Hat hiányzótok is volt a Vasas elleni találkozón, legfőképp a védelem volt foghíjas, mégis összejött a 4-3-as győzelem. Mi kellett ehhez? Az volt a felfogás, hogy "rúgjunk eggyel többet, mint az ellenfél"?

– Általában van egy elég jól bevált védelmünk és csapatvédekezésünk, amit most nagyon át kellett variálni. Persze az elmúlt meccseken is kaptunk gólokat, de nem vert még minket agyon senki azokon a találkozókon sem, amikor kikaptunk. Nem túl jók voltak az előjelek, de bevállaltunk egy olyan karakán futballt, amihez szerintem a Vasas nem szokott hozzá.

Az eltelt 11 fordulóban szerintem legalább 8-9 alkalommal fordulhatott elő, hogy a Vasas ellen a csapatok a félpályáig visszahúzódtak, nem kaptak presszinget, mi azonban olyan magasan kezdtük meg a letámadást, ami zavart tudott okozni náluk.

Persze előfordult, hogy így is ki tudták hozni a labdát, de összességében így próbáltuk meg megakadályozni, hogy a Vasas jó és gyors játéka zavart okozzon ebben a nem túl összeszokott védelemben, próbáltunk minél hamarabb labdát szerezni.

A Vasas mellett idén már egy másik patinás klubot, a Honvédot is legyőztétek. Számodra ezek a meccsek kiemeltebb jelentőséggel bírtak? Voltak ezeknek nagyobb szakmai visszhangjai?

– Nem teszünk különbséget a mérkőzések között, mindig nyerni szeretnénk. Mindamellett, hogy nagyon tisztelem az említett csapatokat, hosszú éveket töltöttek el az élvonalban. Nincs kötődésem egyik klubhoz sem, de nem jó látni őket az NB II-ben, nekem az a véleményem, hogy az NB I-ben lenne a helyük, persze ezt most ki kell vívniuk. Viszont a Honvéd vagy a Vasas elleni győzelem nem ér többet, mint például a Soroksár elleni sikerünk, nincsenek kiemelt fontosságú találkozóink. Minden meccsen győzni szeretnénk, de természetesen tudjuk a határainkat.

Hogy látod egyébként a mostani NB II-es idényt? A két NB I-es kieső, a Honvéd és a Vasas egyelőre nem igazán tündököl. Miért van nekik nehéz dolguk ebben a bajnokságban?

– Mind a két csapatnál volt edzőváltás az elmúlt hónapokban, továbbá a kiesés minden klubnál egy hatalmas trauma, akár az NB I-ből, az NB II-ből, vagy az NB III-ból esik ki valaki. A Vasasnál például nagy játékosmozgás volt, csökkent a költségvetés is, szóval sok összetevős erre a kérdésre a válasz, lehet, nem is nekem kellene ezt boncolgatni. Az biztos, hogy ebben az osztályban nem könnyű kiemelkedni és azonnal visszajutni, főleg, hogy most van jó néhány trónkövetelő is, mint például az ETO FC Győr vagy a Nyíregyháza. Nem 1-2 csapatos az NB II, van 4-5 olyan együttes, amely reálisan pályázik az NB I-re.

Ha már az élmezőnyt említetted, jelenleg ti vagytok a harmadik helyen. Változott 11 forduló elteltével a célkitűzés?

– Természetesen sportemberek vagyunk, nagyon éhesek tudunk lenni a sikerre, de minden héten elmondom a csapatomnak, ha kiengedünk, vagy esetleg fáradtság miatt nem megfelelő a koncentráció, akkor 4-5 forduló alatt akár a kiesőhelyre is visszacsúszhatunk. Nem változott a célkitűzésünk, kizárólag a bennmaradás a lényeg, de természetesen mindenki nagyon örülne a klubnál, ha a tabella első felében tudnánk végezni. Jelenleg túlteljesítünk, de nagyon hosszú a szezon, óva intek mindenkit attól a csapaton belül, hogy módosítsunk a célkitűzésen, de az nagyon jó dolog, hogy mérkőzésről mérkőzésre próbálunk nagyot álmodni. A játékosokat folyamatosan mosolyogva látom, jól edzünk, jól dolgozunk, most minden happy, de tudjuk, ha kicsit is kiengedünk, akkor lehetnek gondok.

