Mindenekelőtt engedje meg, hogy gratuláljak a Topolya bajnoki címéhez. Azt hiszem, ilyen egy tökéletes szezon.

- Igen, főleg mivel az első négy mérkőzésen csak négy pontot gyűjtöttünk. Utána a csapat belelendült, egy-két döntetlen után csak győzelmek jöttek, egyik a másik után. Volt egy edzőváltás, az új edző korábban sportigazgatóként belelátott a csapatba, tudta, hogy hol a hiba, és meghozott néhány radikális döntést, amit az előző edzőnk nem mert meghúzni. Eltávolított egy-két idősebb játékost, és jól összehozta a csapatot, jó hangulatot teremtett, és ebben van a csapat erőssége.

Ezt azonban egy hosszú "utazás" előzte meg, így kanyarodjunk is vissza a legelejére. Önnél honnan ered a sport szeretete?

- Édesapám és a testvérem is focizott, utóbbi nagyon komolyan űzte ezt a sportot, ő az újvidéki Novi Sadnál volt már 17 évesen, majd a Partizannál is bevált, csak volt egy műtétje, utána abbahagyta a labdarúgást. Én magam is fociztam, illetve kosárlabdáztam, de a labdarúgás iránti szeretetet örököltem. Amikor egyetemre mentem, akkor maradt abba nálam a labdarúgás, a kosárlabdát viszont folytattam, a Gödöllő NB II-es kosárlabdacsapatának tagja voltam.

Ez a szeretet volt a motiváció, hogy később beszálljon a labdarúgásba? Azt szokás mondani, hogy egy labdarúgóklub sosem nyereséges...

- Nem nyereséges, ezért csakis ez a szeretet vitt rá. Több, mint 15 éve vagyok ennek a klubnak az elnöke, illetve főszponzora. A klub a tönkremenés szélén volt, amikor átvettem, azóta lassan, folyamatosan építettem. Mindig az volt a cél, hogy egy erős klub, stabil alapokon álló csapatunk legyen, és abból építkezzünk.

"Azzal foglalkoztunk amivel mások nem"

Tehát abban az időben is felmerült már, hogy egy napon szeretnének első osztályban játszani?

- Nem, akkor ez még nem szerepelt célkitűzésként. Akkor az volt a célunk, hogy egy harmadosztályú csapatunk legyen, ott mindig az élmezőnyben legyünk, és - mivel elsősorban az utánpótlás-neveléssel foglalkozunk - hogy a gyerekeinknek adjunk lehetőséget, hogy legyen hol sportolniuk, és komoly szinten tudjanak focizni. Ettől többet nem akartam bevállalni, nyugodtan tudtam finanszírozni is ezt a dolgot. Az utánpótlásbázisunk nagyon komoly volt már akkor is, nagyon sok gyereket felhoztunk már akkor is a környékből, és azzal foglalkoztunk amivel mások nem - a gyerekekkel.

Akkor mégis mi vitte rá, hogy feljutásra ösztönözze a csapatát? Tudjuk, hogy egy magasabb osztály magasabb anyagi kockázattal jár...

- Természetesen ehhez hozzájárult az a támogatás, amit kaptunk Magyarországról, másrészt pedig ki voltunk már éhezve többre annál, hogy harmadosztályban játsszunk. Tudja, hogy van, amikor elértük a céljainkat, akkor mindig bennünk volt, akkor már csak az anyagiak tartottak minket attól vissza, hogy előrébb lépjünk. Amikor ezek megoldódni látszottak, én is sokkal többet ruháztam be - hiszen azt tudni kell, hogy az első csapat költségei mind az enyémek.

A magyar közvélemény igencsak negatívan fogadta, hogy a kormány Önöket támogatja. Számított erre?

- Nem számítottam ilyen fogadtatásra, de ilyen az emberi természet, én ezért senkire sem haragszom. Mi a dolgunkat csináljuk, és úgy gondolom, hogy minden kapott pénzt többszörösen meghálálunk, és igyekszünk a jövőben is meghálálni. Próbálunk eredményekkel bizonyítani.

Ez nemcsak a labdarúgást, az egész vajdasági magyar közösséget segíti, ugyanis nekünk ez egy életerő, amit a labdarúgás által kapunk. Ennek társadalmi-gazdasági vetülete is van.

A határon túli támogatásokat a helyi politikai erők sem fogadják osztatlan örömmel, Romániában például nem szívlelték a magyar akadémiák létesülését. Hogy viszonyul a szerb politikai elit ehhez a kérdéshez?

- A szerb elit ezt nagyon jól fogadta, hiszen Szerbia Magyarországhoz hasonló helyzetben van. Nagyon komoly kisebbséggel rendelkeznek a határokon túl, ők ezt megértik, mert ők is segítik a határon túli kisebbségeket. Természetesnek tartják, hogy minket is segítenek Magyarországról. A szerb politika támogat minket mindenben, a Szerb Labdarúgószövetség elnöke is volt már itt, és a zárómérkőzésünk előtt itt fogja tartani a szövetség ülését, mindemellett kilátogatnak a meccsre is.

