Huszonegy évet dolgozott szünet nélkül a magyar fociban, abból az elmúlt tíz évet Mezőkövesden töltötte az NB I-es kiesőtől leköszönő Tóth László sportigazgató. A szakember a Csakfocinak adott interjújában elmondta, szerinte most már a Kövesd is tradicionális NB I-es klubnak számít, ahol egy olyan edzőközpont épült fel, ami nemcsak országos, hanem európai szinten is kimagasló. Úgy érzi, a borsodi klub legnagyobb dicsősége Szalai Attila felfedezése lehet, akinek sokszor elvtelenül, egyfajta megelőlegezett bizalomként adtak sok lehetőséget, amikor sokan nem hittek benne. Tóth természetesen beszélt a kiesés évéről is, úgy érzi, meglehetett volna a bennmaradás, ha Kuttor Attila marad a kispadon, mert csináltak már vele nagyobb bravúrt attól, mint ami az előző idényben kellett volna. Elárulta, hogy az utolsó három hónapban már nem volt ráhatása a csapatra és Milan Milanovicot sem ő választotta a kispadra.
"De erről nem illik beszélni egy olyan 10 év után, amit Mezőkövesden eltöltöttem"
Február közepén váltották le a kispadról Kuttor Attilát, azt követően az idény befejeztéig egyetlen újságírónak sem vetted fel a telefont és nem adtál interjút. Miért volt ez a nagy háttérbe vonulás?
– Onnantól kezdve nem volt ráhatásom a csapatra, úgy éreztem, semmi értelme, hogy nyilatkozzak az akkori jelenről és a jövőről. Nem is tudtam, mi fog következni, ezért úgy voltam vele, jobban teszem, ha teljesen csendben maradok és csinálom azokat a dolgokat, amiket még el kellett végeznem a háttérben a klubnál. De valószínűleg azzal sem mondok meglepőt, hogy nem voltam túl boldog az edzőváltás miatt.
Tehát akkor kijelenthető, hogy ugyan papíron még nem, de Kuttor távozásával februárban már az is eldőlt, hogy te is távozol?
– Ezt száz százalékig nem lehetett akkor kijelenteni, még nyitott kérdés volt, de az biztos, hogy ott valami elpattant, valami megtört, úgy mint a házasságokban szokott lenni. Jóban maradtunk Tállai András elnök úrral, kivételes a kapcsolatunk, viszont ott valami nagyon megváltozott és hogy milyen irányba ment, azt az idő eldöntötte. De erről nem illik beszélni egy olyan 10 év után, amit Mezőkövesden eltöltöttem, mert mindent a klubnak köszönhetek, és a klub is sokat köszönhet nekem.
A szakmai elképzeléseiddel kapcsolatban ingott meg a bizalom?
– Nem hiszem. Ha megingott, azt nem érteném meg, miután jelentős részem volt abban, hogy ez a klub idáig eljutott. Mint ahogyan elnök úrnak is rengeteg minden köszönhető, hiszen olyan infrastruktúrát sikerült itt kiépíteni, és olyan hátteret biztosított számunkra, ami nélkül nem tudtunk volna dolgozni nyugodtan a szakmai stábbal. Nagyon komoly sportszakmai szintet ért el a Mezőkövesd, mind vezetői, edzői, sportigazgatói és akadémiai szinten. Nem is nagyon szívesen beszélek erről az utolsó néhány hónapról, mert a háborúban van olyan helyzet, hogy hét és fél éven keresztül valaki mindent meghódít, aztán az utolsó hónapokban kapitulál. A sport nem háború, hanem játék. Azt érzem most is, hogy ha tíz év múlva összehívunk egy vacsorát azokkal a játékosokkal és stábtagokkal, akik a legnagyobb sikereket elérték az elmúlt nyolc évben, akkor mindenki óriási sikerként fog visszaemlékezni erre az időszakra.