Az elmúlt szezonban három edző is dolgozott a csapatnál és végül csak osztályozón maradt bent a Kozármisleny. Mi miatt lehet ez a nagy kontraszt?

– Rendkívül sok összetevője lehet ennek, de az előző szezonról én nem nagyon tudok beszélni. Három edzője volt a csapatnak: Márton Gábor parádésat alkotott, mert a 24. órában vette át a csapatot, vele nagyon sokat beszéltünk, megvitattuk a dolgokat, de az előtte dolgozó két szakember munkásságát nem ismertem. Az a csapat, amelyiket én itt hagytam egy veretlen NB III-as bajnokság után, az nagyon átalakult, úgyhogy az okokat nem tudom. Ami biztos, hogy most újra összeállt a régi NB III-as stáb, ugyanazokkal a segítőkkel (Loch Krisztián, Wittrédi Dávid) és kapusedzővel (Volcsányi Csaba), elkezdtünk egy munkát és úgy néz ki, hogy ez működik, pedig nem történtek milliárdos igazolások, a költségvetésünk a legkisebb ebben az osztályban - legalábbis a vezetőinktől ezt hallom, mert én nem foglalkozom a gazdasági ügyekkel. Ehhez képest a jelenlegi szereplésünk kimagasló. Egy kiegyensúlyozott, jó stábbal tudok dolgozni, a játékosok pedig akárcsak két évvel ezelőtt, ezúttal is vevők a munkára. Ugyanazt csináljuk, mint akkor az NB III-ban, itt is felvállaljuk a focit, nem arra törekszünk, hogy ne kapjunk gólt, hanem próbálunk előre menni folyamatosan.

Akár már egy évvel ezelőtt is visszatérhettél volna a feljutást követően az NB II-be, vagyis a hazai “profi foci térképére”, de az NB III-as III. Kerülethez mentél. Utólag visszagondolva, nem volt ez hibás döntés?

– Nem feltétlenül nyitnám ki újra ezt az ügyet, de a lényeg, hogy nekem akkor sem volt semmi bajom a Kozármislennyel, én már megegyeztem a klubbal akkor a folytatásról, de kiálltam a kollégáimért.

Az volt a feltételem, hogy a három fős stábom maradjon mellettem, de csak egy emberrel sikerült megegyeznie a klubnak, a másik kettővel nem, szóval így én sem maradtam, ma sem döntenék máshogy. Természetesen az NB II elérése után nem az NB III-ra vágytam, hosszú éveket dolgoztam azért, hogy egyet feljebb lépjek, de akkor nem tudtam itt maradni és jött egy másik ajánlat, azt elfogadtam. Nem bántam meg egy percre sem, mert egy olyan edző vagyok, aki emberként kezeli a stábját és úgy is viselkedtem.

Ami pedig az NB III-at illeti, mondhatjuk úgy, hogy nem sikerült jól, de én inkább azért máshogy fogalmaznék ezzel kapcsolatban, viszont nem szeretnék mélyebben belemenni, már elmúlt, eljöttem, lezártam azt az időszakot.

Gondoltad volna, hogy 12 év kell majd ahhoz, hogy újra egy profi osztályban, az NB II-ben dolgozz?