"Néha már zavar az, hogy kezdek ismertté válni"

A támogatott klubok megítélése között is van különbség, a DAC például sokkal élénkebben él a hazai köztudatban, mint a Topolya.

- A Dunaszerdahely megítélése nagyon jó, mi azt nehezen tudnánk elérni, de nem is ez a cél. Mi szeretnénk minél kevesebből minél többet elérni, és nagyon büszkék vagyunk a Dunaszerdahelyre. Szeretnénk, ha egyszer majd miránk is ilyen büszkék lehetnének.

Önről az a hír járja, hogy nem kedveli annyira a nyilvánosságot, míg a DAC tulajdonosa, Világi Oszkár azért szereti hallatni a hangját.

- Oszi is más, én is más vagyok. Ő számomra nagyon szimpatikus, nagyon szeretem, de hát ő mégiscsak egy Slovnaft-vezérigazgató, MOL-vezérigazgató-helyettes, neki már más súlya van. Természetes, hogy jobban benne van a köztudatban. Én nem annyira szeretek köztudatban lenni, így is néha már zavar az, hogy a foci által kezdek ismertté válni, mert én szeretem inkább tenni a dolgomat, dolgozni, csinálni.

Ennek ellenére volt már komolyabb nyilvánossággal járó pozíciója is a futball világában, a Partizan Belgrád vezetőségi tagjaként.

- Nekem elég komoly cégem van Szerbiában, és jók a futballkapcsolataim, régóta benne vagyok a labdarúgásban. Mondhatni megyei szinten elnök is voltam. A Partizanban volt egy olyan periódus, amikor nagyon nehéz volt a klub helyzete. Akkor megkértek arra, hogy mivel jó vezetői tapasztalataim vannak, és benne vagyok a labdarúgásban, vállaljam el, hogy a klubvezetésben részt veszek. Elvállaltam, és nagyon jó eredményeket értünk el én, egy pár volt Partizan-labdarúgó, és a szerb szövetség későbbi elnöke.

Amikor átvettük a Partizant, akkor a 15 millió eurós adósságot levittük 4-5 millióra, Bajnokok Ligájába juttattuk a csapatot, nagyon jó hangulatot teremtettünk a klub körül.

Amikor elment a kollégám a Szerb Labdarúgószövetség elnökének, páran lemondtunk, mert úgy gondoltuk, hogy a küldetésünket elvégeztük, most már most már a Partizán sínen lesz. Sajnos nem így történt. Jelenleg is van viszont funkcióm a labdarúgásban: a szerb szövetség elnökségi tagja vagyok.

"A szerb bajnokság nyugodtabb, a magyar bizonytalanabb"

Ezek szerint Önnek van a legnagyobb rálátása a magyar, illetve a szerb futball közti különbségekre, hasonlóságokra. Hogyan tudná a két első osztályt összehasonlítani?

- A szerb bajnokság nyugodtabb. Tizenhat csapatból áll, mindenkinek látszik, hogy hol a helye. A magyar bajnokság sokkal bizonytalanabb, és sokkal érdekesebb ebből kifolyólag. A szerb első 3-4 csapat viszont üti a magyar első 3-4-et, én így gondolom. A Crvena Zvezda Bajnokok Ligájában játszott, a Partizan Belgrád tavalyelőtt a Vidit búcsúztatta. Az első néhány csapatunk jobb, mint az első néhány magyar csapat, utána viszont elég nyugodt zóna következik, csak a kiesőjelölteknél, leghátul van egy kis harc. A tizenkét résztvevő miatt nagyon érdekes viszont a magyar élvonal, három nyert mérkőzéssel valaki esélyes arra, hogy nemzetközi kupaszereplő legyen, három vesztett mérkőzéssel meg akár kiesőjelölt is lehet. Más a két bajnokság. A magyar érdekes, és úgy gondolom, hogy évről évre jobb.

Ezek a különbségek az utánpótlásban mennyire mutatkoznak meg? Hol tart a Topolya a hagyományos szerb élcsapatok utánpótlásához, vagy a magyar akadémiákhoz képest?

- Mi egy kicsit hasonlóan építkezünk, mint a magyar akadémiák, de igyekszünk ezt ötvözni a szerb módszerekkel. Hoztunk egy nagyon jó szakembert, aki a szerb utánpótlás-nevelésnek a vezetője volt. Mi a magunk útját keressük.

Na de vissza a Topolyához. Önnek, mint tulajdonosnak nem aggasztóak az eredmények, amiket elérnek? Két éve még a harmadosztályban voltak, most pedig már a jóval nagyobb költségvetést kívánó első osztályra készülnek.

- Aranyos a kérdés. Pénzügyből rám is szoktak szólni néha, hogy jobb lenne, ha már veszítenénk. A pénzügyi igazgatónk mindig azzal viccelődik, hogy már megint győztetek... De nem olyan drága a labdarúgás nálunk, mint más országokban. A feléből, vagy még annál is kevesebből ki lehet egy jó középmezőnybeli csapatot állítani, mint Magyarországon.

Milyen változtatásokra lesz szükségük a másodosztályhoz képest?

