Azt mondják Önről, hogy nagyon jó üzleti érzékkel volt megáldva már fiatalon is. Mik voltak az első sikerei ezen a téren?
- A munkához való viszonyt a szüleimtől örököltem, számukra az volt az értékteremtő, hogy minél többet és minél jobban kell dolgozni - kezdte Feleki Attila, a Kozármisleny tulajdonosa a csakfoci.hu-nak. - Édesapám egyetlen munkahelyen húzott le negyven évet. Húszévesen úgy gondoltam, hogy meg kell állnom a saját lábamon, ezért kölcsönből, 100 ezer forintért vettem egy 21 éves IFÁ-t, amivel téglát és cementet fuvaroztam. Aztán később mindennel is foglalkoztam: nyitottam egy vegyesboltot, üdítőket exportáltunk, ezzel párhuzamosan elmentem egy multihoz területi képviselőnek. ami tulajdonképpen a főállásom volt, de emellett volt három másik munkám.
Miért érezte fontosnak, hogy ilyen fiatalon ennyi mindennel foglalkozzon?
- Szerettem dolgozni, kipróbálni új dolgokat. Húszéves voltam, amikor az első lányom született és az apaság még inkább elvitt a felelősség irányába, meg kellett felelnem a családmodellnek és értéket akartam teremteni. Aztán jöttek az egyre komolyabb projektek: kisebb társasházakat építtettem, amelyeket értékesítettem, majd megalakítottam a munkaerő-kölcsönző és közvetítő cégemet.
Hogy jött képbe a futball?
- Nyolc évig dzsúdóztam, aztán kipróbáltam a focit. 1989-ben alakult ujjá a klub, a kezdetben még játékos voltam, a legalsó osztályból eljutottunk a megye I-be. Sokat voltam azonban sérült, több műtéten is átestem, így befejeztem az aktív labdarúgást, de ott maradtam a csapat mellett mindenesként. Aztán egyre több feladatom lett, adminisztratív dolgokkal foglalkoztam, elkezdtem belefolyni az igazolásokba, majd én lettem a klubvezető. 2007-ben jutottunk fel először az NB II-be, akkor át kellett alakulnunk gazdasági társasággá, ami nem lóghatott csak úgy a levegőben, így lettem hivatalosan is tulajdonos.
Hogy emlékszik vissza a kezdetekre vezetőként? Akkoriban teljesen más viszonyok voltak a magyar futballban.
- Kovácsevics Csaba barátommal viccesen szoktuk egymásnak mondani, hogy mi nem a tao-kor lovagjai vagyunk, nekünk nem a tao bevezetése után jutott eszünkbe, hogy a futballal kell foglalkoznunk.
Mi már előtte 20 évvel is ezt tettük, akkor a kiscsapatoknak a túlélésről szólt minden egyes nap, szinte hetente mentek tönkre klubok.
Úgy tudtunk a víz felett maradni például, hogy munkát adtam a játékosaimnak, még az NB III-ban is voltak, akik nálam dolgoztak. Aztán Csányi Sándor belépésével új szemlélet kezdődött a magyar futballban, sokkal kiszámíthatóbbá vált a tervezés, stabilabbak lettek a klubok.
2017-ben, amikor kiestek az NB II-ből, azt mondta, hogy elege van a futballból, befejezi. Miért gondolta akkor így és miért gondolta meg magát?
- Versenyző típus vagyok, a kiesés ugyanolyan része a sportnak, mint a jó szereplés. Nem ezzel volt bajom, hanem a közeggel. Nem volt ésszerű verseny, logikátlanul áramoltak a pénzek a klubokhoz, ezt az egyenlőtlenséget pedig már nem tudtam kompenzálni. Ha lett volna valaki, aki felelősségteljesen beleáll, 1 forintért átadom a csapatot, én pedig veszek egy VIP-bérletet és szurkolok. Szurkolni a sikerért sokkal jobb és könnyebb, mint ezért napi szinten dolgozni. De mivel nem találtam senkit, ezért folytattam. Meg egyébként is az ember nem cseréli le a gyerekét, nekem a mislenyi foci a harmadik gyerekem.