Mégis mi volt az indok, amikor közölték, hogy nem veled tervezik a jövőt?
– Nem véletlenül nem vettem fel a telefont hosszú hónapokig, ismerem a médiát - és ez most nem kritika -, de nyilván azt a sztorit szeretik, amin igazán jókat lehet csámcsogni. Egy ilyen munkáról, ami Kövesden az elmúlt tíz évben zajlott – de talán még mondhatjuk az azt megelőző két-három évről is, amikor nem voltam itt Véber György idején – könyvet lehetne írni. Erről az utolsó három hónapról lehet majd egy cikket írni, aminél lesznek hozzászólások pro-kontra, de nem ez ítéli meg sem Tállai András, sem az edzők, sem a mezőkövesdi klubnál dolgozók munkáját. Ezen a megbeszélésen csupán egymás tenyerébe csaptunk és megbeszéltük, hogy tíz évnyi közös munka után nem együtt folytatjuk, de ezek után is fogunk együtt ultizni, fogunk egymásnak segíteni. Ez a kapcsolat nem fog megszakadni, még akkor sem, ha az ország másik végébe fogok elkerülni, akkor is minden héten egyszer együtt fogunk vacsorázni, olyan jó barátság alakult ki. Amire büszke vagyok, arra éppen az előző hétvégén jöttem rá, amikor életemben először nem a VIP-ből néztem a magyar válogatottat, nem a kispadon ültem egy NB I-es mérkőzésen, hanem a szurkolókkal vonultam a Svájc elleni Eb-meccs előtt Kölnben.
Az a nagy dolog, hogy 21 évet dolgoztam eddig úgy a magyar fociban, hogy nem is tudtam, milyen kisember vagyok én a szurkolókhoz képest. Sikerként éltem meg és büszke vagyok rá, hogy 21 évet dolgoztam úgy a magyar fociban, hogy egy percet nem hiányoztam, vagy vezetőedző voltam, vagy szakmai igazgató, vagy párhuzamosan mindkettő, de az utánpótlást is vezettem. Nem erről az utolsó három hónapról kellene beszélnem.
"Őt csak ide irányították, egy edző volt, aki éppen munkát keresett"
"Amíg nekem bármilyen ráhatásom lesz a mezőkövesdi focira, addig itt külföldi edző biztosan nem lesz" – nyilatkoztad az egyik korábbi nekünk adott interjúdban. Jól gondolom, hogy már Milan Milanovicot sem te választottad?
– Ezt úgy hívják, hogy költői kérdés... Kár volt feltenni.
Ezt követően pedig már a kispadra sem ültél le, holott Kuttor Attila mellett folyamatosan láthattak téged a szurkolók és a nézők.
– Ahogyan említettem, nekem ekkor már nem volt ráhatásom a csapatra, és őszintén szólva rangon alulinak is érzem, hogy erről az utolsó három hónapról beszéljek.
Azt is nyilatkoztad, hogy "az NB I túl nagy teret engedett a hatodrangú külföldi edzőknek". Milanovic mérlege 1 győzelem, 2 döntetlen, 10 vereség volt. Ő hatodrangú edző volt?
– Egy végtelenül tisztességes, rendes embert ismertem meg személyében. A tudásához mérten mindent elkövetett, hogy ez a csapat jól szerepeljen. Mire megismerhette volna a magyar közeget, vége lett a szezonnak.
Azért ilyen statisztikával az ő szerepe is eléggé vaskos a kiesésben.
– Őt csak ide irányították, egy edző volt, aki éppen munkát keresett. Itt inkább a menedzserei felelősségét venném elő, akik nem ismerték őt kellőképpen. Tisztában kellett volna lenniük azzal, hogy nem biztos, hogy illik a csapathoz, másrészt, már nincs idő arra, hogy tájékozottan, egyből élesben mérkőzéseket tudjon nyerni. Számomra is egy tanulság, hogy tudni kell, melyik menedzserekkel szabad és illik együtt dolgozni.
