ANGLIA
A szaúdi Al-Hilal edzője, Jorge Jesus a nyáron szeretné szerződtetni a Liverpool támadóját, Mohamed Salah-t. A 32 éves egyiptomi kontraktusa a szezon végén lejár. (Mirror) A hírek szerint Salah szerződtetésére egyre halványulnak a szaúd-arábiai klubok esélyei, az arabok úgy érzik, hogy csak nyomásgyakorlásra használják őket a támadó képviselői, miközben minél jobb szerződést akarnak kicsikarni a Liverpoolból. (i Sport)
A Liverpool és az Everton közösen ítélte el a szerdai derbi (2-2) után az Everton 32 éves középpályását, Abdoulaye Doucourét célzó online rasszista gyalázkodást, a Merseyside-i rendőrség pedig vizsgálatot indított.
Claire Doyle főfelügyelő, a Merseyside-i rendőrség külsős főfelügyelője elmondta: "Sikeresen vontuk felelősségre ezeket az úgynevezett szurkolókat rasszista gyalázkodás miatt, és megnyilvánulásaik miatt büntetőeljárás alá vontuk őket, emellett futballtilalmat rendeltünk el számukra. Ha bármilyen információval rendelkezik ezzel kapcsolatban, kérjük, értesítsen minket, mert az segíthet a folyamatban lévő nyomozásunkban" - tette hozzá.,
A két liverpooli klub egy közös nyilatkozatot is kiadott, mondván „a lehető leghatározottabban” elítélik a történteket. (BBC)
Két bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott Arne Slot, az angol Premier League-ben listavezető Liverpool vezetőedzője. A holland szakembernek szerda este az Everton ellen 2-2-re végződött városi rangadó lefújását követően, a kézfogásnál elhangzottak miatt piros lapot mutatott fel Michael Oliver játékvezető. A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool a 98. percig vezetett a Goodison Parkban rendezett derbin, amikor a hazaiak egy vitatott szituációban egyenlítettek, ezt tette szóvá Slot a játékvezetőnél. A Liverpool 24 mérkőzés után hétpontos előnnyel vezeti a tabellát az Arsenal előtt. A 46 éves Slotnak vasárnap a Wolverhampton Wanderers, majd jövő szerdán az Aston Villa elleni bajnokit kell kihagynia. (MTI)
Manchester City: A City figyelemmel kíséri a Crystal Palace középpályását, Adam Whartont, a 21 éves angol válogatott játékos nemrég tért vissza sérüléséből. (Football Insider) Pep Guardiola továbbra is eltökélt abban, hogy a német támadó középpályást, Florian Wirtz-et a Manchester Cityhez vigye, annak ellenére, hogy a 21 éves játékos új szerződést köthet a Bayer Leverkusennel. (Bild)
Arsenal: Az Arsenal a legesélyesebb az Athletic Bilbao és a spanyol válogatott szélső támadójának, a 22 éves Nico Williamsnek a szerződtetésére. (Fichajes) Attól tartanak a klubnál, hogy Kai Havertz combhajlító sérülése miatt kihagyhatja a szezon hátralévő részét. Miután Gabriel Jesus a teljes szezonra kiesett, Bukayo Saka december óta hiányzik, Gabriel Martinelli pedig szintén a pálya szélére kényszerült, így az Ágyúsoknál már csak Leandro Trossard, Raheem Sterling és Ethan Nwaneri maradt a támadósorban. (Sky Sports)
Tottenham: "Megagazdag" katari befektetők a Tottenham megvásárlását tervezik, de a jelenlegi első embernek, Daniel Levynek további szerepet adnának, hosszú távú szerződéssel, hogy ügyvezető elnökként irányítsa a Spurst. (Star)
Manchester United: A United állítólag komoly lökést kapott a Sporting 17 éves szélsője, Geovany Quenda megszerzése ügyében, a sokoldalú portugál U21-es válogatott játékos ugyanis szívesen költözne az Old Traffordra. (Teamtalk)
Everton: A klub új tulajdonosa a korábbi Everton-játékost, David Weirt nevezné ki sportigazgatónak - írja a Daily Telegraph mai száma.
SPANYOLORSZÁG
Real Madrid: A Real kész rákapcsolni a Liverpool hátvédje, Trent Alexander-Arnoldnak ügyében, a spanyol gigásznál biztosak abban, hogy leigazolják a 26 éves angol válogatott játékost. (Telegraph)
Barcelona: Pau Cubarsi 2029. június 30-ig szóló szerződéshosszabbításról állapodott meg a Barcelonával. A védő - aki csak pár hete töltötte be 18. életévét - a 2024 januárjában történt bemutatkozása óta 60 alkalommal lépett pályára az első csapatban, a La Masia akadémián végzett saját nevelésű játékosként.