Közben volt egy kitekintése, a Matyi Dezső-érában a PMFC ügyvezetőjeként dolgozott. Miért vállalta el?
- Párhuzamosan vittem a kettőt, ugyanúgy támogattam az itteni csapatot is. Matyi Dezső kért fel és mivel szívügyem a PMFC, elvállaltam. Azt mondtam neki, hogy csinálom ingyen, de valódi ügyvezetői szerepkörrel legyek felruházva, tudjak hozni stratégiai döntéseket, a tulajdonos ne szóljon bele a szakmába, például abba, hogy ki játsszon a csapatban. Persze, megígérte, de kevés dolgot tartott be. Semmi nem úgy történt, ahogy elképzeltem, azt kellett mikromenedzselnem, hogy tartoztunk szinte mindenért és mindenkinek, az étkezésért, az albérletekért és a játékosoknak is. Azért is vagyok rá különösen büszke, hogy ilyen körülmények között a PMFC újkori történetének legjobb eredményét értük el a hetedik helyezéssel. Ez szembe ment a realitással, a mai napig sem tudom, hogy csináltuk meg. Hatalmas felfordulás volt a klubnál, amit a pénztelenség teremtett.
A szezon végén én adtam neki kölcsön 40 millió forintot, hogy ki tudjuk fizetni a játékosokat. Ezt azzal hálálta meg, hogy csak köpködött utólag felém, persze a pénzt nem láttam.
Soha nem merült fel, hogy Pécsett tulajdonosként vállaljon szerepet?
- Többször megkerestek, de abban nem hiszek, hogy ugyanolyan professzionalitással lehetne foglalkozni párhuzamosan két klubbal. Ráadásul általában egy osztályban szerepeltünk, így nem is lett volna sportszerű ebbe belevágni. Szomorú, hogy a PMFC itt tart, az biztos, hogy egy lokálpatrióta tulajdonos lehet a megoldás, ami sajnos sok helyről hiányzik ma is, aki szenvedélyből szereti a klubot és hosszú távban gondolkodik.
Mindig megrökönyödők azon, ha azt látom, hogy a „tulajdonos” legtöbbször a saját csapatának meccsét sem nézi meg, de persze jogot formál a pénzéért arra, hogy mindenről is véleménye legyen és megmondja ki legyen vagy ne legyen az edző.
Ha valaki szenvedélyből csinálja, ez nem lehetséges, én még nem láttam megszállott horgászt sms-ben halat fogni vagy vadászt üzenetben vagy telefonon szarvast lőni.
Önök az előző szezon végén fillérre pontosan nyilvánosságra hozták a költségvetésüket, amelyből kiderült, hogy a teljes klub éves büdzséje 505 millió forint volt, ebből a felnőtt csapatra 380 milliót költöttek. Ezt miért tették meg és máshol miért nem teszik?
- Mert nincs semmi takargatnivalónk és őszinték vagyunk, de ha ironikus akarnék lenni, azt mondanám, hogy szerettünk volna hagyományt teremteni. Azt, hogy mások ezt miért nem teszik meg, nem tudom. Ahol jóval több pénzből gazdálkodnak és nincsenek eredmények, nyilván nem akarnak ezzel dicsekedni.
Ilyen összeggel az NB II-t tekintve hol helyezkednek el?
- Idén hozzávetőlegesen 100 millió forinttal többet költünk, de egészen biztos vagyok benne, hogy a Szentlőrinccel együtt még így is mi rendelkezünk a legkisebb költségvetéssel. Fájó pont, hogy az elmúlt tíz évben adó formájában többet fizettünk be a helyi önkormányzat kasszájába, mint amennyi támogatást mi kaptunk. Remélhetőleg ez most változni fog.
Mennyit keres ma egy játékos Kozármislenyben?
- 300 ezer és 800 ezer forint között vannak a bérek.
Kirchner Krisztiánt, az előző szezon társgólkirályát, hogy tudták megtartani?
- Úgy, hogy ő egy jó értelemben vett helyi őrült, más értékrendekkel, mint a legtöbb profi futballista. Imádják az emberek, ide köti minden, nem igazán vágyik el tőlünk.
