Felnőtt játékosként a Fehérvár elleni volt az első gólod tétmeccsen az egész eddigi pályafutásodat tekintve. Mi járt a fejedben, amikor betaláltál?
- Hogy őszinte legyek, abban a pillanatban, amikor a gólt lőttem, nagyon fáradt voltam épp...Ugye ekkor már tíz emberrel játszottunk, és a legtöbbször védekeztünk. Sok-sok pozitív érzelem és energia gyűlt össze bennem, de nem voltak konkrét gondolatok a fejemben, cegyszerűen nagyon boldog voltam, és próbáltam ezt megmutatni a szurkolóknak, illetve visszaadni azt, amit ők adtak nekünk. A meccsek előtt soha nem járt a fejemben, hogy gólt kell szereznem, vagy hogy muszáj, hogy gólhelyzetbe kerüljek. Mindenkinek a saját posztján van meg a maga feladata, mert hát végül is ezt együtt, csapatként kell csinálnunk. Én pedig csak próbáltam jó pozícióba kerülni, hogy segítsem a csapatot, és most szerencsém volt, hogy jó helyen voltam, és a labda épp hozzám jött. Természetesen próbálok majd újra betalálni, de nem erőltetem ezt a dolgot - mondta Luca Mack, az Újpest 23 éves német középpályása a csakfoci.hu-nak első profi góljáról.
Volt olyan, aki esetleg cukkolt már emiatt?
Mindig is én voltam az a srác, akinek nem igazán nagy erőssége az, amikor a lövéseket gyakoroljuk az edzéseken... Persze, ment az edzéseken a kis piszkálódás, utána is, de azt hiszem, ez normális, ezzel a helyzettel együtt tudok élni. Még nem kellett meghívnom a többieket semmire, de ami késik, nem múlik...
Ráadásul nagyon fontos gólt is szereztél, egy olyan meccsen, ami nagyon jól indult az Újpest számára, aztán a kiállítás után nagyon nehézzé vált. Hogy érezted a pályán, volt igazán esélye a Fehérvárnak?
- Nagyon jól kezdtünk. Amikor 11 a 11 ellen játszottunk, az első 25 percben, nagyon sok lehetőségünk volt, ekkor a második, harmadik gólt is megszerezhettük volna. A piros lap után viszont nehézzé vált minden, megváltozott a játék képe, ami normális, ha emberhátrányba kerülsz. De hogy őszinte legyek, az első félidő utolsó 15 percében is elég jól éreztem magam a pályán. Amikor aztán nagyon gyors gólt kaptunk a szünet után, utána közel volt az egyenlítéshez is a Fehérvár, és azt hiszem, ez volt talán a kulcspont, mert ha a második gólt még 25 perccel a vége előtt megszerezték volna, azt hiszem, nehéz lett volna megtartani az egy pontot is. De összességében nagyon jól éreztem magam, persze, nagyon fáradtnak is. De ahogy mondtad, szerintem nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, nagyon jó csapatteljesítményt, és ha megnézed a teljes 90 percet, szerintem megérdemeltük a győzelmet még 10 emberrel is.
Mi változott meg leginkább a nyáron Újpesten, ha összehasonlítod a mostani csapatot az előző idénybelivel? Az új igazolások ennyit számítanak?
- Biztos, hogy az új igazolások is benne vannak ebben, bár a Fehérvár ellen csak Kiss Tomi és Tamás Krisztián kezdett közülük. Az edzőnk minden nap megpróbálja átadni nekünk, hogy csapatként kell igazán teljesítenünk. Soha nem arról van szó, hogy egy-egy játékos megnyeri vagy elveszíti a meccset. És ez az, amiben az edzőnk igazán jó, amiben igazán hisz, és el is tudja veled hitetni, hogy ez a helyes hozzáállás, könnyű is emiatt hinni abban, amit mond. Ez a fő szempont, amit próbál átadni nekünk, hogy minden helyzetben csapatként játsszunk. Ha támadunk, akkor csapatként támadunk, és ha védekezünk, azt is együtt tesszük. Azt hiszem, ez a legfontosabb pont, ami talán a tavalyi évhez képest változott. Most több időnk volt felkészülni arra, hogy abban a stílusban játsszunk, amit az edzőnk is szeretne.
Ez már a harmadik idényed lesz újpesti játékosként, milyen ez a csapat a korábbiakhoz képest?
- Nehéz összehasonlítani. Amikor idekerültem, egy nagyon heterogén társaságot kellett összefognia az edzőnek, egy nagyon különböző stílusú, karakterű, mentalitású és nemzetiségű keretet. De ugyanez volt a helyzet a következő évben. Most pedig egyelőre egy meccsünk volt, de látszik a változás, majd meglátjuk, mire leszünk képesek.
Nebojsa Vignjevic pedig már a harmadik újpesti edződ. Miben más ő, mint a többiek?
- Eléggé különböző, mint az elődjei. Michael Oenning egy elég nyugodt ember a meccseken és azon kívül is, nem egy szenvedélyes figura, mint akár Kruscic vagy Vignjevic. De az utóbbi kettő is eléggé más vonalat képvisel egymáshoz képest. Vignjevic egy nagyon tiszta és határozott elképzelésekkel rendelkező edző, aki át is tudja neked adni, amit akar. Szerintem elég jó dolog, ha egy edző képes erre.