Az edzőváltás azért benne volt a levegőben, hisz mégiscsak kiesőhelyen volt már ekkor is a Kövesd, 6 ponttal lemaradva a bennmaradástól. Bíztál benne, hogy végig viheti Kuttor a szezont?
– Az a stáb nem egy esetben bizonyította, hogy akár kilátástalan helyzetben is tud nyerni 3-4 mérkőzést zsinórban. Most is azt éreztem, hogy az a stáb és a csapat képes arra, hogy az utolsó fordulókig a bennmaradásért küzdjön, hiszen ennek volt előzménye is több szezonon keresztül. Aki megkérdőjelezi az igazamat, annak nincs igaza, hiszen bebizonyítottuk a stábommal és a csapatommal három szezonban is, hogy kilátástalan helyzetből is helyrehoztuk azt, amit esetleg korábban rosszul csináltunk.
Kuttor Attila nem igazán szokott interjút adni. Őt hogyan érintette a menesztése?
– Hét és fél évet dolgoztam vele együtt, napi kapcsolatban vagyunk máig. A mi kapcsolatunk szakmailag és emberileg is kifogástalan, ő egy vérprofi edző, aki nyilván számolt azzal, hogy benne van a levegőben a leváltása, viszont végig lojális volt. Elfogadta azt, hogy esetleg rosszabb állapotban lévő játékosokat tudtunk csak igazolni, akiknek utol kellett érniük magukat, vagy alacsonyabb polcról válogatottunk, tisztában volt a lehetőségeinkkel. Évek óta a kiesés ellen küzdöttünk, kisértettük a sorsot, de nagyon bíztunk abban, hogy a nemrég véget ért idényben még sikerül kiharcolnunk a bennmaradást. Ne felejtsük el, hogy ezzel a stábbal értük el minden idők legértékesebb helyezéseit, a 4., 6., 7. és 8. helyet is, és ez a lényeg.
"Csináltunk már nagyobb bravúrt attól, mint ami az előző idényben kellett volna"
Néhány héttel a bajnokság vége után biztosan sikerült már részletesebben elemezni, hogy milyen okok vezethettek ehhez a sima kieséshez. Mik voltak szerinted a legfőbb okok?
– Ne felejtsük el, hogy az edzőváltásnál még két ponttal vezettünk a sereghajtó Kisvárda előtt, amelynek pedig még az utolsó fordulókig is volt matematikai esélye a bennmaradásra. Az edzőváltás után pedig épp a Kisvárdát fogadtuk hazai pályán, reális esélyünk lett volna arra, hogy lerázzuk az egyik legfőbb riválisunkat és felzárkózzunk azokra, akik még a veszélyzónában voltak. Ezt követően is olyan hazai mérkőzéseink jöttek, ahol győzelmi esélyekkel léptünk volna pályára, illetve pontokat gyűjthettünk volna idegenben is a realitást nézve.
Ezzel ezt a szezont én le is zártam, azt nem mondom, hogy nyugodt a lelkiismeretem, mert evidens, hogy nem csak a sikereknek voltam aktív szereplője, hanem a kiesésnek is, viszont nehéz most úgy értékelni, hogy a bajnokság utolsó egyharmadát már nem is nekem kellene.
Ez volt az utóbbi évek leggyengébb mezőkövesdi kerete?
– Sajnos azt kell mondjam, hogy nem, de azt nem mondom meg, hogy szerintem melyik évben volt a leggyengébb. Ebben a szezonban kimondottan erős kezdőcsapatunk volt, az más kérdés, hogy egyes játékosaink nem voltak százszázalékos állapotban, kihagyások, sérülések miatt, de azt gondolom, hogy pontosan kiegyenesedtünk volna az utolsó szakaszra. Akárcsak a 2022/23-as idényben, amikor négy vereség után az utolsó négy mérkőzésen három győzelmet és egy döntetlent mutattunk fel: ikszeltünk idegenben a Vidivel egy élet-halál találkozón, megvertük 6-1-re a Paksot, ki-ki meccsen győztük le a Honvédot, az utolsó fordulóban pedig otthon gyűrtük le a Ferencvárost. Azt gondolom, hogy csináltunk már nagyobb bravúrt attól, mint ami az előző idényben kellett volna.
