fotó: Facebook/Kisvárda FC

Az egy percen belül két tizenegyest védő Yaakobishvili Áron: "Csalódott voltam"

A magyar U19-es válogatott kapusa szerint szerencse is kellett a csapat győzelméhez.
Pék Attila 2025. március 25., kedd 19:32
fotó: Facebook/Kisvárda FC
A magyar U19-es válogatott kapusa szerint szerencse is kellett a csapat győzelméhez.
Szerző: Pék Attila 2025. március 25., kedd 19:32

Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar U19-es válogatott győzelemmel zárta az Eb-selejtező elitkörét, miután Kisvárdán 1-0-ra nyert Izland ellen.

A mérkőzésen Yaakobishvili Áron óriási bravúrt bemutatva egy percen belül két tizenegyest is hárított. A lefújás után a fiatal kapus a Nemzeti Sportnak elmondta, csalódott volt, amikor a játékvezető visszafújta a büntetőt.

- Csalódott voltam, hogy az első kivédett tizenegyesnél szabálytalannak látta a mozgásomat a partjelző, de azonnal arra koncentráltam, hogy a másodiknál is készen álljak a védésre. Szerencsére sikerült túljárnom az ellenfelem eszén, így még nagyobb örömet okozott ez a szituáció, az volt a győzelmünk alapja ugyanis, hogy ne kapjunk gólt. Ehhez kellett egy kis szerencse is.

A győztes gólt szerző Mondovics Kevin szerint csak egy cél lebegett a szemük előtt.

- Mindenáron győzni akartunk. Több volt ebben a sorozatban, sajnos az osztrákok elleni meccs első negyedórájában, amikor három gólt is kaptunk, elég sok minden eldőlt. Sok tanulnivalót viszünk magunkkal erről a tornáról a folytatásra.

A magyar válogatott a 3. helyen zárta csoportját, így nem jutott ki a korosztályos kontinensviadalra.

Olvastad már?
Gyászos magyar hét: 7 vereség 10 meccsen - elkeserítő válogatott mérleg
7 nap alatt 10 mérkőzést vívtak különböző korosztályú nemzeti csapataink, és a mérleg siralmas, hiszen egy győzelem és két döntetlen mellett 7 vereséget szenvedtünk. A gólkülönbséget jobb nem számolni, az A-válogatott és az U21 egyaránt 1-6-ot hozott össze két meccsen. Az U19-es, és az U17-es válogatottnak nem volt esélye a továbbjutásra az Eb-selejtezőkön, de ők legalább nem minden meccset vesztettek el. Pislákoló fénysugarat a “halálcsoportban” küzdő U17-esek jelentettek, akik két döntetlent is hoztak.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Kerkez döntött?
Angliai sajtóhírek szerint a magyar válogatott játékosa már elmondta a barátainak, melyik klubnál akarja folytatni pályafutását.
Légiósok
Kerkez Milos
Miért lenne jó, ha Liverpoolban is összeállna a Szoboszlai-Kerkez páros? Angliában "kinyomozták".
Fehérvár FC
Hosszabbított a gólvágó
Szerződést hosszabbítottak Ivan Saponjiccsal, akinél lehívták a kontraktusban szereplő opciót, így a gólerős támadó a következő szezonban is a fehérváriakat erősíti majd.
Tovább az összes átigazoláshoz