– Természetesen boldog vagyok, ezért dolgoztam 12 éven keresztül és csakis saját erőből értem el. Egy olyan helyen vagyok, ahol megbecsülnek, szeretnek. Nemcsak a klub, hanem a játékosok is elfogadtak, tudják, hogy mit kaptak tőlem, dolgoztak már velem együtt többen is korábban, hiszen az NB III-as bajnokcsapatból 8-10 labdarúgó még mindig itt van. Az itteni szurkolók, gyerekek, az utánpótlásban lévők részéről tisztelet vesz körül, és én is visszaadom ezt az embereknek. Sokat kellett érte dolgozni, ezt saját erőből értem el.

Megnyílhat előtted újra az út egy magasabb szintre, nagyobb klubokhoz? Lehet még ennek realitása, vagy inkább csak akkor lehetsz újra NB I-es edző újra, ha feljutsz?

– Hogy ezzel kapcsolatban mit gondolok valójában, az most hadd maradjon bennem. Nincsenek álmaim. Én már idősebb edző vagyok, jönnek a fiatalok, ugyan van még néhány évem a kispadon, ezt az időt becsülettel szeretném eltölteni.

Természetesen az jól hangzik, hogy egy NB II-es feljutással leszek újra NB I-es edző, de reálisan nézve erre kevés esély van. De milyen jó is lenne: érd el magadnak az NB I-et, saját erőből, telefonálgatás nélkül! Nem olyan egyszerű, de óriási dolog lenne, az biztos.

Ezzel a gondolattal az ember eljátszik, de aztán egy kicsit megmosolyogja és azt mondja, hogy azért vannak határaink.

Voltak egyébként mostanában NB I-es megkereséseid?

– 1,5-2 évvel ezelőtt voltak, igen, ami természetesen nem jelent rosszat. Jó érzés volt az érdeklődés, közelinek is tűnt már az esély, de aztán valamilyen okból kifolyólag elkezdtünk távolodni és elengedtem.

A korábbi futballkapcsolataid mennyire épültek vissza?

- Egyedül vagyok, nem keresem ezeket, megvagyok én jól magam is. Aki eddig is mellettem volt, az mellettem maradt, aki nem, azokkal nem nagyon foglalkozom. Csinálom a dolgomat, általában úgy, hogy ha beteszem valahova a lábamat, akkor az meg is látszik. Nem mindenáron megyek a futballkapcsolatokért, ami baj, mert fontosak lennének, de nincs bennem ilyen szándék.

Játékosként is több évet lehúztál Újpesten, majd az edzői karriered során is igen jelentős időt töltöttél el a negyedik kerületieknél. Leszel még valaha az Újpest edzője?

– Voltam az Újpest edzője az utánpótlásban, voltam a felnőttcsapatnál asszisztens, és voltam két hétig vezetőedző is, de jelenleg nem foglalkoztat ez a kérdés. Úgy élem meg ezeket a pillanatokat, hogy minden nap jó, minden nap dolgozok, nincsenek nagy gondolataim a jövőre nézve. Az Újpestnek van edzője, a dobogón van a csapat, van egy csodálatos közönsége, kezdenek visszatérni az emberek, jó látni a szereplésüket, szóval nincs kérdés ezzel kapcsolatban.

Oda mindig van jelentkező, vannak olyan korábbi játékosok, akik nem "csak" 20 évet töltöttek el Újpesten - az edzői éveimmel együtt -, és nem csak annyi meccset játszottak a felnőttben, mint én, hanem sokkal többet, akik nagyobb nevek, akik nagyobb legendák. Sokan várnak az Újpest vezetőedzői pozíciójára, nekem nincs a fejemben ilyen gondolat.

Melyik 3 magyar edző munkáját tudnád jelenleg a leginkább dicsérni?

– Nekem nem tisztem megítélni az edzők képességeit, úgyhogy nem szívesen emelnék ki három nevet, nem vagyok abban a helyzetben. Viszont Bognár György munkásságáról azért szót ejtenék, ő ha beteszi valahova a lábát, akkor az legtöbbször nagyon jól sül el. A támadófocit preferálja, nagyon szeretem őt, mindig a kiemelkedők közé tartozik.