A Heves vármegyei III. osztály legutóbbi fordulójában a Pélyi SZDSE csapata súlyos, 15–0-s vereséget szenvedett a bajnoki címre törekvő Felsőtárkány SC otthonában - kezdte cikkében a heol.hu.
Bár a külső szemlélők számára a mérkőzés legfőbb tanulsága a nagy arányú vereség lehet, a Pélyi SZDSE neve nem emiatt keltett figyelmet a médiában. A csapat ugyanis a meccs után gondosan kitakarította az öltözőt, amit a Felsőtárkány SC vezetői meg is osztottak a Heol Sport Facebook-oldalán. A gesztus hatalmas elismerést váltott ki, rengetegen dicsérték a pélyi klub sportszerű hozzáállását - írták.

A mérkőzést követően Dudás Sándor, a Pélyi SZDSE elnöke reálisan értékelte a találkozót, hangsúlyozva, hogy a mezőnyben ennél erősebb csapattal már nem játszanak idén. A klubelnök emellett a csapat helyzetéről is beszélt.
Labdarúgóink közül többen szombaton is estig dolgoznak, így mi csak vasárnap tudunk rendesen összeállni.
- Felsőtárkányban is akadtak hiányzóink, persze ettől még kifejthettük volna nagyobb ellenállást is. Mivel azonban legtöbbet a vereségekből lehet tanulni, mi is így teszünk.
Igaz, jobb lenne, ha ehhez edzéslátogatottság is párosulna, mert noha a pályánk egyik térfelén este is lehetne gyakorolni, de érdeklődés hiányában ezek rendre elmaradnak.
- Idetartozik, hogy sajnos a keretben már alig akad helyi játékos, mert a korábbi U19-es csapatból ilyen-olyan okoknál fogva sokan lemorzsolódtak. Szerény módon működünk, csekély támogatással, TAO-támogatás nélkül - mondta Dudás, kiemelve, hogy az elismerésre méltó tettet a Tarnamente SSZE szolgáltatta.
- Nagyon tetszett az ottani klubvezetés kezdeményezése, amit mi is követünk. Nem bonyolult dolgok ezek, hozzáállás kérdése az egész. Köszönjük az elismerést, amíg bírjuk, csináljuk.
A sportszerű magatartás azóta más csapatokra is hatással volt: Suha Balázs, az Istenmezeje SE 1926 játékosa szintén hasonlóan járt el, miután csapata 6–1-es győzelmet aratott Adácson - írta a lap.