Mit vársz a Mezőkövesdtől az NB II-ben?
– Tóth Mihályban nagyon bízom, sokat megélt edző, még ha vezetőedzőként nincs is akkora tapasztalata, de stábtagként rengeteget dolgozott. Óriási ambíció van benne. Ez egy teljesen új helyzet lesz Kövesden, teljesen új csapatot kell építeni, aminek megvannak a veszélyei. Jól is ki lehet jönni belőle, előfordulhat, hogy beletalál a Kövesd olyan játékosokba, akik óriási tehetségek és az NB II-ben egy új impulzussal, remek körülmények között - mert úgy gondolom, hogy az infrastruktúra az ország legjobbja - egy nagyon komoly eredményt is elérhetnek, viszont a sok fiatal játékos szerepeltetésének megvan a veszélye is. Meg kell találni azt az egyensúlyt a fiatalokkal úgy, hogy az ne menjen az eredmény rovására.
"Szalai Attila tehetségét tisztelve, a pályafutását építve, sokszor elvtelenül adtunk neki lehetőséget"
Zsinórban 8 évet töltött a Mezőkövesd az NB I-ben. Ha valaki ezt mondja a második feljutás után, aláírtad volna előre?
– Nyilván aláírta volna mindenki, tanúk és közjegyzők jelenlétében. Amikor még korábban az NB II-ben dolgoztam, mindig is felnéztem olyan klubokra, mint például a Szeged, az Eger, a Tatabánya. Soha nem gondoltam volna akkor, hogy hasonló, vagy még magasabb szintű tradíciót megélünk. Azt gondolom, most már a Kövesdről is elmondható, hogy tradicionális NB I-es klub, minimum öt év élvonalbeli tagság után megérdemli ezt a minősítést. Aki ebben a projektben dolgozott, bármilyen pozícióban, büszke lehet arra, hogy ennél a klubnál tevékenykedett. Egy birodalom épült fel a tulajdonosunk jóvoltából, egy olyan edzőközpont, ami nemcsak országos, hanem európai szinten is kimagasló.
Mik voltak számodra a legemlékezetesebb mérkőzések, pillanatok?
– Furán hangzik, de a legemlékezetesebb a Magyar Kupa-döntő volt, még ha el is veszítettük. Abban az időszakban eljutottunk oda, hogy mi voltunk a döntő esélyesei a többszörös bajnok Honvéddal szemben. Remélem nem sértem meg az akkori kispesti kollégákat, de ha azt a mérkőzést tízszer lejátszottuk volna, minden bizonnyal hétszer mi nyerünk, sajnos azon a találkozón szinte egy kapura lövésből két gólt szerzett a Honvéd, hiszen az egyik öngól volt. De a fociban ez a szép, sok ilyet láttunk már. A másik hiányérzetem az volt, hogy nem tudtuk nagy nézőszám előtt lejátszani a COVID miatt félbeszakított bajnokságot. Elértük továbbá azt, hogy az elmúlt 3-4 évben talán mi vertük meg a legtöbbször Magyarországon a Ferencvárost, de hogy az egyik legtöbb pontot szereztük ellenük, az biztos. Ez nagyon komoly dolog. Felejthetetlen az is, hogy a 2019/20-as idényben sikerült úgy fordítanunk a Fehérvár ellen, hogy emberhátrányban játszottunk és a 93. percben lőttük a győztes gólt, ekkor az egész stáb egymás hegyén-hátán volt, akkor úgy éreztem, megvan a harmadik hely. Aztán a COVID és egyéb rossz döntések befolyásolták, hogy nem szereztük meg a harmadik helyet. De akkor is voltak emlékezetes találkozóink, amikor Pintér Attila, Tomiszlav Szivics, Radványi Miklós, vagy épp Benczés Miklós volt az edző, még ha az előbbi két szakemberrel nem is dolgoztam együtt akkor. Nagyon emlékezetes volt minden olyan DVTK elleni meccs, ami telt házas volt. Annyi élmény van bennem, hogy 85 éves koromban lesz mire visszaemlékeznem, ha az agyműködésem engedni fogja.