Kiért fizette a klub a legtöbbet eddig és kinek a játékjogát értékesítette a legnagyobb összegért?
- Mi maximum 500 ezer és 1 millió forintot fizettünk játékosért, nem volt „sztárigazolásunk”.
Egyszer viszont 7 millióért adtunk el valakit, ez volt a csúcs, de a nevét nem árulnám el, mivel nem ért ennyit.
Horváth Adriánért a Honvéd, Rácz Feriért az MTK, Mester Tomiért a Fradi fizetett 1-2 millió körüli összeget. A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy Bartha Lacit felépítettük és utána tíz évig Pakson meghatározó játékos tudott lenni. Annyi szép emlékem van kiváló játékosainkról, hogy nem emelnék ki többet, mert biztos kimaradna valaki.
Mindig bátran nyúltak az edzőkhöz, fiatal, akár nullkilométeres szakembereket is kineveztek. Aczél Zoltán ugyan nem ilyen volt, de őt Önök helyezték vissza a futballtérképre. Volt ebben kockázat?
- Mi a jelent nézzük és azt, hogy ki milyen karakter. Nem úgy választunk edzőt, hogy reggel felkelünk, a hasunkra csapunk és valakit kinevezünk. A kiválasztást egy hosszú analízis előzi meg, fontos a személyiség, az, hogy miként kommunikál, meg persze a szakmaiság is. A hazai felnőtt futballban mi adtunk először esélyt Mészáros Ferencnek, Márton Gábornak, Bene Ferencnek, ifjabb Mihalecz Istvánnak és utána mindegyikük igazolta a döntésünket. Aczél Zoltán kitűnő választás volt, hiszen az egycsoportos NB II-ben vele értük el eddig a legjobb eredményt egy ötödik hellyel.
Egy ilyen siker után miért nem Aczél még mindig a csapat vezetőedzője? Ráadásul nem felfelé, hanem lefelé igazolt Önöktől.
- A szezon után leültünk egyeztetni és nem mindenről gondolkodtunk ugyanúgy. Barátságban elváltunk, ami sokkal jobb, mintha ígérgettünk volna és szezon közben kellett volna meghoznunk egy fájó döntést. Pinezits Máté ugyanilyen kiválasztás után került hozzánk. Ő egy nagyon intelligens, innovatív edző. Örülünk, hogy vele dolgozhatunk, azt kaptuk, amit vártunk. Most jönnek az eredmények, de ha ez egyszer megváltozik, akkor sem kell majd attól tartania, hogy itt bárki „nekiugrik”, ahogy az elődjeinek sem kellett. Ha baj van, akkor még jobban segítjük egymást és közösen próbálunk kijönni a gödörből.
Ha már az innováció szóba került, olyan kommunikációs kampányokkal jönnek elő most már évek óta, amelyeket a legnagyobb klubok is megirigyelhetnének. Ezeket miért tartják fontosnak?
- A klubigazgató személye ma már nagyon fontos a Kozármisleny életében. Magyar Márk kiváló vezető, sok terhet levesz a vállamról, ráadásul remek ötletei vannak, Ő adott lehetőséget Hadobás Olivérnek, aki pedig fantasztikus minőségben megvalósítja ezeket a kampányokat. Volt olyan kisfilmünk, amely egy rangos nemzetközi világversenyen a harmadik helyen végzett, megelőzve a Nike spotját Beckhammel. Ha a nagy reklámügynökségek megtudnák, hogy ezek a filmek milyen költségekkel készülnek, aligha hinnék el. De ugyancsak nagy siker volt a focis kártya a játékosok arcképeivel. A gyerekek imádták, a játékosaink pedig világsztároknak képzelhették magukat, akkora hisztéria volt körülöttük.
Mi a cél Kozármislenyben?
- Leginkább az, hogy továbbra is egy fejlődni akaró és fejlődőképes klub maradjunk, megtartva az értékeinket és építve az emberi kapcsolatokra. Remélem, mindig itt leszek és segítek, osztálytól függetlenül, hiszen ahogy már említettem, nekem a mislenyi futball a harmadik gyermekem.
