Fotó: lff.lt

A litván kapitány: "A magyarok mindent bevetettek és megmutatták, milyen erősek" - elmondta, hogy fogták meg Szoboszlait

Edgaras Jankauskas szerint mivel a csoport legerősebb csapatával játszottak, így elégedettek lehetnek az egy szerzett ponttal is.
Budai László 2023. október 18., szerda 8:46
Fotó: lff.lt
Edgaras Jankauskas szerint mivel a csoport legerősebb csapatával játszottak, így elégedettek lehetnek az egy szerzett ponttal is.
Szerző: Budai László 2023. október 18., szerda 8:46

Bár csapata egy félidő után kétgólos előnyben volt, és végül 2-2-es döntetlent játszott a magyar válogatott ellen, a litvánokat irányító Edgaras Jankauskas az egy szerzett pontot is megbecsüli.

Elégedett vagyok, mert a csoport legerősebb csapatával játszottunk. Az első félidőben remekül futballoztunk, 2-0-ra vezettünk, de a szünet után a magyarok mindent bevetettek, megmutatták, milyen erős együttesük van, így nem tudtuk ugyanazt nyújtani, mint az első 45 percben.

- Összességében elégedett lehetek a teljesítménnyel, a mutatott játékkal, a labda nélküli agresszivitással. Igazságos eredmény született

- értékelt Edgaras Jankauskas litván szakvezető, aki Szoboszlai pozícióváltásával kapcsolatban azt mondta, ő egy szabad labdaművész, de sikerült olyan szorosan őrizni, hogy nem volt területe kibontakozni. Hozzátette, a magyar futball büszke lehet arra, hogy ilyen játékosa van.

A kaunasi döntetlennel a magyarok előnye egy pontra csökkent az eggyel több meccset játszó szerbekkel szemben, de hatra nőtt a harmadik Montenegró előtt, így egyetlen pontra van szüksége a kijutáshoz a hátralévő két találkozóján. A nemzeti együttes legközelebb november 16-án a nyeretlenül sereghajtó Bulgária vendége lesz.
(MTI nyomán)

Neked ajánljuk
Átigazolások
A Dortmund is vinné
Kerkez Milos
A TEAMtalk szerint az angol topcsapatok mellett már egy német gigász is szerződtetné a magyar válogatott védőt.
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Tovább az összes átigazoláshoz