Pécsi Ármin több nagy védéssel járult hozzá, hogy a Puskás Akadémia 1-0-ra legyőzze a Ferencvárost, és ezzel visszaálljon a tabella élére. A 19 éves kapus arról is beszélt, szerepe volt-e az őszi, 3-0-s FTC-sikerrel végződött találkozónak a vasárnapi összecsapásban.
- Bennem volt, igen, de úgy általánosan a teljesítményemnek, a személyiségemnek és a csapaténak is kellett, hogy az a találkozó nem úgy sikerült. A csapatban és bennem is volt egy extra motiváció, hogy az nem lehet, hogy ma itt kikapunk. Örülök, hogy tudtam segíteni az együttesnek - mondta Pécsi a lefújás után az M4 Sportnak.
Mindegyik védésem kellett, hogy 1-0-ra meg tudjuk verni a Ferencvárost. De egymásért csúsztunk-másztunk, ha kellett, valaki a kapuból rúgta ki a labdát, úgyhogy nem emelném ki magamat, mert ez ma csapatmunka volt.
- Az első félidőben több helyzetünk volt, a másodikban inkább kontráztunk. Azt tudjuk, hogy a Fradinak vannak extra játékosai, akik be tudnak jönni friss erővel, és ők veszélyesek is voltak. Szerencse is kellett, de amit ma a csapat mutatott, az rendben volt. Nagyon örülök, hogy egy nemzetközi szinten elismert együttes ellen jól ment, de annak örülök a legjobban, hogy nyertünk.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2025/02/gartenmann_fradi-768x427.jpg)
![](/uploads/2025/02/Kepernyokep-2025-02-10-201605-150x150.png)
![](/uploads/2025/02/20250210-BD__2006-e1739200269455-150x150.jpg)
![](/uploads/2024/06/YRfnOucM-K6VrDp5l.png)