- Nekünk az edzőnk már megvan Szabó Zoltán (korábban Kecskemét, Videoton, Vojvodina - szerk.) személyében. Érzi a csapatot, nagyon jó eredményeket ért el. A szakmai stábon nem akarunk változtatni. Ott van Jovanovic, aki valamikor Bárányékkal játszott a Honvédban, a Vojvodinából hoztunk nagyon jó erőnléti edzőt. A játékosállományon viszont egy kicsit majd változtatnunk, erősítenünk kell.

Figyelik a magyar piacot is, amikor az élvonalbeli keret kialakításán dolgoznak?

- A magyar piac számunkra nem annyira elérhető azon anyagi körülmények mellett, amivel mi rendelkezünk. A magyarországi labdarúgók többe kerülnek. Talán idővel szeretnénk majd Magyarországról is igazolni, de ehhez anyagilag még erősödnünk kell.

"Nincs leírva, de számunkra egyértelmű: aki segít, az prioritást élvez"

És ott vannak ugye a fiatalok is. Mi számít Önöknél prioritásnak most, az ő beépítésük, vagy eredmények felmutatása?

- Az idei év arról fog szólni, hogy maradjunk bent. Mivel az utánpótlást, az akadémiát ilyen szinten egy éve indítottuk el - előtte is dolgoztunk, de most már tényleg nagyon komolyan csináljuk ezt - még nem értek be olyan gyerekek, akik be tudnának kerülni az első csapatba. Most bejutott szintén a Szuperligába az ifi, és miután ők is lehúztak a Zvezdával, meg a Partizannal egy-két évet, azokból a gyerekekből már tudunk válogatni. Ha már stabilizáltuk magunkat az élvonalban, évente 2-3 fiatalt szeretnénk behozni az akadémiáról az első csapatba.

Kevésbé tudott, hogy az Ajax kiválósága, Dusan Tadic szintén Topolyán sajátította el a labdarúgás alapjait.

Említette korábban, hogy a Puskás Akadémiával szakmai együttműködés folyik az utánpótlás terén. Hogy kell ezt érteni?

- Felcsútról ellenőrzik a munkát, ezt ugye nyilván valakinek felügyelnie kell, mivel kaptunk egy támogatást. Elővásárlási joguk nincs a fiataljainkra, de számunkra magától értetődik, hogy akik segítenek, aki együttműködik velünk, az prioritást élvez.

Attól nem tartanak, hogy a szerb nagycsapatok lefölözik a magyar tehetségeket?

- Ez benne van sajnos, próbáljuk levédeni, ahogyan tudjuk. Elsősorban körülményekkel, szerződésekkel. Ahogy haladunk előre, ilyen próbálkozások biztos, hogy lesznek, meg már vannak is. Eddig sikeresen hárítottuk ezeket, már adtunk is a Puskás Akadémiának két gyereket, de biztos, hogy ezek a problémák fel fognak merülni idővel.

És annak a veszélye nem áll fenn, hogy a közelmúltban jóval sikeresebb szerb válogatottat választják a vajdasági labdarúgók?

- Nem. Vegyük például Nikolicsot, hogy a magyar válogatottba hogyan készült, és hogy mennyire hálás érte. A szerb nemzetiségűek biztosan jobban szeretnének a szerb válogatottba, a magyar nemzetiségűek meg jobban szeretnének a magyar válogatottba kerülni. Nálam a gyerekek fele-fele arányban vannak, sőt egy kicsivel több a magyar gyerek, akik előbb-utóbb mind magyar válogatottak szeretnének lenni.

Céljaik között szerepel az is, hogy tizenegy saját nevelésű játékossal fussanak ki a pályára. Mikor érhetik ezt el?

- Én úgy gondolom, hogy ehhez kicsit több idő kell, de 6-7 éven belül elképzelhető. Hosszútávon kell ilyenekben gondolkodni.

A Puskással való együttműködésről már beszéltünk, de nem mehetünk el szó nélkül a Fradiéra hajazó címerük mellett sem, melynek a megváltoztatása is szóba került nemrég.

Mi a Fraditól nem menekülünk. A külhoni magyarok elsősorban a Fradinak szurkolnak. Nem kizárólag, de a Fradi számukra egy nemzeti szimbólum.

A Topolya volt a Fradi délvidéki baráti egyesülete, nagyon szép emlékérmeink vannak a Fraditól még az 1920-as évekből. Ha már nem vagyunk zöld-fehérek, akkor úgy gondoltuk, hogy nem baj, ha a logónk hasonlít a Fradiéra, mert a Fradira büszkék vagyunk, és szeretjük. A címerváltoztatás folyamatban van, nem élvez prioritást, de előbb-utóbb kialakítjuk a saját logónkat, ez majd úgy kiérleli magát.

Zárásképp egy kicsit személyesebb kérdés. Ön nem titkoltan földműves családból származik, önerőből lett sikeres az üzleti életben, és sportszakmai tekintetben. Mi az Ön titka?

- Én mindig hosszútávon szeretek gondolkodni, semmit sem akarok egyik napról a másikra megteremteni, talán ez segített engem pályám során.

WERNIGG MÁRTON