Mit köszönhet a magyar foci a Mezőkövesdnek?
– Nagyon sok mindent adtunk a magyar focinak, kiemelendő, hogy rengeteg fiatal játékosnak szavaztunk bizalmat, akik nálunk mutatkozhattak be az NB I-ben és azóta is stabil élvonalbeli labdarúgók. Ami a legnagyobb értékünk volt, az a "Szalai Attila-projekt", mert bárki mondhat bármit, abban az időszakban, amikor hozzánk került, csak három ember hitt benne. Az egyik az édesapja, akinek ez a kötelessége, valamint én, illetve Tállai András elnök úr.
De még ezt követően, a következő eligazolásáig is rengeteg kritikát kaptam a szakmától házon belül és a szurkolóktól is egyaránt, volt olyan időszak is már, amikor csak az édesapja és én hittem benne, illetve Kuttor Attila érkezése sokat nyomott a latba, onnantól kezdve rengeteg lehetőséget adtunk Attilának. Írd le nyugodtan: sokszor elvtelenül. A tehetségét tisztelve, a pályafutását építve egyfajta megelőlegezett bizalomként is adtuk neki ezeket a lehetőségeket, nagyon sok vita volt a stábon belül is, hogy adott esetben ő legyen a kezdő, vagy a riválisa. Büszkék lehetünk rá, hogy idáig eljutott Attila.
Hogyan képzeled el a jövődet? Sportigazgatóként?
– Most nagyon élvezem, hogy nincsenek napi szinten feladataim, de azért nem unatkozom, mivel besegítek egy-két játékosnak a további pályafutásában, átigazolásában. Dolgozom most is, de csak úgy, ahogy jólesik nekem. Vissza fogok térni rövid időn belül, de most nem egyemberes projektben gondolkodom, hanem egy szakmai stábbal szeretnék együtt dolgozni. Nem mindenáron az NB I-ben, de azért az az álmom, hogy szeretnék még nagyot alkotni az élvonalban a következő 20 évben. Egy Európa Liga-szereplést, vagy egy nemzetközi kupaindulást szeretnék még megvalósítani. Nem feltétlenül sportigazgatóként képzelem el a jövőmet, akár asszisztensedző, scout, vagy bármi is legyek, egy a lényeg, olyan emberekkel akarok dolgozni együtt, akikben bízom és tudjuk azt, hogy szakmailag mindannyian olyan szinten vagyunk, hogy egymást ki tudjuk segíteni más-más területeken. Mezőkövesden a játékosok felépítése mellett kineveltük például Kuttor Attilát is, aki olyan lehetőséget kapott a klubnál, amivel élt is, ugyanez elmondható Tóth Mihályról is, aki asszisztensből lett vezetőedző és remélem, hogy eljut az NB I-ig is. Kineveltük továbbá szerintem az NB I legjobb videóelemzőjét, Marton Szabolcsot, valamint a legjobb technikai vezetőt is Csákány Csaba személyében, de nálunk dolgozott a két legtehetségesebb erőnléti edző, Lázár Zsolt és Bajor Richárd is. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiukról hallani fogunk még a jövőben. Végezetül kiemelném még a bentlakásos akadémiánk felépítését, ahol a kollégáimmal kb. 10-12 aranyérmet szereztünk utánpótlásszinten az elmúlt tíz évben. Aki ebben részt vett, mindenkinek köszönök mindent.