Látva a többi csapatot, lehet esélyetek a bajnokságban a dobogóra, az európai kupaindulásra?
- Konkrét pozíciót nem fogalmaznék meg a céljaink kapcsán, de mindenképpen jobban akarunk szerepelni, mint az előző idényben. És szerintem erre képesek is lehetünk. De az NB I-ben minden meccs ötven-ötvenről indul, ha azt hiszed, lehet egy könnyű győzelmed, ki fogsz kapni, és ha jönnek a vereségek, onnan már nehéz visszakapaszkodni. Remek rajtot vettünk, és ha így folytatjuk, odaérhetünk a mezőny első 3-4 csapata közé is.
Felmerülhetett sokak fejében, hogyan és miért kerül egy német utánpótlás-válogatott futballista Magyarországra. 2019-ben még nevelőklubod, a Stuttgart U19-es csapatának kapitánya voltál, szerződést is hosszabbítottak veled, az első csapatban is bemutatkozhattál, két év múlva mégis váltottál. Miért nem maradtál végül?
- Mert számomra fontos volt, hogy végre a profik között futballozhassak. Stuttgartban a helyzetem úgy alakult, hogy két évig az első csapattal edzettem ugyan, de csak két meccsen, néhány percet játszottam a profikkal, a legtöbb meccsem a második csapatnál volt, a 21 év alattiaknál, ami csak a negyedik vonalat jelenti, ez pedig Németországban hivatalosan nem profi osztály. Ott és akkor nagyon nehéznek tűnt az előrelépés, pláne a Bundesliga 1-be, úgyhogy azt a lépést éreztem helyesnek, ha idejövök.
És ez volt a helyes lépés?
Azt hiszem, igen. Persze, nem tudhatom, mi történt volna, ha mégis maradok, de így utólag szerintem jól döntöttem. Még úgy is, hogy számomra mindig is a Stuttgart lesz a legkedvesebb klub, ahol 12 éves korom óta futballoztam, és arról a környékről is származom. Esélyt kaptam, végig játszhattam a korosztályos együttesekben, aztán a felnőttek között is, emiatt örökké hálás is leszek a csapatnak. Talán ha másképp, szerencsésebben alakulnak a végén ott a dolgok, nem itt lennék, de nem bántam meg, hogy Újpestre igazoltam.
Miért éppen Újpesten kötöttél ki egyébként?
- Az akkori edző, Oenning miatt, ő hívott ide.
És azt kaptad Magyarországtól, a magyar focitól, amit vártál?
- Ugye a legfontosabb célom az volt, hogy meccseket játsszak, hogy perceket kapjak, hogy részese legyek egy első ligás, profi csapatnak. Úgy voltam vele, hogy inkább megyek egy külföldi országba és játszom az első osztályban, minthogy például Németországban a harmadik ligában, amire szintén volt esély, de Újpest mellett döntöttem. A futballstílus itt hasonló, mint a legtöbb Bundesliga 2-es csapat játéka otthon, fizikálisan és mentálisan is sok a hasonlóság, sok futás, sok küzdelem, és ez az, amire számítottam, és reméltem is, hogy itt is ezt fogom kapni.
Milyenek az NB I-es körülmények?
- Pont néhány napja beszélgettünk német csapattársammal, Heinz Mörschellel a német második-harmadik ligáról, és mondtam is neki, hogy itt olyan stadionok és pályák vannak, hogy soha meg sem fordult a fejemben egy-egy meccs előtt, hogy "Hú, én itt nem akarok pályára lépni".
Ez volt talán a legnagyobb meglepetés számomra, de őszintén szólva nem is volt túl sok tudásom a magyar focit illetően azelőtt, hogy idejöttem. Aztán ahogy idekerültem, akkori csapattársammal, Stieber Zoltánnal kerültem jó kapcsolatba, aki tudott németül és az otthoni focit is jól ismerte, ő nagyon sokat segített nekem.
Van visszaút innen a német fociba?
- Nehéz ezt megmondani, de azt hiszem, hogy német játékosként - pláne ha már játszottál ott egy akadémián, vagy néhány meccset az első, második, vagy harmadik ligában - mindig könnyebb odaigazolni, mint mondjuk egy magyar srácnak. Persze így sem könnyű, de ha mondjuk van egy jó szezonod a csapatoddal, amelyik jó helyen is végez, játszod a meccseket, esetleg lősz néhány gólt, adsz néhány gólpasszt, akkor szerintem lehetséges visszakerülni talán egy másodosztályú csapathoz. A Bundesliga 1 egy külön világ, de sosem tudhatod, hogy van-e olyan edző, olyan menedzser, aki ismer téged, és akinek tetszik a futballstílusod.
A lábadban van már azért nagyjából 50 magyarországi meccs: ki volt a legkellemetlenebb ellenfeled a pályán?
- Ha egyet kell megneveznem, akkor a volt ferencvárosi Aissa Laidounit mondanám, játszottam ellene párszor, mielőtt Berlinbe igazolt volna. Nagyon jól mozgott a labdával is, remek ütemérzéke volt például a passzoknál, mindig úgy érezted vele szemben, hogy késésben vagy...
A következő gólodra mennyit kell majd várni?
Remélem, csak a következő meccsig... (nevet).
DUDÁS GÁBOR
