábban olyan német és angol kluboknál jártál tesztelésen, mint például a Sunderland, a Brighton, a Wolverhampton vagy a Borussia Mönchengladbach, és szinte kivétel nélkül jó hírek érkeztek rólad. Ezek után nem volt csalódás teljesen máshol kikötni?
- Sajnos azt kell mondanom, igazából sose rajtam múlt, hogy ezek a nagy klubok leigazolnak-e vagy sem, mindig volt valami zavaró tényező az egyeztetéseknél. Amit tudtam, én mindenhol megtettem. A Sunderlandnél 2017 nyarán azonnal góllal és két gólpasszal nyitottam a tesztmeccsen, egyből szerződtetni akartak, de az akkori klubommal nem sikerült dűlőre jutni. A Mönchengladbachnál fájós bokával is két gólt szereztem az U19-es csapatban. Az edző egyből jelezte, ha tehetné, azonnal leigazolna, de a scout szerint a sprintemmel valami gond volt, arra nem volt tekintettel, hogy nem voltam teljesen egészséges. Most nyáron tudtam meg amúgy, hogy a németek listáján még mindig rajta voltam, de akkor már hívott a Stabaek is, ahol nem az utánpótlásban, hanem a felnőtteknél vettek volna számításba, ami óriási különbség. Onnantól már ezt a lehetőséget próbáltam megragadni, főleg annak fényében, hogy kötődésem is van az országhoz, hiszen Norvégiában születtem.

Térjünk vissza az Ullernhez: a környezeted hogyan fogadta az angliai, németországi próbajátékok után ezt a csavart?
- A korosztályos válogatottnál a játékosok poénból gyakran szívták a vérem azzal, hogy megyei csapatból minek hívnak be játékosokat, mivel őket sem avattam be abba, miért ezt az utat választottuk. Az U19-es válogatott edzője, Németh Antal se értette, mi történik, nem is örült a fordulatoknak, de neki elmondtam, hogy lényegében kockáztatok, és ha minden jól megy, idővel egy norvég elsőosztályú klub játékosaként hívhat meg a keretébe. A hazai sajtó egy része hatásvadász címekkel tálalta az egészet, de ennek oka az lehetett, hogy nem ismerték ők sem a hátteret. Én úgy voltam vele, hogy nem tulajdonítok ezeknek nagy jelentőséget, kivárom a soromat, aztán ha összejön a szerződés egy kinti elsőosztályú klubbal, akkor majd mindenki megérti, miért tettem azt, amit.

A norvég negyedosztály elegendő volt ahhoz, hogy megfelelő állapotban tartsd magad?
- Nyilván az Ullern nem a Vidi, nem is a Stabaek, de náluk is tudtam fejlődni. Játszottam olyan csapatok ellen is, amelyek a magyar NB II mezőnyébe befértek volna. Az is óriási haszna az elmúlt időszaknak, hogy most nem új fiúként érkezem Norvégiába, hiszen volt több hónapom arra, hogy megszokjam a helyi stílust, ismerősöket szerezzek, jobban fel tudjam mérni a viszonyokat.

És az NB III-al szemben előnyt jelentett még az is, hogy bár a norvég negyedosztályban is mindenki nagyon odatette magát, de sokkal kevésbé éreztem veszélyben a testi épségemet, mint odahaza, ahol ez azért gyakori volt, mert néhány játékos olykor teljesen indokolatlanul durváskodott a fiatalokkal szemben.

Hogy látod, a magyar bajnoksághoz képest milyen szintű a norvég első liga és a Stabaek?
- Azt ennyi idő után nem tudom megmondani, melyik bajnokság az erősebb, de az látható, hogy kint a meccseken nagyobb az iram, amit még biztosan meg kell szoknom. Azonnal szembetűnő különbség van viszont a körítésben: a stadion nem nagy, de rendre tele van, és olyan futballhangulat jellemzi, ami odahaza legfeljebb a Fradi-meccsein tapasztalható, végig fanatikus a szurkolás. Itt az emberek nagyon kötődnek a csapatukhoz, teljesen más lehet így teljesíteni, mint üres lelátók előtt. Biztató az is, hogy a klubnál előszeretettel adják meg azoknak a fiataloknak a lehetőséget, akikben látják a potenciált, így a keret átlagéletkora 22-23 év között van. Minden adott tehát ahhoz, hogy egy újabb fokot lépjek a karrieremben, én pedig szeretnék élni az eséllyel.

Az edződ az a Henning Berg lesz, aki korábban a Vidi trénere volt. Vele beszéltél már?
- Igen, ellátott pár jó tanáccsal. Ami a legjobban megragadt bennem, hogy mindig próbáljak egyből a kapu felé törni, már az első érintésből, ne akarjam mondjuk visszavenni a labdát. Biztosított arról is, hogy meg fogja nekem adni a lehetőséget, lesz alkalmam az edzőtáborban meccseken is bizonyítani. Amit eddig tapasztaltam, az alapján jó edzőnek tűnik, aki más taktikát preferál, mint amit Magyarországon megszoktam. Kezd beérni a munkája a klubnál, hiszen tavaly nyáron kiesőhelyen vette át a csapatot, de sikerült megkapaszkodni vele az élvonalban.

Norvégiában születtél, hívtak korábban a norvég korosztályos válogatotthoz is, de a magyar válogatottat választottad. Ez a mostani szerződés jelenthet bármi változást ezen a téren?
- Egyáltalán nem időszerű a kérdés. A magyar U19-es válogatott tagja vagyok, készülök az elitkörre, és egy nagyon nehéz csoportban az egyik ellenfelünk éppen Norvégia lesz - a németek és a horvátok mellett -, és azon a meccsen természetesen a magyar válogatott mezét szeretném magamra ölteni. Ha lehet ilyet mondani, a megszokottnál is jobban várom azt a mérkőzést, nagyon szeretnék ott lenni a kezdőcsapatban. Kiváló társaság a miénk, ahol a játékosok képesek egymásért küzdeni. A keretből többen is külföldön játszanak, és büszkén mondom, hogy ez most már rám is igaz. Kíváncsi leszek, hogy akik annak idején poénból azzal cukkoltak, hogy kint csak egy megyei futballista vagyok, most mit mondanak majd?