Real Betis: A sevillai csapat állítólag szeretné még egy évig megtartani a Manchester Unitednél megbukott, de a Betisnél remekül rajtoló brazil szélsőt, Antonyt, aki januárban került kölcsönben a La Ligába. (Star)
Rayo Vallecano: Három magyar fiatal is ugyanahhoz a spanyol csapathoz igazolt - hivatalos
OLASZORSZÁG
Internazionale: Az Inter fanatikus szurkolói csoportja, a Curva Nord bejelentette, hogy nem vesz részt a vasárnapi, nagy érdeklődéssel várt Juventus elleni Serie A-mérkőzésen. A torinói Allianz Stadionban 20:45-kor kezdődő találkozóról így hiányozni fog az Inter egyik legelkötelezettebb szurkolói közössége.
A csoport indoklásában csalódottságát fejezte ki a vendégszurkolók jegyértékesítési folyamata miatt. "Az a vágyunk, hogy mindig jelen legyünk, bármi áron, de biztosan nem hajolhatunk meg az abszurd jegyértékesítési módszerek előtt, amelyek nélkülözik a szervezett szurkolók iránti tisztelet minden minimális formáját” - áll a közleményben.
Juventus: A Newcastle eredetileg nem szándékozta elengedni a téli átigazolási időszakban az angol védőt, a 26 éves Lloyd Kellyt, de a Juventus kölcsönadásra plusz 20 millió fontos vételi kötelezettségre vonatkozó ajánlatát túl jónak találta ahhoz, hogy visszautasítsa. (Athletic)
Fiorentina: A Fiorentina visszautasította Paul Pogba szerződtetésének lehetőségét a fizikai állapotával kapcsolatos kétségek miatt. A Serie A-klub elöljárói többször is találkoztak a francia sztárral. (Corriere dello Sport)
Monza: Alessandro Nestát, a Monza edzőjét állítólag lenyűgözte a 29 éves, 40-szeres szenegáli válogatott támadó, Keita Balde a próbajátéka során, ami meggyőzte a klubot is, hogy júniusig szóló szerződést adjon a korábbi Inter- és Cagliari-csatárnak. (Football Italia)
NÉMETORSZÁG
RB Leipzig: Óriási elismerés, két magyar válogatott focista már életében halhatatlan lett a klubjánál - fotók
Borussia Dortmund: A Dortmundnál arra számítanak, hogy a nyáron eladják a 20 éves Jamie Gittenst. A szélsőt 80 és 100 millió euró közötti összegre taksálják, és az angol U21-es válogatott játékos iránt a Chelsea és a Bayern München is érdeklődik. (Bild)
Wolfsburg: Az Arsenal, az Eintracht Frankfurt és a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool is érdeklődik Mohamed Amoura szerződtetése iránt, aki 40 millió euróért hagyhatja el a nyáron a Wolfsburgot. (Bild)
VILÁGFOCI
Románia: A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) elveszítette az európai szövetség (UEFA) büntetése miatt benyújtott fellebbezését, így a 2026-os világbajnokság első hazai selejtezőjét zárt kapuk mögött kell megrendeznie. Az UEFA a többi között magyar- és Koszovó-ellenes jelszavak miatt szankcionálta a románokat. A szurkolói rendbontás a november 15-i bukaresti Románia-Koszovó Nemzetek Ligája-mérkőzést árnyékolta be. A vendég együttes a 93. percben, gól nélküli döntetlennél azért vonult le a pályáról, mert a hazai szimpatizánsok Szerbiát éltető rigmusokat skandáltak. A meccset előbb félbeszakította, majd lefújta a játékvezető, miután a vendégek visszautasították a játék folytatását. Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, Románia pedig azon országok közé tartozik, amelyek ezt hivatalosan nem ismerik el. Az UEFA november 20-án 3-0-s gólkülönbséggel a románoknak adta a három pontot, azonban az FRF-nek 128 ezer eurós büntetést kellett fizetnie, valamint válogatottjának a következő hazai mérkőzését - a Bosznia-Hercegovina elleni március 21-i bukaresti vb-selejtezőt - zárt kapuk mögött kell lejátszania. A koszovói szövetségnek 6000 eurót kell fizetnie a levonulása miatt. Az eredménnyel a románok százszázalékos teljesítménnyel végeztek az élen a C divízió 2. csoportjában és feljutottak a B divízióba, míg Koszovó maradt második és osztályozót játszhat. A CAS az ítélethirdetéskor jelezte, hogy az FRF nem vitatta az UEFA fegyelmi szabályainak megszegését, csak az UEFA szankcióit tartotta túlságosan szigorúnak. (MTI)
![](/uploads/2025/02/162925-e1739475165914-150x150.jpg)
![](/uploads/2025/02/hin4-150x150.jpg)
![](/uploads/2025/02/IMG_2142-e1739447712220-150x150.jpg)